Galériák
Sándor Mátyás - musical ősbemutatóra készül a Bartók
Az előadás fotós főpróbáján járt stábunk, ahol saját szemünkkel győződhettünk meg róla: a dunaújvárosi nézőknek ismét nem kell csalódniuk, valóban színvonalas, egyúttal szórakoztató munkát tesznek az asztalra – vagyis a színpadra a társulat tagjai.
(Fotó: Végh Zoltán)
Képtár a lopott busz mentése utánról
Remek kollekcióval lepte meg műhelyünket a lopott busz mentése utáni állapotról egy hűséges olvasónk: Szaicz Tamás képei nyomán az is kiderül, hogy kivált a csuklós busz hátsó része szenvedett visszafordíthatatlan károkat a ma hajnali balesetben. Nagy köszönet a képekért - nagyon durva a látvány!
(Fotók: Szaicz Tamás)
Élményözön a Strandok Éjszakáján
Mintha átok ült volna a Strandok Éjszakája című országos programsorozatán: múlt héten az időjárás gonosz tréfája miatt kellett halasztani, tegnap a Fabó Éva Sportuszodában kiütött tűz tette kérdésessé, hogy megrendezhetik-e a kavalkádot az élményfürdő szabadtéri részlegén. De amilyen nehezen kezdődött, olyan szép lett a vége; meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
Tűz a Fabó Éva Sportuszodában
Ötvennégy embernek kellett elhagynia a Fabó Éva Sportuszodát a szaunában keletkezett tűz miatt kora reggel! A helyszínre vezényel tűzoltók megfékezték a lángokat. Képeink az utómunkálatok során készültek. Köszönjük a tűzoltók együttműködő segítségét, amellyel támogatták munkánkat, a webgaléria elkészülését!
(Fotó: Öcaline)
Spartan-tábor a Rudasban
Lelkes gyermekek hangja tölti meg a napokban a Rudas középiskola tornatermét, ahol a Spartan Cheerleading SE gyerektábora zajlik. Az egészen ifjú – óvodás korú – gyermekeket is foglalkoztató eseménysorozaton az edzések mellett természetesen a szabadidős foglalkozások is helyet kapnak: fagyizás, színi előadások és egyéb szórakoztató programok töltik ki a fiatalok idejét.
(Fotó: Végh Zoltán)
A Bánkiban edzenek a tornászok!
A tornacsarnok felújítási munkálatai miatt a korábbi Bánki középiskolában edzenek a Dunaferr SE tornászai. Mivel a meglehetősen szűkös körülmények miatt egyes elemeket itt nem tudnak kellően
gyakorolni, a nemzetközi versenyekre készülő versenyzők egy része Budapesten is tréningezik, hetente három alkalommal.
Edzésben a "spártaiak"
A veszélyhelyzet enyhülése után töretlen lelkesedéssel vágtak bele az edzésekbe a Spartan Cheerleading Sportegyesület sportolói, akik a Rudas középiskola tornatermében gyakorolják koreográfiáikat, amelyek bővelkednek az akrobatikus elemekben.
Fotó: Végh Zoltán
Hétköznap is vonzó az élményfürdő!
Szándékosan egy hétköznapi (jelesül keddi) alkalmat választottunk arra, hogy meggyőződjünk róla, a kritikus hangok (kevés az egy külső medence, drága a belépő, ésatöbbi) ellenére mekkora az érdeklődés az élményfürdő iránt.
Fotó: Végh Zoltán
Gyűjtőakció a Rómain: mindent bele!
Először szervezett a Római városrészben fém- és elektromoshulladék-gyűjtést a "Rajta, Újváros!" Egyesület és a Városvédők Újtelepért Egyesület: a kezdeményezés nagy sikert aratott szombaton – konténerek teltek meg fölösleges holmikkal! Az akció átütő sikert aratott – köszönet érte minden közreműködőnek!
Dunaújvárosi Tárlat a kortárs intézetben
Stílusok, műfajok és generációk találkoztak egymással és a közönséggel a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) összes termeiben: Belátások címmel a dunaújvárosi képző- és iparművészek munkáiból nyílt kiállítás pénteken délután. Összeállításunk a megnyitó emlékezetes pillanatait örökíti meg.
Fotó: Végh Zoltán; Öcaline

