Dunaújváros Hetilap

Tervezési szakaszban a Modern Városok Program

Molnár Emese - 2017. január 19. 13:28

Mintegy negyvenöt napirendi pontot tárgyaltak a képviselők az év első, január 19-i közgyűlésén. Az ülés elején a napokban elhunyt dr. Tiszamarti Miklós főorvosról emlékeztek meg a városatyák.

Az első napirendi pontnál több ellenzéki képviselő kért felszólalást, akik a közvilágítás, valamint a távhő- és vízszolgáltatási problémákról beszéltek. Pintér Attila, az MSZP képviselője a dunaújvárosi labdarúgás helyzetéről kért tájékoztatást. Barta Endre, a Jobbik képviselője a gyermekvállalás ösztönzése érdekében egy indítványt kíván majd benyújtani a következő közgyűlésen (Az ülés után sajtótájékoztató keretében kifejtette, arra tenne javaslatot többek között, hogy minden dunaújvárosi újszülött és minden dunaújvárosi pár házasságkötése alkalmából támogatást kapjon).

Cserna Gábor polgármester az elmúlt időszak fontosabb eseményei közül kiemelte többek között azt, hogy tárgyalnak a Rockmaraton szervezőivel, miként tudná segíteni a város a Szalki-szigeten júliusban megrendezésre kerülő fesztivált. Gombos István és Szepesi Attila alpolgármesterekkel, valamint Hingyi Lászlóval, a gazdasági bizottság elnökével közösen részt vettek a Hankook Tire Magyarország Kft. évzáró ünnepségén. A jegyzővel fogadták dr. Simon Lászlót, Fejér megye kormánymegbízottját, akivel az egykori zöld SZTK hasznosításáról tárgyaltak. A polgármester a vízszolgáltatás akadozása kapcsán arról beszélt, hogy amikor jelentkeztek a problémák, azonnal egyeztetéseket folytattak a megoldás érdekében. - Megoldottuk a helyzetet a szolgáltatóval együtt, ez a városvezetés feladata- hangsúlyozta Cserna Gábor. Mint mondta, a szolgáltatás már helyreállt, és a jegyző a közgyűlés napján feljelentést tesz azon ellenzéki képviselők ellen, akik rémhíreket, riogatásokat terjesztettek a városlakók körében, akkor, amikor már megoldódott a probléma. Továbbá arra kérte a képviselőket, legyenek következetesek és a jó hírekről is számoljanak be az országos médiában, ne csak a rosszakról.

A beszámoló elfogadása után megkezdődött a döntéshozói munka. A Rácdomb lakói egy kérelmet nyújtottak be az önkormányzathoz, hogy a Rácdomb területére építési tilalmat rendeljenek el a partfal csúszásveszélye miatt. A közgyűlés úgy határozott, hogy részletes mérnökgeológiai vizsgálatot készíttet annak érdekében, hogy a szakértői vizsgálat alapján a jelenleg hatályos előírásokat pontosítani lehessen szükség esetén. A vizsgálat elkészültéig építési tilalmat rendeltek el a területen.

A jobb kihasználhatóság érdekében lefedik a piac dél-keleti oldalán lévő árusítóhelyeket (a cukrászda melletti területet). A közgyűlés 2,2 millió forintot szavazott meg a kivitelezési feladatokra, a munkálatokkal a DVG Zrt-t bízta meg.

A Magyar Református Egyházközség Újvárosi Drogambulancia azzal a kéréssel fordult az önkormányzathoz, hogy további tíz évre biztosítsa számukra ingyenesen a Petőfi Sándor utca 1. szám alatti orvosi rendelő földszintjét. Czere-Ambrus Mária, az MRE Újvárosi Drogambulancia intézményvezetője arról tájékoztatta a hivatalt, hogy az ellátottak magas száma miatt infrastrukturális bővítésbe fogtak, szenvedélybeteg nappali ellátásukat és a közösségi programokat az időközben megvásárolt szomszédos épületbe költöztették. A drogambulancia 2013-tól addiktológiai járóbeteg szakellátást üzemeltet, 2017 márciusától pedig gyermekpszichiátriai –és gyermekaddiktológiai szakellátást is végeznének. Az önkormányzat úgy határozott, hogy 2022 februárjáig, öt évre ingyenesen a drogambulancia rendelkezésére bocsátja a helyiséget.

A Barátság utca egyik lépcsőházi lakásában történt január 3-i tűzeset után Cserna Gábor polgármester rendkívüli támogatást biztosított az ott lakó családnak, és a két életmentőt, Földi Zoltánt és Hernádi Lajosnét jutalomban részesítette. Ezen a közgyűlésen a képviselők utólagosan jóváhagyták a támogatásokat.

