Galériák
KMI: Rendezetlen Nőügyek kiállítás
A kiállítást megnyitotta: Patak Márta író, műfordító
A Rendezetlen nőügyek című csoportos kiállítás a kortárs magyar képzőművészeti szcéna női szereplőivel foglalkozik. A tudatosan fiatal és középgenerációs alkotókra koncentráló kurátori válogatás a pusztán nőművészeti megközelítés helyett a női alkotói attitűd különböző aspektusait, árnyalatait vizsgálja; célja a téma és az annak kapcsán felmerülő kérdésfelvetések sokszínűségének bemutatása, valamint az arról folytatott diskurzus továbbmozdítása.
Felsősöké volt a terep az MMK-ban!
Az MMK földszinti színházterme idei utolsó nagy vetélkedősorozatát zárta, a gyerekek nagyon sokat tanultak belőle és alig várják a jövő évi megmérettetést.
Kézműves foglalkozás a könyvtárban
Délután fél négytől minden kis és nagy gyerkőcöt várt a József Attila Könyvtár földszintjén lévő gyerekkönyvtára egy igazán izgalmas kézműves foglalkozásra.
Dózsa iskola sportadomány
Nagy értékű röplabda eszközcsomagot kaptak a dunaújvárosi Dózsa iskola alsós tanulói a Magyar Diáksport Szövetség jóvoltából.
Konferencia az e-mobilitásról
Közös tanácskozást folytatott a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal és a felsőoktatási e-mobilitási platform, az e-mobilitás tudományos-műszaki kérdéseivel foglalkozó felsőoktatási és akadémiai intézetek vezető kutatói, szakemberei, valamint dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke és a Hivatal szakértői. A tanácskozáson jelent volt még dr. Galambos Dénes, térségünk országgyűlési képviselője, dr. András István, a Dunaújvárosi Főiskola rektora és Mészáros Virág, a Dunaújvárosi Főiskola Kancellár Asszonya is.
Janikovszky Éva emlékkiállítás
Ma délután 17 órakor a gyerekek elé tárultak Janikovszky Éva életének nagy pillanatai a gyermekkönyvtárban. Az interaktív tárlatot Farkas Erik, a Bartók Kamaraszínház művésze nyitotta meg az érdeklődőknek.
DKKA toborzó
A Dunaújvárosi Főiskola sportcsarnokában tartotta éves toborzóját a 2001, 2002, 2003-as korosztályú kézilabdázók számára a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia. A rendezvényen több mint húsz fiatal vett részt, akiket akadémiánk utánpótlás edzői mértek fel igen komoly alapossággal.
Faültetés a Kádár-völgyben
A huszonegy őshonos fát, tatár és korai juhart az önkormányzat biztosította. Örömmel csatlakozott a Hild iskola és a Pannon Oktatási Központ az ültetési akcióhoz, így szerdán reggel körülbelül harminc diák és a DVG Zrt. erdészetének szakemberei elültették a facsemetéket
Arany, gyémánt és vas dilpomás orvosok köszöntése a kórházban
A hagyományoknak megfelelően idén is ünnepélyes keretek között adtak jubileumi díszoklevelet az évtizedekkel ezelőtt végzett orvosoknak a Semmelweis Egyetemen, a Pécsi Tudományegyetemen, a Szegedi Tudományegyetemen és a Debreceni Egyetemen.
Advent első vasárnapja a Rómain
A III. Római városrészi adventi ünnepségen meggyújtották az adventi koszorú első gyertyája is az egyházak képviselőinek segítségével. A Rudas iskola növendékei mellett a Jószolgálati Otthon lakói és gondozói műsora színesítette a délutánt. A No Control Dance tánccsoport egyik fiatal tehetségének táncával zárult a műsor és felvágták az Adománykuckó hatalmas születésnapi tortáját.

