A József Attila könyvtár idén is nagy fába vágja fejszéjét. Céljuk, hogy a felsősöknek könyves erkölcstan foglalkozást szervezzenek.
Tavaly októberében a kísérleti jelleggel indított csoport pozitív visszajelzéseket kapott, ezért idén újra megszervezték az erkölcstan témát alapul véve. A témakörök között szerepel: az önértékelés, a közösség szabályai, a kapcsolatteremtés, z előítélet és a nyitottság, nyelv és gondolkodás, továbbá fontos része a beilleszkedés. Kiemelt figyelmet fordítanak a játékosságra: a tizenéves korosztálynak szeretnének szépirodalmi olvasásélményt nyújtani ezáltal. Tézisük, hogy a könyvek nem csak ismeretszerzésre, hanem tanulásra is használhatóak.
Az olvasmányok különféle élethelyzeteket mutatnak be, több nézőpontból, így segítve a világban való eligazodást. Időt kapnak végiggondolni a lehetőségeket egy-egy történetné,l amely akár velük is előfordulhat. Havi rendszerességgel a gyermekkönyvtár ad helyet a Dózsa György Általános Iskola két ötödikes osztályának. A másfél órás foglalkozások, mögött komoly háttérmunka lapul. A foglalkozások témáit az országos erkölcstan kerettantervei alapján és a csatlakozó iskola erkölcstan tanárával is egyeztették.
Az interaktív órákat a vetítésen felül, beszélgetős közösségformáló önismereti játékok színesítik. Öt könyv köré épülnek a foglalkozások, ezek közül egy-egy kötet mindig feltűnik adott témáknál. (például: Petepite, Békát a Békának, Rém Rozi) Az órák utalások szintjén épülnek egymásra, akár önállóan is beépíthetőek az iskolai tanrendbe.
A következő tanévre is várják az érdeklődők jelentkezését, akár egy alkalomra is. További információkat 25/423-952-es telefonszámon vagy az olvszolg@jakd.hu-s levelezőcímen lehet.

