Vízilabda: a Szeged következik
A Szeged elleni hazai összecsapással zárja az alapszakasz küzdelmeit szombaton délután öt órától a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata.
Az Európa-bajnokságot követően sorozatban játsszák mérkőzéseiket vízilabdázóink, akik legutóbb Egerben arattak nagyszerű, 13-6-os győzelmet. Együttesünk nem sokat pihenhet az egri siker után, mivel kétnapos „pihenőt” követően ismét harcba száll a bajnoki pontokért: Garda Krisztináék most szombaton 17 órakor az ellen a Szeged ellen ugranak a Fabó Éva Sportuszoda medencéjébe, mely az idei kiírásban még pont nélkül áll az "A" csoport tabelláján. A bajnokság során már találkoztunk hétvégi ellenfelünkkel, s akkor sima, 15-10-es győzelmet arattunk, ez azonban nem jelentheti azt, hogy könnyű mérkőzésre számíthatunk, hiszen a kötelezőnek mondott győzelmeket mindig a legnehezebb megszerezni.
Ráadásul érdemes a tabellára is rátekintenünk, mivel számunkra ez az utolsó meccs az alapszakaszban, míg a bennünket követő Szentesnek két találkozója van hátra. Az számolgatás most azért is izgalmas, mert a két gárda pontszámai között mindössze három pont a különbség, így az is előfordulhat, helycsere történik a 3., 4. helyen. Ez a rájátszás szempontjából válik érdekessé, hiszen ott a 3-6 helyezett csapatok két győzelemig tartó párosmérkőzést játszanak az elődöntőbe kerülésért, mégpedig 3-6, 4-5 párosításban. Ennek alapján egyértelmű, hogy a szombati meccsen mindenkinek a maximumot kell hoznia, hiszen a végelszámolásnál a gólkülönbséget is figyelembe veszik.
A rovat további hírei: Sport
Öt dunaújvárosi az olimpiára készülő bő keretben
2024. máj. 14.
Mihók Attila és Cseh Sándor kihirdette a női vízilabda válogatott bő olimpiai felkészülési keretét. Huszonhárman, köztük öt dunaújvárosi játékos kezdi meg a munkát május 27-én.
Élesedik a harc a Dunaújváros Kupáért
2024. máj. 13.
Már a legjobb négy közé jutás lesz a tét a kispályás labdarúgók számára a Dunaújváros Kupa következő fordulójában.
Életben maradtak
2024. máj. 13.
Remek második félidei játékkal aratott megérdemelt, 2-1-es győzelmet az Érd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.
Egri öröm Dunaújvárosban
2024. máj. 12.
A DFVE és az Eger idei ötödik csatáját is a vendégcsapat nyerte, így női vízilabdázóink a negyedik helyen fejezték be a bajnoki küzdelmeket.
Új lehetőségek a tengerentúlon
2024. máj. 12.
Hat szezon után távozik a dunaújvárosi labdarúgás mindennapi életéből a helyi nevelésű Garda Bálint, akinek kezei alatt számtalan gyermek sajátíthatta el a sportág alapjait.
Közel volt a bravúrhoz a Kohász
2024. máj. 12.
Ötven percig reális esélye volt a pontszerzésre a DKKA női kézilabda csapatának a Vác otthonában, de a hajrát a hazaiak bírták jobban.
DSTV: a mozgás kedvéért
2024. máj. 11.
Ha nem is május elsején, de néhány napra rá hétvégén ismét megrendezték a Május 1. Kupát Dunaújvárosban. Tóth Kálmán önkormányzati képviselő szervezője és ötletgazdája a megmérettetésnek, elmondása szerint jó látni képesek mozgásra bírni az idősebb korosztályt is – s persze a hangulatra sem volt panasz. Hangkép.