Elvárható a három pont megszerzése
A tabellán nyolcadik Tatabánya otthonában folytatja a bajnokság küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután négy órától.
Kép: DO-archív
Magabiztosan hozta a kötelező győzelmet a III. Ker. TVE elleni hazai bajnokin a DFVE női vízilabda csapata, mely tizenöt gólt szerezve, s mindössze ötöt kapva tartotta itthon a pontokat szerdán este. Együttesünk ezzel megerősítette harmadik helyét a tabellán úgy, hogy a negyedik Eger és az ötödik BVSC is három pont lemaradással követi Vad Lajos alakulatát, igaz a fővárosiak egy meccsel kevesebbet játszottak Dobi Dorináéknál.
Sokat azonban nem pihenhettek vízilabdázóink a szerdai összecsapás után, ugyanis szombaton már újabb feladat vár a csapatra, mely délután négy órától a Tatabánya vendégeként ugrik medencébe. A házigazdák szintén tizenhárom meccset hagytak maguk mögött az idei bajnoki szezonban, s ezeken háromszor sikerült nyerniük, míg tíz alkalommal vereséget szenvedtek, így jelenleg a nyolcadik helyet foglalják el a tízcsapatos mezőnyben. A két gárda legutóbb október 28-án találkozott egymással Dunaújvárosban, ahol a mieink sima, 20-10-es győzelemnek örülhettek, s ha ezúttal is kihozzák játékosaink, amit tudnak, úgy nem okozhat gondot számukra a három pont megszerzése Tatabányán sem.
A rovat további hírei: Sport
Az éllovas nyerte a rangadót
2024. máj. 15.
Az utolsó tíz percben szerzett három góllal húzta be a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus osztályának rangadóját a Fejó-Therm gárdája a sorozat újabb fordulójában.
Többen is távoztak az Acélbikáktól
2024. máj. 15.
A külföldi játékosok mellett összesen nyolc magyar hokis hagyta el a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatát a "holtszezonban".
Jótékony gumiégetés a betonkockán
2024. máj. 14.
Közel félmillió forintot gyűjtöttek össze Napraforgó bölcsőde számára a Bimmer Parádé hagyományos májusi rendezvényének résztvevői a mögöttünk hagyott hétvégén.
Öt dunaújvárosi az olimpiára készülő bő keretben
2024. máj. 14.
Mihók Attila és Cseh Sándor kihirdette a női vízilabda válogatott bő olimpiai felkészülési keretét. Huszonhárman, köztük öt dunaújvárosi játékos kezdi meg a munkát május 27-én.
Élesedik a harc a Dunaújváros Kupáért
2024. máj. 13.
Már a legjobb négy közé jutás lesz a tét a kispályás labdarúgók számára a Dunaújváros Kupa következő fordulójában.
Életben maradtak
2024. máj. 13.
Remek második félidei játékkal aratott megérdemelt, 2-1-es győzelmet az Érd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.
Egri öröm Dunaújvárosban
2024. máj. 12.
A DFVE és az Eger idei ötödik csatáját is a vendégcsapat nyerte, így női vízilabdázóink a negyedik helyen fejezték be a bajnoki küzdelmeket.