Galériák
Debütált a KönyvTerasz
Ahogy arról már előzetesen is beszámoltunk, bár pro forma az intézmény még zárva, de a bejáratnál könyvkölcsönöző szolgáltatással várja olvasóit a József Attila Könyvtár: a KönyvTerasz szolgáltatása kedden, nagy sikerrel debütált, bár az időjárás egyelőre nem fogadta kegyeibe a betű barátait.
(Fotó: Végh Zoltán)
Brutális baleset Nagyvenyimnél - extra képtár
A főkapitányság elborzasztó képeket is mellékelt a beszámolóhoz – ezeket extra képtárba rendeztem, azzal a hozzáfűzéssel, amit nem tudunk, talán nem is lehet elégszer ismétleni: a közlekedés szó szerint életveszélyes üzem, vigyázzunk az utakon egymásra is, magunkra is!
(Fotók: FMRFK)
A helyes maszkviselet szabályai
Egy mondat a Magyar Orvosi Kamara (MOK) ma publikált ajánlásából: a maszkok hordásához tájékozódnunk kell a megfelelő felvételi, levételi módszerekről és a maszk hulladékként történő megfelelő kezeléséről, esetleges fertőtlenítéséről. A tájékozódást a WHO ajánlásai nyomán készült galériánk segíti!
Magyar Vöröskereszt: így csökkentsd a járvány terjedésének esélyét!
A koronavírus néven ismert járvány világszerte fenyegetettséget jelent, a WHO legutóbbi közlése szerint egyértelműen világjárványnak (pandémia) minősíthető, ráadásul az elmúlt hetekben súlypontja a távol-keleti térségekből Európába helyeződött át. A szakértői álláspont egyértelmű: a betegség terjedése ellen szigorú higiéniai előírások betartásával védekezhetünk a leghatékonyabban, az ehhez szükséges eszközök beszerzése, a megfelelő ellátás biztosítása mellett a pontos és hiteles tájékoztatás is fontos feladat. Összeállításunk a Vöröskereszt és Vörösfélhold Társaságok Nemzetközi Szövetsége (IFRC) tájékoztató anyagai alapján készült – az illusztrációkat a Magyar Vöröskereszt Dunaújváros Területi Szervezete bocsátotta rendelkezésünkre!
Carissa Kupa jótékonysági zárórendezvény
Az idei Carissa Kupának is köszönhetően még biztonságosabb feltételek mellett láthatják el betegeiket a Szent Pantaleon Kórház neurológiai osztályának dolgozói.
Intercisa Múzeum: 30 éve szabadon
Közös kiállításra várta az érdeklődőket az Intercisa Múzeum és a Terror Háza Múzeum: a 30 éve szabadon című tárlat megnyitóját szerdán délután tartották a múzeumban. A kommunizmus bukására és a kelet-európai nemzetek három évtizede történt antikommunista forradalmára emlékező kiállítás idézetekkel és fényképekkel, korabeli újságcikkekkel színesítve, időrendi sorrendben jeleníti meg a kommunista rendszer és az elmúlt három évtized meghatározó pillanatait; a tárlat anyagát mindössze két héten át, március 25-ig tekinthetik meg a múzeum látogatói – keddtől péntekig 10-16 óra között. Mesél a múlt; összeállításunk a megnyitó eseményeit idézi fel.
(Fotó: Miklán Klaudia)
Nőnap a Városháza téren - sárga rózsával
Szép sikert aratott a Városháza téren az a civil kezdeményezés, amely révén szeretett városunkban is csatlakoztak az az országos akcióhoz, és az idei, 111. nőnapon a nők jogait, valamint a bántalmazás elleni közös kiállást helyezték az események fősodrába. Generációk ünnepelték együtt a jeles napot vasárnap délután – sok mosollyal, szép szavakkal, sárga rózsával.
(Fotó: Hankusz Kálmán)
Könnyű séta a hófehérbe öltözött városban
Amikor más a fűtött szobába húzódva legföljebb az ablakon át csodálta a zúzmara vastag leplébe borított várost, Kuruczné Gál Kriszta elindult, hogy sorra vegye szeretett városunk számára kedves helyszíneit; fotózott a Duna-parton és a Petőfi ligetben, az evangélikus templomot tompa ködbe burkolva, fenyőablakon át, az Ady-Léda szoborpárt csillogó ragyogásban örökítette meg. Telitalálat a "két remix-király, Bartók és Kodály" képe is, vagy személyes kedvencem, a Kossuth Lajos utcai árkád robosztus íve és a hócsipkéből rajzolt ligeti fák erős kontrasztjával.
Könnyű séta a hófehér városban – amikor erre a télre emlékezünk, jusson eszünkbe ez a sorozat. És induljunk el mi is, csodás felfedező utak várhatnak ránk!
(Fotók: Kuruczné Gál Kriszta)
Zeneiskola: Gála 2020
Jubileumi gálára várta a muzsika szerelmeseit a Sándor Frigyes Alapfokú Művészeti Iskola – a kiállításmegnyitóval kezdett, a növendékek és zenepedagógusok, intézményi formációk bemutatkozásával folytatott, a Hot jazz Band remek hangversenyével koronázott programnak a Bartók adott otthont múlt szombaton. Meséljenek a képek!
Nemzetközi válogatott vízilabda torna
Egyszerre szolgálta a hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő női válogatott felkészülését, valamint nyitotta meg újra a Fabó Éva Sportuszodát a magyar vízilabda nagy családja előtt az a nemzetközi válogatott torna, amelynek szombattól hétfőig adott otthont szeretett városunk. Galériánk három napon át folyamatosan frissült – meséljenek a képek!
(1. nap: NyZs Öcaline, 2. nap. Balogh Edit)

