Országos Cimborák, avagy Cimborák országos versenye
A Cimbora klub a kortárs irodalmi vetélkedőjének döntőjét idén városunkban tartotta, a József Attila Könyvtár adott helyet a komoly megmérettetésnek.
Országos programnak adott helyet a József Attila Könyvtár. A Cimbora klub kortárs irodalmi versenyének döntője zajlott az intézmény földszinti termében. A szombaton megrendezésre került döntőre több nagyvárosból érkeztek csapatok. Kiskunlacházáról, Törökszentmiklósról, Békéscsabáról, Érdről, Balatonalmádiból és természetesen Dunaújvárosból is képviseltették magukat a versenyzők. A zsűri elnöke Vig Balázs író volt, aki több kötettel is gyarapította a hazai gyermekirodalmat.
A vetélkedő négy fordulóból állt és egyénileg kellett a feladatlapokat megoldaniuk a jelentkezőknek. 2-6. osztályos tanulók vehettek részt a versenyben és közülük a legjobb harminc cimbora mérhette össze a tudását a városunkban tartott vetélkedőn. A jókedv és a baráti hangulat garantált volt. A kis közösség mindenhol jó hangulatot tud csinálni. A feladatok jöttek sorra, az igaz-hamis állítástól a kirakósig mindenféle játékos feladvány szóba került. A helyes megfejtésekért „puszikat” kaptak a csapatok.
A rovat további hírei: Mozaik
Mitől fájhat a fejünk?
2024. máj. 16.
A fejfájás sokak életét keserítheti meg, és még a forrását is nehéz megtalálni, hisz számos oka lehet. Mivel olykor nehéz megállapítani, hogy mi okozza a fejfájást, azt sem könnyű eltalálni, hogyan lenne enyhíthető. enyhíthető. Ebben a cikkben most átnézzük a gyakori fejfájás lehetséges okait, és 1-2 tanácsot is hozunk a fájdalom enyhítéséhez! (X)
DSTV: már a nyári táborokra készülnek
2024. máj. 14.
A közeljövő érdekes sorozatárról szól a DSTV összeállítása. A nyár közeledtét még az időjárási prognózisoknál is pontosabban jelzi az MMK – az intézmény közössége már gőzerővel készül a nyári táborok tematikus heteire. Hangkép.
Jótékonysági gála – a közösség erejével (galériával)
2024. máj. 13.
Nagyszabású gálaműsort szervezett a katolikus plébánia: a közösségi kezdeményezés során a Krisztus Király Főtemplom tetejének javítására gyűjtöttek, az eseménynek a Bartók színházterme adott otthont múlt pénteken délután.
Nagy Ervin "hazai pályán" a Kultik Moziban
2024. máj. 13.
Könyvbemutató, közönségtalálkozó, és persze merész, csapongó időutazás a múltba, a jelenbe és – egy lehetséges – jövőbe is: Nagy Ervin színész vendégeskedett a Kultik Moziban még múlt hétfőn este.
Nyárias hétkezdet, gomolyos folytatás, csapadékos vég
2024. máj. 13.
Ragyogó napsütés ma és holnap, aztán változékony folytatás – ezt ígéri a következő hétre a DO időjárási szakértője. A hét vége kifejezetten csapadékos lehet. De nagyon kell az égi áldás!
DSTV: Koltai Róbert a Móriczban
2024. máj. 13.
Az idevágó összegzést már olvashatták, jöjjön ráadásként a DSTV összeállítása: a Móricz iskola jubileumi sorozatának vendégek Koltai Róbert színművész, rendező volt a napokban – máig élő, eleven emlékek sokaságát idézte föl a remek hangulatú beszélgetés során. Hangkép.
Kikapcsolódási körkép a DVG-vel
2024. máj. 11.
Vízparti napközis tábor, Balaton-parti üdülés, vagy csobbanás az élményfürdőben – csak néhány a DVG Zrt. kínálta kikapcsolódási lehetőségek közül. A jó idő közeleg, így már most érdemes szemezgetni összeállításunkból, hogy hol is hűsölhetnek majd a gyermekek, felnőttek egyaránt.