Galériák
A városmakett avatóünnepségének képei
A Sándor Frigyes Zeneiskola harmonika-együttesének műsorával kezdődött, majd Pintér Tamás polgármester avatóbeszédével folytatódott a bronz városmakett avatása ma délután. A szépszámú érdeklődő előtt rendezett ünnepségen a város első embere kiemelte, a 70 éves város alkalmából rendezett őszi ünnepi eseménysorozat fontos állomásához érkeztünk.
(Fotó: Végh Zoltán)
Borovszky Ambrus Emlékpark – avatóünnepség
Hivatalosan is közterület őrzi a Vasmű legendás vezérigazgatója, Borovszky Ambrus nevét. A parkavató ünnepségen a város vezetése mellett rokonok, barátok, ismerősök emlékeztek a Dunai Vasmű nagyhírű vezérigazgatójára ma délután.
Fotó: Vígh Dániel)
Dunai Kincses Kert – 2021 október
Egyáltalán nem titkolt büszkeséggel újságolta Tiringer Ákos, a sokadalom egyik főszervezője, hogy a kemping területére tervezett 80 stand mindegyike már a start előtt gazdára talált – a régi árusok hűségesek maradtak, és újak is érkeztek a szombati sokadalomba. Ennek köszönhetően nemcsak színes és változatos volt a kínálat, de a lehetőségekhez mérten tényleg csúcsra futtatták a létszámot.
A kínálati oldal mellé még napsütéses, barátságos jó időt is kaptak a szervezők, és bizony ezúttal is sokan választották a szombat délutáni időtöltés helyszínéül a Szalki-szigeten rendezett termelői piac és kézműves vásár forgatagát – volt már egy-két zsúfolt alkalom, de ilyen tömeges jelenlétre nem nagyon emlékszem a Dunai Kincses Kert történetéből.
(Fotó: Vígh Dániel)
Jubileumi gálaverseny!
A város és az egyesület fennállásnak hetvenedik évfordulójának alkalmából rendezett jubileumi gálaversenyt a DKSE torna szakosztálya a 8-13 éves leány tornászok számára. A közel nyolcvan versenyzőt felvonultató megméretésen kiválóan szerepeltek a házigazda tornászok, akik csapatban és egyéniben is több érmet szereztek.
(Végh Zoltán felvételei)
Aszfaltrajzok a Vasvári iskola születésnapjára
Nebulóktól népesült be a Vasvári iskola előtti placc még múlt pénteken: aszfaltrajzok egész sora készült az intézmény 70 éves születésnapja tiszteletére. Az idén jubiláló iskola a Vasvári-hét zárónapjára időzítette a jeles eseményt, amely révén az elmúlt évtizedekre emlékeztek a diákok.
(Fotó: Végh Zoltán)
Virágos Dunaújvárosért – eredményhirdetés (2021)
Idén immár huszonkettedszerre adták át a város egyik meghatározó közösségi eseménye, a Virágos Dunaújvárosért verseny elismeréseit: az ünnepélyes eredményhirdetésre a Városházán várták a pályázókat ma délután.
(Fotó: Végh Zoltán)
Illatszertár a Bartókban
László Miklós finom humorú sikerdarabjában kisemberek keresik a boldogságot – amely ott van, éppen előttük. Az örökbecsű, mégis méltatlanul ritkán játszott komédiát ezúttal Szűcs Gábor "Medve" rendezésében, a Bartók Kamaraszínház és az Aktor produkció koprodukciójában láthatja a közönség. A bemutató október 8-án, pénteken 19 órakor kezdődik a színházteremben, kedvcsinálóként jöjjenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
Elsősavatás a Vasvári iskolában
A múlt és a hagyomány kötelez: a 70 éves Vasvári elsőseit ünnepélyes keretek között avatták a jubiláló intézmény teljes jogú polgáraivá tegnap délután. Képtárunk az ünnepség emlékezetes pillanatait eleveníti föl.
(Fotó: Végh Zoltán)
Október 6. – megemlékezés és koszorúzás
Ünnepélyes megemlékezés helyszíne volt az evangélikus templom ma kora délután: az időjárás rosszra fordulása nyomán a város koncerttermében emlékeztek az aradi vértanúkról. A koszorúzás helyszíne már az emlékmű volt.
(Fotó: Végh Zoltán)
A megyei tárlat megnyitója az Uitz Teremben
Ünnepélyes keretek között, mi több, díjátadóval habosítva nyílt meg Fejér Megyei Őszi Tárlat szalonkiállítása az Uitz Teremben pénteken este. A közönség mintegy hetven művész alkotásait tekintheti meg november 5-ig – a megnyitó pillanatairól meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)

