Véradás és BikeSafe: két közösségi akciót szervez a Városvédők Újtelepért Egyesület
Folytatja az elmúlt évek nemes hagyományát, idén ősszel is szervez véradást, valamint megrendezi a kétkekerűsök biztonságát szolgáló BikeSafe regisztrációját a Városvédők Újtelepért Egyesület.
A részletekről a szervezet képviseletében Nyári Ica tájékoztatta a DO-t; mint kiemelte, több éves tradíciókat folytatnak a közösségi akciókkal a volt újtelepi iskolában szeptember 23-án, azaz jövő szombaton – az életmentés és a biztonság jegyében. A Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetével közösen rendezik a véradást 10-14 óra között – a kezdeményezésre nagy szeretettel várják a régi és új önkénteseket. Vért adni menő – hiszen minden csepp számít! (Ugyanitt kérik a véradókat, hogy irataikat – személyi igazolvány, TAJ-kártya – feltétlenül vigyék magukkal.)
Ugyanott és ugyanakkor az „Őrizd meg és óvd az értékeidet!” jelszavával, a dunaújvárosi kapitányság bűnmegelőzési alosztályával együttműködve rendezik az ingyenes, országos kerékpár regisztráció újabb dunaújvárosi állomását a Móra Ferenc utca és a Vak Bottyán utca sarkán lévő intézmény udvarán. Nyári Ica a kezdeményezés fontos jellemzőjeként hangsúlyozta, hogy a BikeSafe keretében ezúttal elektromos kerékpárok és rollerek is bekerülhetnek a rendőrségi adatbázisba.
A programsorozat nyitott – mindenkit szeretettel várnak!
(Fotó: DO-archív)
A rovat további hírei: Mozaik
Szép és nemes célért futott a város (galériával)
2024. máj. 19.
Több mint ezren vágtak neki a szombaton megrendezett Jót fut a Város – Dunaújváros elnevezésű jótékonysági rendezvénynek; a nemes közösségi kezdeményezés révén a Móra iskolának segíthetett minden résztvevő.
A kullancs eltávolításának menete
2024. máj. 19.
Kullancsot talált a kis kedvencében? Semmi pánik! Megmutatjuk, hogyan lehet gyorsan és szakszerűen eltávolítani. Nem kell egyből az állatorvoshoz rohanni, bárki el tudja végezni ezt az egyszerű műveletet otthon. (X)
Csomagtartóvásár – újra a piacon!
2024. máj. 18.
Az első kísérlet átütő sikere után evidens, hogy újra a Béke téri piac ad otthont a Csomagtartóvásár sokadalmának – vasárnap lelhetnek kincsekre a bolhapiac forgatagában.
Dinamizmus, rugalmasság és trendi megjelenés – új futócipők a láthatáron
2024. máj. 18.
Akár most kezded a futást, akár profi vagy már, egyik esetben sincs könnyű dolgod a cipőválasztásnál. Igazi útvesztőben találhatod magad a keresés során, ha néhány alapvető szempontot nem veszel figyelembe. (X)
Pünkösdi piacozásra hív a Dunai Kincses Kert
2024. máj. 17.
A nyári szünetelés előtt még egy utolsó kavalkádra invitálja az érdeklődőket a Dunai Kincses Kert Termelői Piac a Szalki-szigetre, a kemping területére szombaton délután.
Mire használható az aljzatkiegyenlítő?
2024. máj. 17.
A lakberendezés, burkolatok kialakítása és a felújítások során számtalan olyan eszközt, kiegészítőt használnak a szakemberek, amelyek létezéséről sokan nem is hallottak. (X)
DSTV: Nagy Ervin Dunaújvárosban
2024. máj. 17.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása. Könyvbemutatóra érkezett, de szó szerint "hazai pályán"lépett közönség elé Nagy Ervin színművész a közelmúltban – a Kultik színpadán mesélt szerepeiről, pályájáról. Hangkép.