Hölgyek a pályán!
A Dunaújvárosi Sportcsarnokban rendezik meg szombaton a XXV. Pentele Kupát egyben III. Kárpát-medence bajnoka női focitornát
Nevéhez híven a Kárpát-medence szinte minden területéről érkeznek női labdarúgó csapatok hazánk egyik legnívósabb teremtornájára. A jubileumi tornán részt vesz a román élvonalhoz tartozó Nagyvárad, a szlovák NB II-es Csaka (Érsekújvár helyett nevezve), Szerbiából Magyarkanizsa, Sivac, Kárpát-Ukrajna a Nagyszőlős csapata. Itt lesz a tornán a tavalyi győztes Budapesti METIS együttese, akik a döntőben a nagypályás magyar bajnok MTK felett diadalmaskodtak. A másodosztályú PMFC, DAC Győr, Kalafa SE és DPASE női együttes. Az I osztályú Szeged is jelezte részvételét.
A Szabadkai Szpartak már 20 alkalommal szerepelt Dunaújvárosban!
Szabó Tamás a torna szervezője a szakmai célokon túl fontosnak tartja a határon túli magyar településekkel kialakult sportbaráti kapcsolatok ápolását.
A Pentele Kupa negyedszázados történetének érdekessége, hogy a 90-es években a magyar Európa hírű nagypályás élcsapataink közül a Budapesti Renova háromszor, a László Kórház kétszer, míg a Budapesti Femina együttese egyszer győzött. A 2000-es ezredforduló után pedig a többszörös futsal magyar bajnok Budapesti Universumnak termett a legtöbb babér, hatszor nyert Dunaújvárosban. A határon túli csapatok közül pedig a Szabadkai Szpartak és a szlovák Érsekújvár diadalmaskodott egyszer – egyszer.
Az Érsekújvár csapata!
A mérkőzések 9.00 órakor kezdődnek, döntő 15:30 órakor kerül megrendezésre. A mérkőzések megtekintése ingyenes.
A torna fővédnökei Dr. Dorkota Lajos Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke és Cserna Gábor Dunaújváros polgármestere.
A tornára várják a szervezők a 90-es évek első osztályú Pentele csapatának játékosait és szakvezetőit.
A rovat további hírei: Sport
Tapadnak az éllovasra
2024. máj. 17.
Háromgólos hátrányból fordítva aratott sikert a Hangover gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság ST Solar osztályának csütörtöki fordulójában.
DSTV: jótékonysági futás szombaton
2024. máj. 16.
Népes támogatócsapat segítségével szervez jótékonysági futást a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportja. A Jót Fut a Város - Dunaújváros! elnevezésű rendezvényt május 18-án tartják meg, s az esedékes programot egy sajtótájékoztató részeként harangozta be a szervezőcsapat – az esemény bevételét a Móra Ferenc Általános Iskolának ajánlják. Hangkép.
Kiütéses siker az ifik között
2024. máj. 16.
A DKKA U17-es csapata szoros meccsen kikapott, az U19-esek viszont simán nyertek a Budaörs ellen a korosztályos bajnokságok szerdai fordulójában.
DSTV: egykori legendát fogadtak
2024. máj. 15.
Továbbra is aktív Dunaújvárosban a Senior Klub. A közösség a legutóbbi találkozójára is egy egészen különleges vendéget hívott meg: Csepecz Ferenc Dunaújváros Sportjáért-díjas labdarúgó, a Sztálinvárosi Vasas egykori játékosa mesélt a pályafutásáról, élményeiről. Hangkép.
Az éllovas nyerte a rangadót
2024. máj. 15.
Az utolsó tíz percben szerzett három góllal húzta be a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus osztályának rangadóját a Fejó-Therm gárdája a sorozat újabb fordulójában.
Többen is távoztak az Acélbikáktól
2024. máj. 15.
A külföldi játékosok mellett összesen nyolc magyar hokis hagyta el a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatát a "holtszezonban".
Jótékony gumiégetés a betonkockán
2024. máj. 14.
Közel félmillió forintot gyűjtöttek össze Napraforgó bölcsőde számára a Bimmer Parádé hagyományos májusi rendezvényének résztvevői a mögöttünk hagyott hétvégén.