Dunaújvárosi éremeső a fővárosban
Hat aranyéremmel zárták a fővárosban megrendezett országos bajnokság küzdelmeit a Spartan Cheerleading SE versenyzői.
Budapesten, a Ludovika Arénában rendezték meg a VI. Ludovika-ELTE-BEAC Spring Open országos bajnokság küzdelmeit április 6-án, s a viadalon harmincnyolc fővel vett részt a Spartan Cheerleading Sportegyesület. A rangos eseményen tizennégy hazai cheersport egyesület vett részt, s a dunaújvárosi csapat felnőtt és utánpótlás sportolói összesen hét divízióban mérették meg magukat.
Mint azt Árgyelán Dominika, a Spartan Cheerleading SE elnöke elárulta, versenyzőink kiegyensúlyozottan, tisztán, csak néhány apróbb pontatlanságot vétve mutatták be gyakorlataikat, melynek köszönhetően minden csapat a dobogóra állhatott az eredményhirdetésen, s felkészítő edzőik, Árgyelán Dominika és Kiss Balázs nagy örömére összesen hat arany- és egy bronzéremmel térhettek haza a versenyről.
Képek forrása: Spartan Cheerleading SE
A csapat következő célja, hogy a június 2-án sorra kerülő Cheerstars Magyar- és Nemzetközi Nyílt Bajnokságon is részt vegyen, s hasonlóan szép eredményeket érjen el, mint legutóbbi, fővárosi versenyén.
Részletes eredmények:
Tiny Allgirl Cheerteam L1: I. helyezés
Open Age Allgirl Cheerteam L3: I. helyezés
Open Age Allgirl Groupstunt L4: I. helyezés
Senior Partnerstunt: I. helyezés
Senior Allgirl Groupstunt L5: I. helyezés
Senior Coed Groupstunt L5: III. helyezés
Senior Coed Groupstunt L6: I. helyezés
Felkészítő edzők: Árgyelán Dominika, Kiss Balázs.
A rovat további hírei: Sport
Többen is távoztak az Acélbikáktól
2024. máj. 15.
A külföldi játékosok mellett összesen nyolc magyar hokis hagyta el a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatát a "holtszezonban".
Jótékony gumiégetés a betonkockán
2024. máj. 14.
Közel félmillió forintot gyűjtöttek össze Napraforgó bölcsőde számára a Bimmer Parádé hagyományos májusi rendezvényének résztvevői a mögöttünk hagyott hétvégén.
Öt dunaújvárosi az olimpiára készülő bő keretben
2024. máj. 14.
Mihók Attila és Cseh Sándor kihirdette a női vízilabda válogatott bő olimpiai felkészülési keretét. Huszonhárman, köztük öt dunaújvárosi játékos kezdi meg a munkát május 27-én.
Élesedik a harc a Dunaújváros Kupáért
2024. máj. 13.
Már a legjobb négy közé jutás lesz a tét a kispályás labdarúgók számára a Dunaújváros Kupa következő fordulójában.
Életben maradtak
2024. máj. 13.
Remek második félidei játékkal aratott megérdemelt, 2-1-es győzelmet az Érd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.
Egri öröm Dunaújvárosban
2024. máj. 12.
A DFVE és az Eger idei ötödik csatáját is a vendégcsapat nyerte, így női vízilabdázóink a negyedik helyen fejezték be a bajnoki küzdelmeket.
Új lehetőségek a tengerentúlon
2024. máj. 12.
Hat szezon után távozik a dunaújvárosi labdarúgás mindennapi életéből a helyi nevelésű Garda Bálint, akinek kezei alatt számtalan gyermek sajátíthatta el a sportág alapjait.