Dunaújváros Hetilap

Adj vért és ments meg három életet – az év végén is!

Öcaline - 2023. december 27. 9:30

Az új esztendő előtti utolsó lehetőséget a Városvédők Újtelepért Egyesület bázisán ragadhatják meg az önkéntesek csütörtökön.

Az idei utolsó véradásra készül a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezete – az évzáró alkalom ráadásul egy kihelyezett véradás lesz, méghozzá a Városvédők Újtelepért Egyesülettel közös akció, hangsúlyozta a DO-na Feth Katalin, a területi szervezet vezetője:
– Mindig remek közösségi esemény kerekedik az újtelepi véradásokon, ráadásul úgy alakult, az idei utolsó kitelepülés helyszíne éppen a Városvédők Újtelepért Egyesület központjában lesz. Ismerve a helyi közösség erejét, az összefogást, joggal reménykedhetünk két dologban: az egyik, hogy ismét jókedvű, vidám, igazi óévbúcsúztató alkalom lesz – amolyan előszilveszteri hangulattal –, a másik, hogy reményeink szerint újra szép számmal érkeznek önkéntesek az év utolsó véadására.
Íme, a pontos paraméterek: december 28-án, csütörtökön 11-15 óra között várják a véradókat a Városvédők Újtelepért Egyesület központjában, a jelenlegi Waldorf Gimnázium épületében (Móra Ferenc utca és Vak Bottyán utca sarok).

A jelszó a régi: segíts te is, ments meg három életet. Jó, ha tudod: minden csepp számít, és persze vért adni az óév végén is nagyon menő!

(Archív fotó: Végh Zoltán) 
 

A rovat további hírei: Közélet

Tető került a múzeum belső udvara fölé

Tető került a múzeum belső udvara fölé

2024. máj. 28.

Kiállításmegnyitóval és koncerttel avatták fel a felújított Intercisa Múzeumot a közelmúltban. Közel félmilliárd forintból újult meg a város múzeuma, többek között a fedetlen belső udvara üveg tetőszerkezetet kapott.

Térfigyelő kamerát kap az új közösségi tér

Térfigyelő kamerát kap az új közösségi tér

2024. máj. 28.

Köztéri fogadóórát tartott Szabó Zsolt, a 6-os választókerület önkormányzati képviselője a közelmúltban, aki arról is tájékoztatást adott, hogy lakossági kérésnek eleget téve térfigyelő kamerát telepítenek majd az újonnan épített közösségi parkba a Munkácsy utcában.

A honvédelem napján is a békéről beszélünk

A honvédelem napján is a békéről beszélünk

2024. máj. 28.

1992-től a kormány határozata alapján minden évben megünnepeljük a magyar honvédelem napját. Dunaújvárosban is sok éves hagyomány, hogy a '48-as emlékműnél emlékezést és koszorúzást rendeznek.

Az összefogás szüli a közös sikereket

Az összefogás szüli a közös sikereket

2024. máj. 27.

Lakossági fórumot tartott Újtelepen, a Waldorf iskola tornatermében Tóth Kálmán, a 9-es, és Orosz Csaba, a 10-es választókerület képviselője még múlt kedden.

DSTV: fényes búcsú a várostól

DSTV: fényes búcsú a várostól

2024. máj. 27.

Folytatták a szép selmeci hagyományt a Dunaújvárosi Egyetemtől búcsúzó hallgatók, derül ki a DSTV összegzéséből. A diákélet fontos mérföldköveként lámpás-fáklyás felvonulás, vagyis a Szalamander formájában vettek búcsút a várostól és az alma matertől. Hangkép.
 

DSTV: együtt a vészívók ellen

DSTV: együtt a vészívók ellen

2024. máj. 26.

Számolják, figyelik és lehetőség, illetve igény szerint irtják is a szúnyogokat a város területén, derül ki a DSTV összegzéséből. Az önkormányzat felkészült a szúnyoggyérítésre, ám a lakossági beavatkozás is nagyon fontos a vészívók életterének csökkentése érdekében. Hangkép.

Felmérték a város teljes faállományát

Felmérték a város teljes faállományát

2024. máj. 24.

Egy közvetlen európai uniós pályázatnak köszönhetően tavasszal elindult városunkban az Urbact program Biodiver City projektje, ami 9 európai ország, 10 városával együtt kíván válaszokat adni a városi ökoszisztémák kérdéseire. Ehhez a projekthez kapcsolódóan most egyetemisták látogattak Dunaújvárosba.