Kulcsszó: közösség
Sokszólamú zenei világnap
Ismét gazdag és változatos programmal rukkoltak ki a világnapra időzítve a muzsika szerelmesei városunkban – az elmúlt napok kínálata közösségi programok, színes és vonzó események sorával szolgált. Képtárunk a teljesség igénye nélkül mutatja be a színes eseményeket!
Színes piknik a Móricz udvarán
Remek programmal rukkoltak ki a szervezők, színes forgataggal tért vissza az elmúlt években elmaradt Móricz-piknik. Az iskola udvarán rendezett közösségi esemény ezúttal is nagy siker volt mind a nebulók, mind a szülők körében.
A részletekről meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
ÖKO Nap Újtelepen (2022)
Ahogy a szervezők várták és remélték, újra benépesült a volt Újtelepi iskola udvara és a környező terület – ráadásul ünnepelt a Városvédők Újtelepért Egyesüket, hiszen immár tizedik alkalommal várták az Újtelepi ÖKO Nap vendégeit a közösségi kezdeményezés helyszínére. A hirtelen jött lehűlés sem tántorította el a résztvevőket, a program megérdemelten aratott nagy sikert!
(Fotó: DO)
Csomagtartóvásár és Bolhapiac – szeptemberben is siker
A korábbi terveknek és várakozásoknak megfelelően megtelt a Waldorf Gimnázium udvara , és bár a vásár elején még lógott az eső lába, sőt, pár percig el is eredt az égi áldás, ez sem zavarta a vásározókat. Amikor pedig kiderült, a vásárló vendégek száma is rögvest emelkedni kezdett; a sok árus és a baráti hangulat különleges atmoszférát teremt a kincsvadászok körében.
(Fotó: DO)
KönyvTér a Városháza téren (2022)
Negyedik alkalommal futott neki a KönyvTér kavalkádjának főszervező-házigazdaként a József Attila Könyvtár, és a Városháza téren rendezett múlt szombati kavalkád sok-sok élménydús eseménnyel, meg egy remek jó tanulsággal is szolgált.
De az esemény szép pillanatairól meséljenek inkább a képek!
Szent István nap a Pentele Egyesülettel
Köszöntő, díjátadó, szép szavak, ünnepi műsor – ismét méltó módon tisztelgett Szent István műve előtt a Pentele Egyesület, derül ki a DSTV összeállításából. A Pro Pentele Díjat Kárász Anna, városunk második olimpiai bajnok sportolója és dr. Baráth Károly főorvos kapta, a Penteléért Oklevél elismerésben Terekiné Rendes Éva részesült. Hangkép és galéria itt!
Az ünnepi program szép pillanatairól meséljenek a képek!
(Fotó: Végh Zoltán)
Augusztális a Szalki-szigeten (2022)
Bár a közösségi és gyerekprogramok, valamint a sportos kínálat már késő délelőttől várta a résztvevőket az augusztus 20-i eseménysorozat részeként, az igazi tömegvonzás délután következett – késő estébe nyúló kavalkád színhelye volt a Szalki-sziget szombaton.
Képeink az késő estig tartó kavalkád emlékezetes pillanatait elevenítik fel!
(Fotó: Végh Zoltán)
Retró véradás az MMK-ban
Az elmúlt évek tapasztalatai alapján a különleges alkalmak sorában is kirívóan remek hangulatú program szokott lenni a retró véradás, és nem is csalódott, aki felkereste csütörtökön a Munkásművelődési Központot – sörrel, virslivel, és persze várostörténeti jelentőségű véradós relikviákkal is csalogatták a vendégeket.
(Fotó: Végh Zoltán)
BIMMER Parádé a Szalki-szigeten (2022)
Volt már korábban Dunaújvárosban Bimmer Parádé, ám a vírus veszélyhelyzet természetesen ebbe is beleszólt. Most viszont pótoltak mindent. Lipsicz Gyula, a rendezvény szervezője szerint az idei Parádéra erősített csapattal, színesebb programokkal, jobb szervezéssel készültek a rendezők. 5-800 főt vártak az eseményre és az ország szinte minden pontjáról érkezett egy-egy BMW, sőt Szlovákiából, Romániából is.
(Fotó: Végh Zoltán)
Szülinapos Csomagtartóvásár
Torta, meglepetések, ajándékok – ünnepi eseményről tudósít a DSTV összeállítása. Egy éves születésnapját ünnepelte a Csomagtartóvásár és Bolhapiac közössége a volt újtelepi iskola udvarán múlt szombaton. Ünnepi képtár!
(Fotó: Vígh Dániel)