Kulcsszó: Dunaújváros
Augusztus 20.: ünnep a Szalki-szigeten
Sokan látogattak el az államalapítás ünnepén a Szalki-szigetre, hogy együtt élvezzék a koncerteket, a jó időt és természetesen a látványos tűzijátékot.
A délelőtti polgármesteri köszöntő és kenyérszentelés után délután a Vasas Néptáncegyüttes műsorával kezdődött az augusztus 20-i ünnepség a szigeten. Őket Klép Tamás fellépése, majd afrotánc követte Paulóval. Az I. Szent István strandfoci kupa eredményhirdetése után pedig már a zenekaroké volt a főszerep. Előbb az MDC lépett fel, majd Király Linda és Király Viktor popkoncertje következett öt órától. Hét óra után nem sokkal a rock és a népzene izgalmas találkozásának lehettek tanúi azok, akik ellátogattak az idén már negyven éves Kormorán zenekar koncertjére, akik egészen a kilenc órakor kezdődő tűzijátékig zenéltek. Persze az igazán nagy tömeg a tűzijátékra érkezett, és azok bizonyára mind jól is érezték magukat, hiszen kevés olyan ötvenezer fő alatti lakosú város lehetett szombat este, melynek lakói egy látványos, tizenkét perces tűzijátékot láthattak a vízparton. Gyönyörködni tehát volt miben, később viszont újra a zenéé lett a főszerep, a Mobilmánia várta a nagyszínpadon a látogatókat egy remek válogatással késő estig
Fúvószenekarok és Mazsorettek XX. Nemzetközi Találkozója
A Fúvószenekarok és Mazsorettek XX. Nemzetközi Találkozójának adott otthont pénteken Dunaújváros. A rendezvény résztvevői fél ötkor vonultak fel menetzenével a mozi előtti térre, ahol már sok érdeklődő városlakó várta őket.
Pro Pentele Díjátadás 2016
24 alkalommal adták át a Pro Pentele díjat és oklevelet a Magyar úti Pentele klubházban.
Edzőmérkőzés: DAB- FTC
Hazai pályán fogadta a Dab a Ferencvárosi Torna Club jégkorong csapatát.
Rio 2016 - hazaérkezett Kovács Zsófia
Hazatért a riói olimpiáról a Dunaferr SE tornásza, Kovács Zsófia. A tizenhat éves dunaújvárosi tehetséget, aki a 33. helyet szerezte meg az ötkarikás játékok egyéni összetett versenyszámában, ma délután egy megható ünnepség keretein belül köszöntötték barátai, a Dunaferr SE torna szakosztályának versenyzői és vezetői egyaránt.
V. Kohász Kupa - Döntő és díjátadó
Kétgólos, 27-25-ös győzelmet aratott a német Metzingen ellen, így megnyerte az V. Kohász Kupa küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.
DKKA - Metzingen edzőmérkőzés
Négygólos, 36-32-es vereséget szenvedett a Metzingen elleni hazai edzőmérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia felnőtt együttese.
A DAB első jeges edzése
Megkezdte jeges felkészülését a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, melyre a napi gyakorlások mellett négy edzőmérkőzés is vár a követkeőz egy hónapban.
DPASE - Budaörs 2:1
Hiába szerzett vezetést az első félidőben, végül 2-1-es vereséget szenvedett a Budafok elleni hazai bajnokin a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata. Dobos Barna tanítványai jól küzdöttek, ám két védelmi megingásuk végzetesnek bizonyult, így elmaradt a meglepetés.
DPASE – Budafok 1-2 (1-0)
Gólszerzők: Tóth T. a 43., illetve: Szepessy R. az 52., Oláh a 80. percben.
DPASE: Vaszócsik, Hajdók, Csendes, Páles, Ablonczy, Csehi, Dorogi (Kercsó, 82.), Blatt, Király, Dobos, Tóth. Vezetőedző: Dobos Barna.
Egy kiállítás képei
Kurucz Zsófia textilművészként végzett Pécsett, de ősztől már a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatójaként igyekszik tökéletesíteni technikáit és rátalálni a már most is szembetűnően hatásos és egyedi stílusára. A kiállítás megnyitójára hétfőn került sor az MMK Galéria melletti színházteremben, ahol Csetnegi László nyitotta meg a tárlatot.