Bronzérmes és BL-résztvevő a Karmacsi!
Harmadik helyen végzett a Szuperliga országos döntőjében, így bejutott a Bajnokok Ligájába a Karmacsi Autó kispályás labdarúgó csapata.
Budapesten, a Pokorny József Sport- és Szabadidőközpontban rendezték meg július 29-én a Minifutball Szuperliga országos döntőjét, melyen két dunaújvárosi csapatért, a Karmacsi Autóért, valamint a Mé-Szi Frucht gárdájáért szoríthattak a sportág helyi szerelmesei. A tizenkét együttes részvételével megrendezett viadal csoportkörében egy hatosba kerültek a dunaújvárosi együttesek, s a Karmacsi gárdája öt mérkőzéséből négyet megnyerve az első, míg a Mé-Szi Frucht a harmadik helyen jutott tovább az egyenes kieséses szakaszba. Utóbbiak az Aramissal néztek farkasszemet a negyeddöntőben, ám 3-1-re kikaptak, így a hatodik helyen fejezték be a viadalt, s mivel az első öt gárda jutott tovább a Bajnokok Ligájába, ezért erről idén le kellett mondania a dunaújvárosiaknak.
A Karmacsi Autó ugyanakkor már csoportja megnyerésével biztosította helyét a nemzetközi kupasorozat idei kiírásának mezőnyében, ám helyi első osztály rekordbajnoka természetesen az aranyéremre tört a szuperliga döntőjében is. Ahogy a Mé-Szi Fruchtot, úgy a Karmacsit is a 2016-os BL-győztes fosztotta meg ennek lehetőségétől (1-3), ám a bronzmeccsen sikerült legyőzni a fővárosi ECECE csapatát, így Éliás Zsolt együttese végül a rendkívül előkelő harmadik helyen fejezte be a küzdelmeket.
A Karmacsi Autó csapatvezetője a torna után elmondta, hogy egy nagyszerűen megszervezett tornán, bombaerős mezőnyben kellett kitenniük magukért, és megérdemelten végeztek ilyen előkelő helyen. Éliás Zsolt külön megköszönte a Karmacsi Tamás és a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség támogatását, hiszen egy olyan célt, a BL-szereplés lehetőségét sikerült elérniük segítségükkel, mely hatalmas élményt jelent majd a csapat tagjainak, s nagyon örülnek annak, hogy a Mé-Szi Frucht gárdájával együtt tudták tovább öregbíteni a dunaújvárosi kispályás labdarúgás hírnevét.
Petrás Gábor, a Dunaújvárosi Labdarúgó szövetség főtitkára is elégedett volt a dunaújvárosi csapatok szereplésével.
- A szövetség mindkét csapat utazását segítette és a napi ellátásukhoz is hozzájárult. A továbbiakban – ahogyan tavaly, úgy idén is – a BL-szereplésre való kiutazást is támogatja a DLSZ. Büszkék vagyunk arra, hogy csapataink méltóképpen képviselik Dunaújvárost és nagyon színvonalas mezőnyben, az ország legjobb kispályás gárdái között szerepelnek. Ezúttal két csapatunk is megmutatta, hogy igen erős a kispályás bajnokság Dunaújvárosban.
A rovat további hírei: Sport
Végül biztos Kohász-siker
2024. máj. 21.
Újabb győzelemnek örülhetett a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U21-es együttese a felnőtt NB II-es bajnokságban.
Kovács-Seres Hunor parádésan úszott Piombinóban
2024. máj. 20.
Remek versenyzéssel végzett a rendkívül erős mezőny huszadik helyén Kovács-Seres Hunor a nyíltvízi úszók Európa Kupájának első, olaszországi állomásán.
Az utolsó fordulóban dől el a DFC sorsa
2024. máj. 20.
Bő fél órát emberhátrányban játszva szenvedett 3-0-s vereséget az éllovas Szentlőrinc elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.
Ifjú hosszabbítók az Acélbikáknál
2024. máj. 19.
Négy fiatal játékosa is szerződést hosszabbított a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatával.
Elhozta a két pontot Kisvárdáról a Kohász
2024. máj. 19.
Kiváló védekezéssel, valamint Wéninger Alexa parádés kapusteljesítményével aratott 23-18-as győzelmet a DKKA felnőtt együttese a Kisvárda ellen szombaton este.
DSTV: sportágat választottak
2024. máj. 18.
A dunaújvárosi oktatási intézmények igyekeznek nagy hangsúlyt fektetni arra, hogy a fiatalok lehetőség szerint sportoljanak, vagy legyen valami sportos hobbijuk. Nagy hagyománya van a BIROK Szabó Magda Tagintézményében a sportágválasztó napnak is – a közelmúltban kilenc különböző mozgásformával ismerkedhettek meg az alsósok. Hangkép.
Nehéz hatvan perc előtt a DKKA
2024. máj. 18.
A kiesés elkerüléséért küzdő Kisvárda otthonában lép pályára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata szombaton este.