MEKH: 0,8 százalékkal emelkedett a hazai áramfogyasztás tavaly
A hazai villamosenergia-fogyasztás 0,8 százalékkal emelkedett 2018-ban, és az év során a korábbi rendszerterhelési csúcs is többször megdőlt - derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) jelentéséből.
A hivatal tájékoztatása szerint a lakossági fogyasztóknak az egyetemes szolgáltatás keretében értékesített villamos energia mennyisége 2 százalékkal nőtt, a nem-lakossági felhasználás bővülése 0,5 százalék alatt maradt.
A fogyasztás bővülése ellenére a belföldi villamosenergia-termelés csökkent tavaly, az import fogyasztáshoz viszonyított aránya 31 százalékra emelkedett. A hazai termelőkapacitásokon belül csak a naperőművi kapacitások bővültek, 2019 elejére a háztartási méretű kiserőművek nélkül 336 megawattot (MW) ért el a beépített kapacitás.
Európában jelentősen drágult az áram tavaly a szén és a földgáz ára, illetve szén-dioxid-kvóta emelkedése miatt. Az áremelkedés a magyar piacra vonatkozó hosszabb távú árvárakozásokban is megjelent, a másnapi piaci árak azonban a bőséges balkáni vízellátás és a balkáni országok mérsékelt importigénye miatt nem emelkedtek 2017-hez viszonyítva.
A nagykereskedelmi energiapiacok működésével kapcsolatban az energetikai hivatal a határkeresztező kapacitások és a rendszerszintű szabályozási piacokon talált hatékonysági problémát. A határkeresztezőkön a rendszerhasználók számára felkínált határkeresztező kapacitások lényegesen alacsonyabbak, mint a vezetékek maximális szállítóképessége. Különösen az osztrák határon ingadozik jelentősen az elérhető kapacitások nagysága. A MEKH szerint valószínű, hogy a rendszerüzemeltetők részben belső szűkületkezelés helyett alkalmazzák a határkeresztező kapacitások korlátozását. Ez egy elterjedt, de az európai szabályozás előírásaival ellentétes gyakorlat, ami jelentősen növeli a magyar másnapi árak szintjét - hangsúlyozták a közleményben.
A jelentős jóléti hatás miatt a MEKH kezdeményezte, hogy a leginkább érintett határkeresztezőn az osztrák regulátorral közös vizsgálat keretében kerüljön sor a rendszerirányítók kapacitásmeghatározási gyakorlatának vizsgálatára. Az új európai szabályozás, a Tiszta Energia Csomag is sokkal nagyobb arányú kapacitásfelajánlást tesz majd kötelezővé 2020-tól.
A másik kulcsterületen, a rendszerszintű szabályozások piacán 2018-ban jelentősen emelkedtek a kapacitásdíjak. Ez csak részben magyarázható a költségek növekedésével, a szekunder piacon a szűkös kínálat, míg a tercier piacon a piaci koncentráció növekedése is hozzájárult az árak emelkedéséhez. A kedvezőtlen tendenciák ellensúlyozását a régiós szabályozási piacok elindulásától várja a MEKH.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Közeleg a határidő – június 3-ig igényelhető a szünidei étkeztetés
2024. máj. 17.
Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén nyáron is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyerekeknek – figyelem, az igényeket csak június 3-ig lehet benyújtani!
Parkolók és gyalogátkelők épülnek, körforgó lesz a Pince sornál a Rómain
2024. máj. 16.
Díjátadó ünnepséggel kezdődött az önkormányzat csütörtöki közgyűlése, ahol Pintér Tamás polgármester átadta az idei évi Dunaújváros Ifjúságáért díjat, majd nyílt ülésen több mint harminc témát tárgyalt meg a testület.
Neszvecskó Zorica érdemelte a Dunaújváros Ifjúságáért díjat
2024. máj. 16.
A Dunaújvárosi Óvoda Aprók Háza Tagóvoda tagintézmény-igazgatója a közgyűlés előtt vette át a szféra legrangosabb elismerését Pintér Tamás polgármestertől. Méltatás.
Tavaszi nagytakarítás volt a Technikumban, a Táncsics Mihály utcában
2024. máj. 15.
A Technikum városrészben élők és arra közlekedők azt tapasztalhatták a napokban, hogy több helyen is takarították a parkolókat, gallyazták a fákat, bokrokat.
A fideszes kampány célpontja ezúttal a piac
2024. máj. 15.
Bár élő szerződése van, mások használják a helyét a piacon – állította a Dunaonline videójában Farkas József, dunavecsei vállalkozó. Pedig már a felvetés is értelmetlen.
Pentelei 30 – szakmai nappal ünnepelnek
2024. máj. 15.
Közös Hang – ezzel a sokatmondó címmel rendezi meg országos hírű szakembereket is felvonultató szakmai napját az idén immár 30 esztendeje működő Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola, Szakiskola és Gimnázium.
Eldőlt, hogy kikre szavazhatunk június 9-én az önkormányzati választáson
2024. máj. 14.
Három jelölőszervezet, két polgármester-jelölt és összesen harmincegy képviselőjelölt szerepel majd a szavazólapokon a június 9-i önkormányzati választáson.