Felújítás, nosztalgia
Megújul a Bóbita Tagóvoda bejárata, ezen kívül évfordulós nosztalgiapartit tartanak a Tavasz utcánál.
A Béke városrészben lévő Bóbita Tagóvoda bejáratánál szakemberek dolgoznak: mint azt Sztankovics László, a 8-as számú választókerület képviselője elmondta, rossz állapotban volt itt a járdaszakasz, ez tette szükségesség a felújítását. A munkálatok során új aszfaltburkolatot terítenek le a szakemberek, új szegélyezés kiépítésével egyetemben. Sztankovics László arról is beszélt, hogy sikerrel zárult az előző heti városrészi nap, látható a részvételből, hogy népszerű a családok körében.
Arról is szólt, hogy a jövő héten szombaton, szeptember 14-én lesz egy újabb rendezvény a városrészben. Ez egy kisebb, ám a közösségépítés szempontjából annál fontosabb program. A Tavasz utca első három háztömbje idén ünnepelheti megépítésének negyvenedik évfordulóját. Sztankovics Lászlót több lakó is megkereste, hogy ennek alkalmából rendeznének egy kis összejövetelt. A batyus bál jellegű találkozón az eddigi visszajelzések alapján több mint százan gyűlnek majd össze nosztalgiázni.
A rovat további hírei: Közélet
Pentelei 30 – szakmai nappal ünnepelnek
2024. máj. 15.
Közös Hang – ezzel a sokatmondó címmel rendezi meg országos hírű szakembereket is felvonultató szakmai napját az idén immár 30 esztendeje működő Pentelei Mentálhigiénés Általános Iskola, Szakképző Iskola, Szakiskola és Gimnázium.
Eldőlt, hogy kikre szavazhatunk június 9-én az önkormányzati választáson
2024. máj. 14.
Három jelölőszervezet, két polgármester-jelölt és összesen harmincegy képviselőjelölt szerepel majd a szavazólapokon a június 9-i önkormányzati választáson.
DSTV: meglepetés anyák napjára
2024. máj. 12.
A családi kör mellett, többeknek helyett különleges anyák napi ünnepségről számol be a DDTV összeállítása. Szép műsorral köszöntötték az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád-házi Szent Erzsébet Idősek Otthonai lakóit hétfőn. Hangkép.
És valóban: együtt – egymásért...!
2024. máj. 11.
Megtartotta hagyományos éves közgyűlését a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Egyesülete. Az eseményre Pintér Tamás polgármester is hivatalos volt – a feladatok elvégzése után a közösség kötetlen beszélgetéssel zárta a remek délutánt.
Három szép nap európai barátainkkal
2024. máj. 10.
Beszámoltunk már arról, hogy még áprilisban elstartolt városunkban a BiodiverCity projekt, ami 9 európai ország, 10 városával együtt, közvetlen európai uniós forrásból kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire.
Körforgalom lesz a Római körút és a Pince sor kereszteződésében
2024. máj. 10.
Ha megversenyeztetnénk a város legtöbb dilemmát okozó kereszteződéseit, akkor egészen biztosan a dobogón végezne a Római, a Pince sor, illetve a Martinovics találkozása. Most még.
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.