Munkanapi menetrend van érvényben!
A szombatra áthelyezett munkanapok miatt december elsején és 15-én is a pénteki menetrend lesz érvényes - közölte a Mávinform az MTI-vel.
November 30-án és december 14-én, pénteken a munkanapi menetrend szerint közlekednek a vonatok - írták. A 26 éven aluli - diákigazolvánnyal nem rendelkező - fiatalok december 1-jén 10 órától 2-án éjfélig, illetve december 15-én 10 órától 16-án éjfélig vehetik igénybe a hétvégi, 33 százalékos kedvezményű menetjegyet.
A gyermekek, családosok, tanulók, diák- és felnőtt csoportok, illetve a nyugdíjasok ezeken a napokon is élhetnek a szokásos kedvezményekkel, valamint az elektronikusan vásárolt jegyekre is érvényes, megszokott 5, illetve 10 százalékos kedvezményekkel.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Kutyamérgezés: háromszázezer forint a nyomravezetői díj
2024. máj. 18.
Már több hete borzolja a kedélyeket, hogy valaki a felső Duna-parton mérgezett állateledelt szór el, és ezzel veszélyezteti az arra sétáltatott kutyák életét.
Újra megnyílt a Budai Nagy Antal úti hulladékudvar, várják a lomokat!
2024. máj. 17.
Már a városlakók rendelkezésére áll a hulladékudvar Dunaújvárosban, ahol a lomtalanításokon túl bármikor letehetik a felgyűlt lomokat, hulladékokat. A hulladékudvar a Budai Nagy Antal úton található a Dunanett telephelye mellett.
Teljes útfelújítás a két körforgó között
2024. máj. 17.
Hamarosan munkagépek zajától lesz hangos a Béke városrészi körforgó és a Kandó Kálmán téri körforgó közötti autóút. Ezt a szakaszt ugyanis teljesen felújítják – erről a soron következő útfelújításról számolt be kedden Pintér Tamás polgármester.
Közeleg a határidő – június 3-ig igényelhető a szünidei étkeztetés
2024. máj. 17.
Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén nyáron is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyerekeknek – figyelem, az igényeket csak június 3-ig lehet benyújtani!
Parkolók és gyalogátkelők épülnek, körforgó lesz a Pince sornál a Rómain
2024. máj. 16.
Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta az idei évi Dunaújváros Ifjúságáért díjat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt meg a testület.
Neszvecskó Zorica érdemelte a Dunaújváros Ifjúságáért díjat
2024. máj. 16.
A Dunaújvárosi Óvoda Aprók Háza Tagóvoda tagintézmény-igazgatója a közgyűlés előtt vette át a szféra legrangosabb elismerését Pintér Tamás polgármestertől. Méltatás.
Tavaszi nagytakarítás volt a Technikumban, a Táncsics Mihály utcában
2024. máj. 15.
A Technikum városrészben élők és arra közlekedők azt tapasztalhatták a napokban, hogy több helyen is takarították a parkolókat, gallyazták a fákat, bokrokat.