Sok élmény a hat hét alatt - Táborzárás az MMK-ban
Évről évre egyre nagyobb sikerrel rendezik meg az MMK bejárós kézműves táborát. Pénteken elérkezett a táborzárás, hatalmas tortával búcsúztak egymástól a táborlakók.
Pénteken záró napjához érkezett az MMK bejárós kézműves tábora. Nagyon szép nyári időszakot zárt az intézmény. A tábor nagyon jó hangulatban zajlott, közel kétszáz kisgyerek töltötte nyarának egy részét az Apáczai Csere János utcai intézmény falai között. A kézműves foglalkozások mellett, zenés meseszínházi előadásokban és kutyás bemutatóban is részesei lehettek hétről hétre a táborlakó gyerekek. Közel 1200 fő vett részt a hatalmas sikerű színházi délelőttökön. Idén több színház felé is tudott nyitni az MMK, hisz az önkormányzat közművelődési pályázaton keresztül támogatta az intézmény nyári táborát. Így a budapesti Szeleburdi és a helyi Szélrózsa társulat darabjain mulathattak a kicsik. Kísérleti jelleggel egy gyerekkoncertnek is helyet adott az elkészült új kültéri színpad Kiemelendő, hogy egész éves munkájuk mellett a Széchenyi István Gimnázium önkéntes diákjai most is nagy segítségére voltak a táborvezetőknek.
Az tolsó tábornapot ahogy minden évben, idén is rendhagyó ünnepség zárta tortával, uzsonnával, és idén sem maradhatott el az MMK Tábor díj átadása, melyet azok a gyerekek kapták, akik a legtöbb időt töltötték a nyár alatt az intézményben. Kenyér Dávid nem csak a focikirály lett, de mind a hat hetet itt töltötte, így Kováts Rózsa az intézmény és a tábor vezetője átadta neki a különleges oklevelet.
Az esti órákban pedig az MMK évadzáró rendezvényére került sor. Az udvaron szabadtéri sütögetéssel egybekötött zenés, jó hangulatú piknik várta az MMK-s kollégákat.
Hétfőtől pedig már a rövidített nyitva tartással üzemel az intézmény. Hétköznapokon 8 órától 16 óráig lehet látogatni az MMK-t.
A rovat további hírei: Mozaik
DSTV: az íjászat bűvöletében (galériával)
2025. máj. 31.
Van egy sportág, amely magában foglalja a természet és a történelem szeretetét egyaránt, derül ki a DSTV összegzéséből. A stáb arra az íjászversenyre látogatott, amelyet a kőtárban rendeztek – több mint 80 indulóval! Hangkép és képtár itt!
Örömsport csalogatott a Városháza térre (galériával)
2025. máj. 29.
Mozgásba lendült a közösség szerda reggel – a Kihívás napja programja remek napindítónak bizonyult. A Városháza tér megtelt lelkes sportolókkal, a résztvevők közösen hívták fel a figyelmet a testmozgás jótékony hatásaira.
DSTV: a végtelenbe és tovább
2025. máj. 29.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy nem mindennapi élmény csalogatta a Móricz iskola diákjait a közelmúltban. Az iskolában is futó SpaceBuzz program keretében űrszimulátort telepítettek az udvarra – amit lelkesen próbált ki mindenki. Hangkép.
Esti sétákon mutatják be a budapesti állatkert kulisszatitkait
2025. máj. 29.
Csütörtökön tartják az idei szezon első Esti sétája nevű programot a budapesti állatkertben, ahol a program keretében a kert kulisszatitkait ismerhetik meg a látogatók.
Idén is kolosszális sikert aratott a Parázs-Varázs (galériával)
2025. máj. 27.
Remek idő, pazar hangulat, ínycsiklandó illatok és ízek, meg változatos, színes színpadi program, tömegvonzó koncertmenüvel koronázva – minden szempontból emlékezetes élményt kínált a vendégeknek a Parázs-Varázs közösségi programsorozata a Szalki-szigeten múlt szombaton.
A gasztrokultúra ünnepére készül a Pentele Baráti Kör
2025. máj. 27.
Évtizedes tradíciókat folytat, immár 39. alkalommal hirdeti meg borversenyét az egyesület – sőt, idén immár pálinka-, böllér- és süteményverseny is lesz a megméretés. Az ízélmény garantált, itt a tételes felhívás – várják a jelentkezőket!
Bekészítési tálca – vendéglátás szervezetten
2025. máj. 27.
Ahogy a hírekből is folyamatosan értesülhetünk róla, Magyarországon igen fontos gazdasági ágazat a vendéglátás és a turizmus, melynek sikere, hatékonysága egészen apró részleteken, hasznos eszközökön is múlhat. (X)