Sikeres jubileum után toboroz a Violin
Idén immár 26. tanévét kezdi meg a Violin Művészeti Iskola – a térségi szerepvállalás terén is jeleskedő intézmény idén 10 telephelyen várja a művészetek iránt érdeklődő régi és új növendékeit, és komoly toborzó akciót kezdett.
Puskásné Radnó Ágnes igazgató tájékoztatása szerint a Violin idén is várja a zenélni, táncolni szerető, színművészetet és képzőművészetet tanulni vágyó gyermekeket, fiatalokat:
– Rácalmáson zenei tanszakon furulya, fuvola, gitár és zongora kurzusok kezdődnek, Pusztaszabolcson zongora, dráma, színművészet, festészet tanszakon startol a képzés, Sárbogárdon zenei ágon oboa, fuvola, klarinét, furulya, trombita, dob, gitár, zongora, szintetizátor képzéseken vehetnek részt a növendékek, emellett festészet tanszak is kezdődik. Cecén zongora tanszakon, míg végül, de közel sem utolsósorban Dunaújvárosban néptánc, moderntánc, showtánc, hip-hop, színművészet tanszakon várjuk a beiratkozókat szeptemberben.
A művészeti iskola városunkban nyílt napokkal körített toborzókat is tart – íme, az időpontok, kurzusok, tanárok tételes listája.
Néptánc
toborzó 6-12 éves korosztálynak szeptember első hetében az iskolákban; tanár: Pásztor Máté
Moderntánc, zumba, showtánc
szeptember 7. (szerda) 16 óra haladó (felsősök) – Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola; tanár: Kovács-F. Ildikó
szeptember 8. (csütörtök) 16 óra ovis előkészítő (6 éves kortól); 17 óra középhaladó (alsósok) –Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola; tanár: Bostyai Emília
Hip-hop
szeptember 7. (szerda) és szeptember 12. (hétfő) 18 óra középhaladó és haladó (12 éves kortól) – Kallós Dezső u. 1/1.; tanár: Kálmán Károly (NCDG)
Színművészet
szeptember 6. (kedd) 17 óra (6-21 éves korig) toborzó; szeptember 8. (csütörtök) 17 óra beiratkozás és szülői értekezlet – Bartók Kamaraszínház B-épület próbaterem; tanár: Polgár Lilla, Gasparik Gábor, Molnár Stefánia
Várják a régi és az új növendékeket!
(Archív fotó: Végh Zoltán)
A rovat további hírei: Kultúra
Móricz 70 – minifesztivállal ünnepelnek
2024. máj. 08.
Gazdag programmal futtatja csúcsra a jubileumi tanév eseménysorozatát az alapítása 70. évét ünneplő Móricz Zsigmond Általános Iskola. Lássuk a kínálatot – nagyon bőséges lesz, úgyhogy csak címszavakban!
Jótékonysági gála a Bartókban
2024. máj. 08.
Nemes céllal és jelentős erők összefogásával valósul meg az a közösségi kezdeményezés, amelynek a Bartók színházterme ad otthont pénteken délután.
Pentelei Molnár János életművének jeles darabjaiból nyílik tárlat a Mondbach kúriában
2024. máj. 07.
Jelképes gesztus, hogy éppen az emlékév egyik ünnepeltje, Pentelei Molnár János festőművész kiállítása nyitja a felújított Mondbach kúria időszakos bemutatóinak sorát. A megnyitó szerdán lesz, mindenkit szeretettel várnak!
DSTV: új kiállítás a könyvtárban
2024. máj. 07.
Folytatódott a József Attila Könyvtár és a SKICC Csoport együttműködése, derül ki a DSTV összeállításából. Ennek keretében nyílt meg Kosztolányi György utolsó tanítványa, Gódányné Homoki Mária egyéni kiállítása a közelmúltban. Hangkép.
DSTV: zongoristák randevúja
2024. máj. 06.
Különleges programnak adott otthont a Sándor Frigyes Zeneiskola a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézményben immár második alkalommal szervezték meg a Regionális Zongora Találkozót a Sándor Frigyes Hét előtt. Hangkép.
Már elkészült a táncoló figurák makettje
2024. máj. 05.
A város 73. születésnapján, a tánc világnapján, a Wünsch házaspár jelenlétében rendezték hétfőn a város tánckultúrája előtt tisztelgő szobor alapkő-letételét. A táncoló figurákat a Bartók Kamaraszínház és a Vasvári iskola közötti parkos részen helyezik el, a szobor alkotója, Rohonczi István ROHO szerint még idén.
DSTV: táncos remeklések
2024. máj. 05.
Rangos megméretéseken értek el kimagasló eredményeket a dunaújvárosi táncos növendékek, derül ki a DSTV összeállításából. Szép sikerek sorát aratta a Wesley da Capo Alapfokú Művészeti Iskola közössége a közelmúltban rendezett versenyeken. Hangkép.