Galéria Jazz Klub: a PASO érkezik!
Dunaújvárosban, a Galéria Jazz Klubban lép fel pénteken a Pannónia Allstars Ska Orchestra, mely a Pentele Ska Club zenekarral közösen vár sok szeretettel minden érdeklődőt az este kilenc órakor kezdődő, az elmúlt évek legnagyobb slágereivel csalogató rendezvényére.
A Pannonia Allstars Ska Orchestra 2003 kora tavaszán azzal a kimondott szándékkal alakult meg, hogy a Jamaikáról származó ska stílus, itthon még nem nagyon ismert, tradicionálisabb vonalát megismertesse a magyar közönséggel. A zenekar tagjai az ország különböző részeiről különböző ismert underground zenekarokból származnak, és az orchestra megalakulása után szinte azonnal folyamatos koncertszervezésbe, koncertezésbe kezdett.

A PASO zenéje érdekes keveréke a tradicionális ska-nak, a reggae-nek és a 2tone-nak, de természetesen egyéb zenei hatások is felfedezhetők benne a jazztől kezdve a dubig. Szövegviláguk is vegyes, hiszen a viccesebb, könnyedebb témájúak mellett megtalálhatóak társadalomkritikus, az agressziót és a mindenfajta gyűlöletet elítélő darabok is.

Jelenleg év végi BEST Of Tour koncertsorozatra készül az idén 11 éves zenekar. A turné kuriózumát adja az is, hogy most jön ki az orchestra kizárólag vinyl LP-n (bakelitlemez) megjelenő "Best of" kiadványa, mely az elmúlt évek legnagyobb PASO-slágereit tartalmazza. A turné első állomása október 24-én (pénteken) Dunaújvárosban lesz. A PASO 11 év nagy slágereivel és legújabb dalaival, továbbá a Pentele Ska Club zenekarral együtt vár mindenkit szeretettel a Galéria Jazz Klubban 21 órától, áll a DO-hoz eljuttatott tájékoztatóban.
A rovat további hírei: Kultúra
Varázslatos kínálattal hódított a könyvtári forgatag a Városháza előtt (galériával)
2025. szep. 09.
Változatos műfaji kavalkáddal szolgált a József Attila Könyvtár évi rendes szabadtéri dzsemborija a Városháza téren múlt szombaton: a KönyvTér forgatagát akár szellemi kalandtúrának is felfoghatjuk – estébe nyúlóan volt miből válogatni, meríteni, töltődni.
Változatos és szó szerint mozgalmas őszi kínálat a Dunamenti Regionális Népfőiskolán
2025. szep. 09.
Új közösségi kezdeményezés és korábban elstartolt sikeres sorozatok újjászervezése egyaránt szerepel a Dunamenti Regionális Népfőiskola őszi programjainak sorában – az alábbiakban sorra vesszük, egy múlt szerdai zászlóbontást követően mire is számíthatnak a Kossuth Lajos utcai bázis vendégei a közeljövőben.
Rosti a Restiben – bővített kínálattal
2025. szep. 08.
Két kiállítással, köszöntőkkel, ráadásként beszélgetéssel és muzsikával folytatódik a népszerű sorozat a Vasmű úti egységben – a programra szerdán délután várják az érdeklődőket a Resti Bisztróban.
Mozgalmas térfoglalás a kultúra barátainak (galéria)
2025. szep. 07.
A tételes beszámoló később következik, de villanásokat máris mutatunk: remek programmal, színes kínálattal csalogatta a betű barátait a József Attila Könyvtár immár hagyományos megmozdulása – a KönyvTér eseményeinek idén is a Városháza tér adott otthont szombaton délután.
DSTV: római piknik a ligetben
2025. szep. 07.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása: nagy sikerrel rendezte meg az ókori Róma világát idéző közös időutazását a Dunamenti Regionális Népfőiskola és az Intercisa Múzeum. A programnak a Petőfi liget adott otthont a közelmúltban – színes programmal csalogatták a vendégeket. Hangkép.
Hamarosan újra startol a Zenélő Cukrászda sorozata
2025. szep. 03.
Nem várhatnak tovább az édes élmények, immár a negyedik évad kezdődik a Vasmű úti egységben – pénteken délután várják a vendégeket. Ráadásul rendhagyó nyitánnyal csalogatnak!
DSTV: díszes tál lett a hónap műtárgya a múzeumban
2025. szep. 03.
Folytatódott az Intercisa Múzeum gyűjteményének kincseit bemutató népszerű sorozat, derül ki a DSTV összegzéséből. A hónap műtárgya ezúttal egy díszes salátástál lett – érdekes jellemzőit Kronászt Margit történész-muzeológus vázolta. Hangkép.









