Labdarúgás: bronzérem Nádszegről
Jól szerepeltek az 1. Biopulse Nádszeg Kupán a Dunaújváros PASE U19-es labdarúgói, akik hat lejátszott mérkőzésükből négy alkalommal is győztesen hagyhatták el a pályát.
Szlovákiában, az 1. Biopulse Nádszeg Kupán szerepelt a közelmúltban a Dunaújváros PASE U19-es labdarúgó együttese. A hatcsapatos nemzetközi tornán három magyar (Gyirmót, DPASE, Pápa), illetve két szlovákiai alakulat (Komárom, Nádszeg) vett részt úgy, hogy Jakab Elek szakvezető ketté osztotta keretét, így a mieink két csapattal vágtak neki a viadalnak.
A résztvevő együtteseket két hármas csoportba osztották a szervezők, ahol a DPASE "A" csapata előbb 4-2-re kikapott a Komáromtól, majd hasonló arányban legyőzte a Pápa együttesét. A dunaújvárosiak "B" csapata előbb 4-2-re legyőzte a házigazdákat, majd 5-1-es vereséget szenvedett a Gyirmóttól, így a helyosztókon előbbiek a harmadik, míg utóbbiak az ötödik helyért léphettek pályára.
Az egyébként remek színvonalú torna utolsó dunaújvárosi érdekeltségű mérkőzései szerencsére nem hoztak túl nagy csatákat, mert a mieink második számú csapata 4-2-es, biztos sikert aratott a pápaiak ellen, míg az A-jelű formáció valósággal kiütötte a házigazdákat, s végül 14-0-s győzelemmel szerezte meg a torna bronzérmét. Az egyéni díjak odaítélésénél is jutott elismerés a DPASE fiataljainak, hiszen az 1. Biopulse Nádszeg Kupa gólkirálya a három meccsen összesen nyolc találatig jutó Kis Barna lett.
Az 1. Biopulse Nádszeg Kupa végeredménye: 1. Gyirmót, 2. Komárom, 3. DPASE "A", 4. Nádszeg, 5. DPASE "B", 6. Pápa.
Egyéni díjak
Legjobb játékos: Bugár Gergely (Komárom)
Legjobb kapus: Baross Krisztián (Gyirmót)
Gólkirály: Kis Barna (DPASE "A", 8 gól)
A rovat további hírei: Sport
Élesedik a harc a Dunaújváros Kupáért
2024. máj. 13.
Már a legjobb négy közé jutás lesz a tét a kispályás labdarúgók számára a Dunaújváros Kupa következő fordulójában.
Életben maradtak
2024. máj. 13.
Remek második félidei játékkal aratott megérdemelt, 2-1-es győzelmet az Érd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.
Egri öröm Dunaújvárosban
2024. máj. 12.
A DFVE és az Eger idei ötödik csatáját is a vendégcsapat nyerte, így női vízilabdázóink a negyedik helyen fejezték be a bajnoki küzdelmeket.
Új lehetőségek a tengerentúlon
2024. máj. 12.
Hat szezon után távozik a dunaújvárosi labdarúgás mindennapi életéből a helyi nevelésű Garda Bálint, akinek kezei alatt számtalan gyermek sajátíthatta el a sportág alapjait.
Közel volt a bravúrhoz a Kohász
2024. máj. 12.
Ötven percig reális esélye volt a pontszerzésre a DKKA női kézilabda csapatának a Vác otthonában, de a hajrát a hazaiak bírták jobban.
DSTV: a mozgás kedvéért
2024. máj. 11.
Ha nem is május elsején, de néhány napra rá hétvégén ismét megrendezték a Május 1. Kupát Dunaújvárosban. Tóth Kálmán önkormányzati képviselő szervezője és ötletgazdája a megmérettetésnek, elmondása szerint jó látni képesek mozgásra bírni az idősebb korosztályt is – s persze a hangulatra sem volt panasz. Hangkép.
Hajdu Jonatánék parádés bronzérme a Világkupán
2024. máj. 11.
Óriási hajrával végzett a kenu kettesek ötszáz méteres döntőjének harmadik helyén Hajdu Jonatán és Adolf Balázs párosa a szegedi Világkupán.