Kulcsszó: Dunaújváros
Istentisztelettel ünnepelték a 20 éves Evangélikus Templomot
A kezdőének után az 5. liturgia énekversei következtek, majd az igeolvasás és a főének után Gáncs Péter elnök püspök emelte ki a szeretet, a türelem és a békesség fontosságát ünnepi köszöntőjében. Őt a Neopolis együttes dalai követték, majd közel húsz gyerek olvasta fel az egyetemes könyörgő imádságot.
DUE-Maarsk Graphics - UVSE
Remekül küzdött, de végül 8-6-os veresaéget szenvedett az UVSE elleni bajnoki döntő második, dunaújvárosi mérkőzésén a DUE-Maarsk Graphics női vízilabda csapata. A fővárosiak sikere egyben azt is jelentette, hogy az esélyesebb újpestieknek már csak egy meccset kell nyerniük a bajnki aranyérem megszerzéséhez.
Futsal: DFDSE- Veszprém
A városi sportcsarnokba fogadta a Veszprém futsal csapatát a Dunaújvárosi gárda.
Kelet Népe - Kiállításmegnyitó a Múzeumban
A tárlat Berettyóújfaluról érkezett, a Bihari Múzeum és a Sinka István Városi Könyvtár jóvoltából. Dunaújváros a vándorkiállítás utolsó állomása, a tárlaton Barsi Dénes, Szabó Pál, Sinka István és Adler József életével, valamint a Kelet Népe című folyóirat létrejöttével ismerkedhet meg az érdeklődő.
Amerikai Foci: Budapest Cowbells 2-t fogadtuk
A dunaújvárosi gorillaz amerikai futbal együttes a Budapest Cowbells 2-t fogadta hazai pályán. Izgamlas mérkőzésben lehetett részünk és az időjárás is kedvező volt.
I. Pünkösdi Rózsa Gyermek Néptánctalálkozó
Hatalmas sikert aratott a I. Pünkösdi Rózsa Gyermek Néptánctalálkozó az MMK udvarán. Körmenet, közös tánc és önfeledt szórakozás várta a résztvevő gyereksereget.
Betekintés a LITERA-TÚRA főpróbájára
A Bartók Kamaraszínház és az ESZME közös elődására a LITERA-TÚRA-ra tekintettünk be. A darab a diákokat célozza meg, kötelező olvasmányok hangoznak el.
Európa csúcsán a DKKA - A város hazavárta lányait
Igazi csapatként játszva, hatalmas elánnal küzdve 29:21-re megverte a DKKA női kézilabda csapata a Metzingen együttesét az EHF Kupa döntőjének visszavágóján a Veszprém Arénában, ezzel összesítésben hat gólos különbséggel elhódítva a Kupát. Szép volt lányok, újra Európa csúcsán a dunaújvárosi női kézilabda.És ezt az eredményt a városlakók a Vároháza téren szurkolták ki és nagy szerettel várták a csapatot haza.
DUNAÚJVÁROS: Oguntoye – Azari 6, Kovács A. 2, Bulath 3 (2), Triscsuk 11 (4), Horváth B., VIincze2. Csere: Triffa (kapus), Takács D. 2, Szalai B. 3, Hajtai, Nick, Klujber.
Edző: Zdravko Zovko
Európa csúcsán a DKKA - Képek Veszprémből
Az idei szezon legfontosabb mérkőzése várt péntekeste hat órától a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda akadémia együttesére, mely Veszprémben, a Veszprém Arénában vágott neki az EHF Kupa-döntő visszavágójának. Zdravko Zovko tanítványai kétgólos vereséget szenvedtek a Metzingen elleni párharc első, németországi találkozóján, s bár azzal mindenki tisztában volt, hogy kőkemény csata vár kézilabdázóinkra, az Aréna lelátóit megtöltő drukkerek nagy része biztos volt abban, hogy csapatunk képes lesz ledolgozni hátrányát.Fotók a helyszínről, a megérkezéstől az örömünnepig.
DUNAÚJVÁROS: Oguntoye – Azari 6, Kovács A. 2, Bulath 3 (2), Triscsuk 11 (4), Horváth B., VIincze2. Csere: Triffa (kapus), Takács D. 2, Szalai B. 3, Hajtai, Nick, Klujber.
Edző: Zdravko Zovko
Mentők Napja
A Mentők Napja elnevezésű rendezvényre szinte a város összes óvódása és iskolása ellátogatott a pénteki nap folyamán, a mentőállomáson ugyanis érdekes bemutatók várták őket. Az arcfestés, ugrálóvár, trambulin, fagyizás és zenés programok mellett megismerkedhettek az újraélesztés folyamatával, a különböző sebesülések ellátásának gyakorlatával, de a rendőrségnek hála több rendvédelmi eszközt is kipróbálhattak.