Gazdag lesz az anyák napi termelői és kézműves vásár kínálata a piacon

Öcaline - 2023. május 6. 8:45

Rendkívüli nyitva tartással, ráadásul különleges kínálattal rukkol ki a Dunaújvárosi Piac: anyák napi termelői és kézműves vásárt szerveznek vasárnap!

Szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt az anyák napi termelői és kézműves vásárba a Dunaújvárosi Piacon május 7-én, vasárnap délelőtt.  Az ígéretek szerint a megszokott, minőségi élelmiszerek mellett most termelői és kézműves termékekkel csalogatják a vásárlókat – a piac területén reggel 7 órától délig kínálják portékáikat a termelők és kézművesek.
A kínálatra már az előzetes jelentkezések szerint sem lehet panasz: virágokkal, házi rétessel, süteményekkel, házi készítésű szörpökkel, fürjtojással, festményekkel, lakásdekorációs termékekkel, ajándéktárgyakkal várják a piacjárókat. A vásárfiák között terápiás termékek, házi sajtok, levendulából előállított készítmények is kelletik magukat – de a füstölt áru, zöldség-, és gyümölcsfelhozatal sem hiányozhat a palettáról.

A közösségi kezdeményezés léptékére jellemző, hogy az egész piac területén megtalálhatóak lesznek a termelői és kézműves vásár árusai – bőséges kínálattal és nagy szeretettel várják a vevőket!

(Fotó: Piac és vásár Dunaújváros – facebook)
 

A rovat további hírei: Mozaik

Kikapcsolódási körkép a DVG-vel

Kikapcsolódási körkép a DVG-vel

2024. máj. 11.

Vízparti napközis tábor, Balaton-parti üdülés, vagy csobbanás az élményfürdőben – csak néhány a DVG Zrt. kínálta kikapcsolódási lehetőségek közül. A jó idő közeleg, így már most érdemes szemezgetni összeállításunkból, hogy hol is hűsölhetnek majd a gyermekek, felnőttek egyaránt.

DSTV: benépesült a pumpapálya

DSTV: benépesült a pumpapálya

2024. máj. 11.

A 38. Bringatúra után sem ért véget a kétkerekűs programok sora a városban, derül ki a DSTV összegzéséből. A pumpapályán várták a szervezők azokat a kerékpárosokat múlt szombaton délután, akik tekerés nélkül akarták próbára tenni ügyességüket. Hangkép.

Ismerd meg jobban a begóniákat!

Ismerd meg jobban a begóniákat!

2024. máj. 10.

Valószínűleg mindenki kapott már az élete során begóniát ajándékba. Gyakran adjuk anyák napjára, születésnapra, évfordulóra, hiszen szép, egyedi, nem túl drága, és sok fajtája létezik. (X)

DSTV: átadták az adományt

DSTV: átadták az adományt

2024. máj. 10.

Utolsó felvonásához érkezett az idei, 27. Jótékonysági pedagóguskoncert eseménysora, derül ki a DSTV összegzéséből. A Móricz kis csapata rövid műsorral körítve adta át az idei koncert bevételét a Szent Pantaleon Kórház gyermekosztályának. Hangkép.

"Örökdiák" a Móriczban, fiatal művészek a Jakóban

"Örökdiák" a Móriczban, fiatal művészek a Jakóban

2024. máj. 09.

Két eseményt is rendezett a jubileumi sorozat részeként a Móricz Zsigmond Általános Iskola múlt szombaton: Koltai Róbert színművész, rendező egykori iskolájában elevenítette föl a városhoz fűződő emlékeit, a Jakó Cukrászdában folytatódott a tárlatok sora.

Ismerd meg a 18650 akkumulátorokat!

Ismerd meg a 18650 akkumulátorokat!

2024. máj. 09.

Talán semmit nem mond számodra a 18650 akkumulátor elnevezés, pedig biztosan találkoztál már ilyen típusú áramforrással, hiszen napjainkban a legtöbb hordozható elektronikai készülékben ilyen üzemel. (X)

DSTV: újra akcióban a Pindur Pandúrok

DSTV: újra akcióban a Pindur Pandúrok

2024. máj. 08.

Izgalmas eseménnyel, gyerekek főszereplésével folytatódott a Közbiztonsági Hónap sorozata, derül ki a DSTV összegzéséből. Az elmúlt években az ovisok és kisiskolások kedvencévé vált a Pindur Pandúrok közlekedésbiztonsági viadal, amelynek ezúttal is az egyetem tornacsarnoka adott otthont. Hangkép.