Galériák
Fáklyás és mécseses felvonulás a pedagógusainkért
Miközben délelőtt több intézményben is sztrájkoltak, délután már szolidaritási akcióra várta az oktatás válsága miatt tiltakozókat a Civilek az oktatásért – Dunaújváros és környéke csoport; az akció a szó összes létezhető értelmében fényes sikert aratott.
Felemelő, szép pillanatokkal – köszönet érte minden kezdeményezőnek, szervezőnek és de pláne résztvevőnek! A többiről meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
Dunai Kincses Kert – ősszel is siker!
Újra hatalmas sikert aratott a Dunai Kincses Kert kavalkádja, derül ki a DSTV összegzéséből. A termelői piac és kézműves vásár keretében 77 árus kellette portékáit a Szalki-szigeten még múlt szombaton. A részletekről meséljenek a képek!
(Fotó: Vígh Dániel)
Megemlékezés a kopjafánál, ünnep a Bartókban
Méltó módon tisztelegtek az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulója előtt Dunaújvárosban. Több ünnepi eseményre is várták a megemlékezőket ma délelőtt – az elmúlt évek tradícióját folytatva az első helyszín az 1956-os kopjafa volt a temetőben, majd a Bartók színháztermében műsoros, polgármesteri köszöntővel körített, díjátadóval koronázott ünnepség következett.
(Fotó: Vígh Dániel)
II. Pap Zoltán Emlékverseny
Idén is megrendezte a DKSE torna szakosztálya a Pap Zoltán Emlékversenyt, melyen kilenc egyesület több mint ötven ifjú versenyzője adhatott számot tudásáról a Dunaújvárosi Tornacsarnokban.
(Budavári Sándor felvételei)
Gólyaavató kavalkádnak adott otthont a Rudas
Jó hangulatú közösségi megmozdulásról tudósít a DSTV összeállítása. A DSZC Rudas középiskolája folytatta a gólyaavatók vidám tradícióját – a játékos megméretésnek a napokban adott otthont az intézmény. Galériánk az esemény emlékezetes pillanatait eleveníti fel!
(Fotó: Végh Zoltán)
Kinizsi Pál – a táncjáték fotós főpróbáján jártunk
Különleges premierre készül a Bartók Kamaraszínház: az intézmény tánctagozata mutatja be a Kinizsi Pál című darabot – a premierre október 14-én, pénteken 19 órától várják a közönséget a színházteremben.
Összeállításunk a táncjáték fotós főpróbáján készült képekkel csinál kedvet a Bartók új, elsősorban a gyerekközönséget célzó produkciójához.
(Fotó: Végh Zoltán)
Nemzeti gyásznap a forradalmi emlékműnél
Dunaújváros önkormányzata az idei évben is közös megemlékezésre invitálta a városlakókat. A '48-as emlékműnél rendezett eseményen a himnusz közös eléneklését követően a résztvevők Juhász Gyula – Vértanúink című alkotását hallhatták Gasparik Gábor színművész tolmácsolásában. Majd a településen működő szervezetek, intézmények, szakmai közösségek helyeztek el koszorút az emlékműnél.
A vértanúk és hősök emléke örökké él...
(Fotó: Végh Zoltán)
Szolidaritási kiállás az oktatásért!
Bár a szervezők reménye a diákok, valamint a szülők/nagyszülők bevonására jobbára illúzió maradt, sok oktatási intézmény képviseletében érkeztek résztvevők (új elem: a kistérségből is!) arra a kezdeményezésre, amelyet az országossá terebélyesedett tiltakozó akció keretében rendeztek a Dr. Molnár László Emlékparkban szerdán délután.
(Fotó: Végh Zoltán)
Sokszólamú zenei világnap
Ismét gazdag és változatos programmal rukkoltak ki a világnapra időzítve a muzsika szerelmesei városunkban – az elmúlt napok kínálata közösségi programok, színes és vonzó események sorával szolgált. Képtárunk a teljesség igénye nélkül mutatja be a színes eseményeket!
Színes piknik a Móricz udvarán
Remek programmal rukkoltak ki a szervezők, színes forgataggal tért vissza az elmúlt években elmaradt Móricz-piknik. Az iskola udvarán rendezett közösségi esemény ezúttal is nagy siker volt mind a nebulók, mind a szülők körében.
A részletekről meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)

