Galériák
A Szakképzés Napja (2017)
Megnézni, kipróbálni, megkóstolni mindent. Ez volt a jelszó pénteken a Dunaferr iskola Apáczai telephelyén, a hagyományteremtő szándékkal megrendezett első Szakképzés Napján. A reggel nyolckor kezdődő programra a város szinte valamennyi általános iskolája kilátogatott, így szinte mozdulni sem lehetett a rengeteg kíváncsiskodó diáktól, akik a délelőtt folyamán nagyjából ötezer szelfit lőttek magukról a helyszínen és a színpad előtt. A Dunaújvárosi Szakképzési Centrum hét tagintézményének mindegyike a folyosón és az aulában, valamint az emeleten várta az érdeklődőket, míg a színpadi programok a tornateremben zajlottak, amelynek a tetőfelújítása mintegy százmillió forintból valósult meg az elmúlt időszakban.
DKKA - Érd 26-30
Becsülettel küzdött, de rengeteg ziccert kihagyott, így nem volt esélye a pontszerzésre az Érd elleni hazai bajnokin a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapatának. György László tanítványai saját dolgukat nehezítették meg a mai meccsen is, s ez egy ilyen szintű ellenféllel szemben már nem fér bele.
2. Dunai Ökölvívó Kupa
Szép hazai sikereket hozott a 2. Dunai Ökölvívó Kupa elnevezésű viadal a Dunaújvárosi Sportcsarnokban. A végig kiváló hangulatban megrendezett versenyen a magyar ökölvívó válogatott nagyon sima, 10-2-es győzelmet aratott a Bosznia-Hercegovina elleni csapatbajnoki találkozón.
Gombos István életműkiállítása
Megtelt az Intercisa Múzeum második emelete, rengeteg érdeklődő érkezett Gombos István ötvös- és iparművész retrospektív kiállítására. Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója még két évvel ezelőtt, Gombos István ráckevei tárlatán kérte fel a művészt arra, hogy Dunaújvárosban is rendezzenek egy életmű kiállítást.
Az Útkeresés Segítő Szolgálat jubileuma
Ünnepi rendezvényt tartott az Útkeresés Segítő Szolgálat harminc éves évfordulója alkalmából, hogy felelevenítsék az elmúlt három évtized eredményeit és sikereit, amiket a családok megsegítésével értek el.
I. Gorillaz Bowl
Mind a négy mérkőzését magabiztosan megnyerve hódította el hazai rendezésű kispályás tornájának első helyét a Dunaújváros Gorillaz amerikai futball csapata.
Ünnepi megemlékezés a temetőben
Mindenszentek és halottak napja alkalmából a városi köztemetőben várták az emlékezőket az ünnepi műsorra a ravatalozó épületénél. Ezen a napon 10-18 óra között idén egy kisvonat közlekedett a sírkert területén, elsősorban az idősebb, nehezen közlekedők kényelmét szolgálva, amit ingyenesen vehettek igénybe a látogatók. A megemlékezés elején Palkovics Katalin, a Dunaújvárosi Kegyelet Bt. vezetője köszöntött mindenkit, majd mutatta be a történelmi egyházak képviselőit.
24 órás Úszógála
Idén immáron tizenegyedik alkalommal rendezik meg a dunaújvárosi Fabó Éva Sportuszodában a 24 órás Úszógálát, melyen ezúttal tizenhat csapat több mint ötszáz versenyzője teljesíti a jótékony hosszokat.
Halloween buli a Móriczban
Pénteken a Móricz Zsigmond Általános Iskolában megtartották a felsősöknek a halloween partit. A jelmezes buli délután öttől este fél nyolcig tartott, a diákok kietettek magukért a jelmezekkel és a sminkekkel egyaránt. Mutatjuk a képeket.
Iskolahét a Dózsában
Nagy sürgés-forgás volt a Dózsa iskolában ezen a héten, ugyanis keddtől rendezték meg az iskolahetet. Számos programmal készültek az alsósoknak és a felsősöknek egyaránt, volt például tanulmányi verseny, sportos-ügyességi sorversenyek, valamint a Dunaferr mentősei és a helyi tűzoltóság jóvoltából újraélesztési bemutató is. A hét egyik legfontosabb eleme a diákigazgató választás volt a nyolcadik osztályosok körében.