Tervezési szakaszban a Modern Városok Program

Még tavaly májusban Orbán Viktor miniszterelnök a Modern Városok Program keretében több tízmilliárd forint értékű fejlesztésekről írt alá együttműködési megállapodást Cserna Gábor polgármesterrel. Ezen kívül több fejlesztés valósulhat meg az úgynevezett Területi Operatív Program, vagyis a TOP keretében. A csütörtöki közgyűlésen négy nagyberuházás szerepelt a képviselők előtt. Az egyik az egykori zöld SZTK épületének felújítása. Az önkormányzat tavaly novemberben vásárolta vissza az épületet, és első intézkedésként kaput és rácsokat szereltek fel az ablakokra, valamint megkezdték a kitakarítását is. Mint az a napirendi pontból kiderül, az önkormányzat irodai funkciót kíván kialakítani az épületben. A mostani feladat az, hogy elkészítsék a felújításhoz szükséges engedélyezési, jóváhagyási és kiviteli terveket. Ehhez öt cégtől kérnek be árajánlatot, a tervezéshez szükséges költséget pedig megelőlegezi az önkormányzat.

 

A Modern Városok Program keretében újulhat meg a Radari sporttelep. A hivatal év elején megkapta az állami beruházás előkészítését szolgáló projekt támogatói okiratát, és a megvalósításhoz szükséges 23 millió forintot. A projekt végrehajtásával a Vasmű u. 41. Irodaház Kft-t (projektirodát) bízta meg a közgyűlés.  Szintén a projektirodának adta át a Fabó Éva Sportuszoda felújításának előkészítési feladatait a közgyűlés. Napirenden volt a Dózsa Mozicentrum épületének felújítása, építési engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítése is, amely a „Zöld város kialakítása” pályázat keretében valósul meg. Ennek a pályázat három fő eleme van: a Városháza tértől keletre eső területek rekonstrukciója, a Vasmű út és a kis Vasmű utca közötti zöldterület rekonstrukciója, valamint a mozi és környezetének felújítása. Utóbbival kapcsolatban már hasznosítási tervet készíttetett az önkormányzat. Most az építési engedélyezési és kiviteli tervek elkészítésére négy cégtől kértek be árajánlatot.

A rovat további hírei: Közélet

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

"Mozdulj kékben!" – együtt az autistákért

2024. ápr. 17.

Az autizmussal élők társadalmi befogadását segítő közösségi kezdeményezést szervez a Jószolgálati Otthon Közalapítvány és Homonnai Ferenc: a Mozdulj kékben! című programra a Liget közi sportpályán várják az érdeklődőket szombaton, az akció során online árverést is szerveznek!

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

Több mint 30 tétel a közgyűlés napirendjén

2024. ápr. 17.

A nyílt ülésen 32, majd zárt ajtók mögött további 3 témáról dönthetnek a képviselők a közgyűlésen – a tanácskozásnak a Városháza ad otthont csütörtökön délelőtt.

Új városok és új narratívák Rotterdamban

Új városok és új narratívák Rotterdamban

2024. ápr. 17.

Sikerrel debütált az Új Városok Nemzetközi Hálózatában a dunaújvárosi delegáció; a folyamat közvetlen előzménye, hogy a hollandiai székhelyű Nemzetközi Új Város Intézet (INTI), az új városokkal kapcsolatos kutatás és tudáscsere nemzetközi platformja 2023-ban bővítette európai hálózatát – ehhez csatlakozott uniós pályázat révén Dunaújváros.

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

A Föld napja 2024: közösségi kezdeményezésre várják a városlakókat

2024. ápr. 17.

Takarítási akciót szervez az önkormányzat a Föld napja alkalmából. Három helyszínen várják az önkénteseket pénteken délután. Az akció célja a lakókörnyezet rendbetétele mellett az, hogy felhívják a figyelmet az egyéni szerepvállalás fontosságára a Föld megóvása érdekében.

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

Amit fontos tudni a június 9-i választások előtt

2024. ápr. 16.

Nyár elején újra választ az ország, méghozzá egy időben az Európai Parlament (EP) tagjaira, a települési polgármesterekre, valamint az önkormányzati képviselőkre, továbbá a nemzetiségi önkormányzatok tagjaira voksolhatunk.

Szakmai értekezlet a rendőrségen

Szakmai értekezlet a rendőrségen

2024. ápr. 16.

A Dunaújváros és Környéke Közbiztonságáért Közalapítvány és Dunaújváros Önkormányzata szervezésében létrejövő Rendvédelmi hónap részeként, illetve annak megnyitójaként szerveztek konferenciát a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon a napokban.

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

A Hoffmann Group szerszámmustrája az Innoparkban

2024. ápr. 15.

Nagyszabású szerszámkiállításnak ad otthont az Innopark szerdán: a Hoffmann Group kiállítására 10-15 óra között várják az érdeklődőket – meghívó és regisztrációs űrlap máris itt!