Pofonok estéje Mezőfalván
Tíz összecsapáson szurkolhattak kedvenceiknek a küzdősportok szerelmesei a Mezőfalván megrendezett profi ökölvívó és küzdősport gálán.
A Sparing Ökölvívó SE, valamint a Team Rozman közös szervezésében rendeztek profi ökölvívó és küzdősport gálát a mezőfalvi Petőfi Sándor Általános Iskolában szombaton este. Az egész estés megméretés programját jórészt a profi box- és K1-es mérkőzések adták, ám ezek mellett amatőr bemutató mérkőzéseken is szurkolhattak kedvenceiknek a küzdősportok szerelmesei. A megméretésre Dunaújvárosból, Bajáról, Pápáról, Budapestről, Kistarcsáról, de még Szabadkáról és Újvidékről is érkeztek harcosok, így összesen tíz mérkőzésen húztak kesztyűt a résztvevők, árulta el Kovács Richárd főszervező, a mezőfalvi Sparing Ökölvívó SE vezetője.
– Immáron harmadik alkalommal rendeztünk küzdősport gálát Mezőfalva és Nagyvenyim térségében, az elsőt 2018 márciusában tartottuk meg Mezőfalván, a másodikat Nagyvenyimen ugyanabban az évben. Sajnos a Covid-járvány miatt tudtuk csak ilyen későn megrendezni az idei viadalunkat, mely elsősorban a profi ökölvívásról szólt, de voltak amatőr mérkőzések, illetve K1-es találkozók is. Igyekeztünk felvenni a kapcsolatot a térség klubjaival, hátha tudunk ezzel a rendezvénnyel egy kis színt vinni a sötét mindennapokba.
Végh Zoltán felvételei
Egy hónapja kezdtük el szervezni a gálát, öt páros sajnos a vírushelyzet miatt kénytelen volt lemondani a szereplést, de így is tíz mérkőzésen tudtuk szorítóba hívni a résztvevőket, s nagy örömünkre, színvonalas, látványos, jó csatákat vívtak egymással a harcosok. A tervünk természetesen az, hogy minden évben egy, vagy két rendezvényt tudjunk tartani akár itt, akár Dunaújvárosban, vagy a környéken. Ennek sok összetevője van természetesen, így pontos dátumot még nem tudok mondani arra, mikor tervezzük a következő rendezvényünket, de azon dolgozunk, hogy még színvonalasabbat, még jobbat, még nagyobb nézőközönséget bevonzó gálát szervezzünk a jövőben is.
Ami pedig a meccseket illeti, a tíz találkozóból négy találkozó pontozással, négy technikai KO-val ért véget, Andriska Attila és Kuminka Roland bemutató csatája döntetlennel ért véget, míg az est főmérkőzésén a székesfehérvári Vinis Csaba TKO-val győzött a szerb Vlatko Vojnic ellen K1-es szabályrendszerben.
A mezőfalvi Profi Boksz és Küzdősport Gála eredményei
Horváth László – Margl Milán (győzött 3-0)
Andriska Attila – Kuminka Roland (döntetlen)
Mário Márki – Seffer Tamás (győzött 3-0)
Horváth Tamás (győzött 3-0) – Kőszegi László
Dobolán Attila (győzött 3-0) – Oláh Dániel
Károlyi Horváth József – Oláh Kristóf (győzött TKO)
Horváth Tamás (győzött TKO) – Sárándi János
Csurka Alex (győzött TKO) – Márkin Mario
Kutasi György (győzött TKO) – Miralem Ahmeti
Főmérkőzés
Vinis Csaba (győzött TKO) – Vojnic Tunic Vlatko
A rovat további hírei: Sport
Maratoni érmek Győrből
2024. máj. 22.
Négy dobogós helyezéssel, az összesített éremtábla tizenharmadik helyén fejezték be a Maraton Magyar Bajnokság küzdelmeit a DKSE ifjú kajak-kenusai.
Megvédte címét Nyikos Veronika az U20-asok között
2024. máj. 22.
Kiválóan szerepeltek, két éremnek is örülhettek a DKSE birkózói az U20-as kötöttfogású és női országos bajnokságon.
DSTV: teljes siker
2024. máj. 21.
Több mint ezren vágtak neki a szombaton megrendezett Jót fut a Város – Dunaújváros elnevezésű jótékonysági rendezvénynek; a nemes közösségi kezdeményezés révén a Móra iskolának segíthetett minden résztvevő. A segítség pedig számokban is mérhető: 2.221.900 forintot gyűjtöttek össze az intézménynek. Hangkép.
Véget ért az ötödik forduló a Campusban
2024. máj. 21.
Kiegyenlített első félidő után sorozatban öt gólt lőve diadalmaskodott a Labdaérzék gárdája a városi kispályás labdarúgó bajnokság Campus osztályának legutóbbi fordulójában.
Végül biztos Kohász-siker
2024. máj. 21.
Újabb győzelemnek örülhetett a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia U21-es együttese a felnőtt NB II-es bajnokságban.
Kovács-Seres Hunor parádésan úszott Piombinóban
2024. máj. 20.
Remek versenyzéssel végzett a rendkívül erős mezőny huszadik helyén Kovács-Seres Hunor a nyíltvízi úszók Európa Kupájának első, olaszországi állomásán.
Az utolsó fordulóban dől el a DFC sorsa
2024. máj. 20.
Bő fél órát emberhátrányban játszva szenvedett 3-0-s vereséget az éllovas Szentlőrinc elleni bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata vasárnap este.