Galériák
Wesley Da Capo előadása
2015. június 24.
A Wesley Da Capo alapfokú művészeti iskola különböző tanszakokról válogatott diákjainak előadását szerdán délelőtt mutatták be a Bartók Kamaraszínházban.
Idén is Petőfi Művészeti Liget!
2015. június 21.
Az idén nyáron is benépesül a Petőfi liget városunkban. Ebben az évben is – fenntartónk, Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata jóvoltából és támogatásával – június 21-től július 31-ig heti három alkalommal (összesen 18 estén) várják az érdeklődő és szórakozni, kikapcsolódni vágyó közönséget. Galériánkban a Ligetnyitó mozzanatait tekinthetik meg. MÁKOS GUBÁS ÉS A CZUTOR BORSÓK koncertje várta a gyerekeket akik kipróbálhatták JÁTÉKOS TUDOMÁNY - FURFANGOS CSUDAVILÁG-ot a liget fái között. A SWING á la DJANGO Feat Pálmai Panna koncert estébe hajlóan pontot tett a hétnek.
XXXIX. Vasas- és Kohásznap
2015. június 20.
Immáron harminckilencedik alkalommal rendezték meg a hagyományos Vasas- és Kohásznapot az Alsó Duna-parton.
A Bartók Színház évadzárója
2015. június 20.
A Vágyak Évadában sikerült a korszerű népszínházi modellt képviselő nagytermi bemutatók mellett olyan stúdiószínházi előadásokat is létrehozni, amelyek a művész színházi beszédmódot és a komplex színházi formanyelvet kedvelő közönséget is a színházba vonzották.
KMi - Vakáció kiállítás
2015. június 19.
A Vakáció nevű kiállítás Semegi Zoltán alkalmi énekes aláfestésével és Egressy Zoltán író, költő, műfordító lírai gondolatával nyitották meg. A dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézetben akkor is nyaralhat, ha egyébként nem lenne rá módja! - áll a meghívó szövegében. Használják ki a lehetőséget és tekintsék meg élőben a tárlatot.
Táncház az MMK-ban
2015. június 18.
Június 18.-ától egészen július végéig minden csütörtökön az MMK-ban különböző programokkal szolgálnak nem csak az ott táborozóknak. Galériánkban Suplicz Mihály táncházába leshetünk be néhány képen keresztül.
Tábor az MMK-ban
2015. június 17.
Véget ért a suli, a városunkban elkezdődött a táborszezon. Galériánkban az MMK táborlakóit láthatják munka közben.
DUDIK - negyedik nap
2015. június 14.
Az utolsó, záró napon, a Kowalsky meg a Vega és a Tankcsapda adott koncertet a városi nagyérdeműnek. Az idén először négynaposra szervezett DUDIK-ról elmondhatjuk, hogy nagy sikernek aratott. Jövőre veletek ugyanitt!
Megnyitott a kemping
2015. június 14.
Immáron hivatalosan is üzemel a Szalki-sziget kempingje, bárki igénybe veheti az üzemeltető DVG Zrt-től a szállást biztosító szolgáltatást, akár ha sátoroznának, akár ha lakókocsival érkeznének, akár ha az újonnan felépített faházakban hajtanák álomra a fejüket a kirándulások alkalmával.
DUDIK - harmadik nap
2015. június 14.
Magunk mögött tudhatjuk a harmadik napot. Jolly Jackers, Szupernem és a Quimby amivel ebben a galériában szolgálhatunk számotokra. Keressétek magatokat a pillanatképeken és a közönségfotókon. Holnap jön a Tankcsapda és egy újabb adag!
Itt elérhetitek az ELSŐ és a MÁSODIK nap képeit. De lent voltunk amikor a Duna Dog Center kutyásai tartottak egy nem mindennapi Őrző- Védő bemutatót.











