Labdarúgás: ismét a Mezőkövesd ellen
A közelmúltban 4-0-ra legyőzött Mezőkövesd ellen lép pályára ma délután kettő órától a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely a Ligakupa "C" csoportjának negyedik fordulójában látja vendégül az NB II-es bajnokságban harmadik helyen álló vetélytársát, természetesen győzelmi reményekkel.
A Ligakupa negyedik fordulójában lép ma délután pályára a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely a Mezőkövesd gárdáját fogadja kettő órától a Pálhalmai Agrospeciál Sporttelepen. A mieink meglehetősen jól állnak a sorozat "C" csoportjának tabelláján, hiszen három mérkőzést követően hét ponttal állnak az élen úgy, hogy egy egységgel előzik meg az MTK, néggyel a Mezőkövesd, míg hattal a Balmazújváros együttesét. Dobos Barna csapata ráadásul az előző fordulóban éppen a Mezőkövesd vendégeként lépett pályára, s idegenben is nagyon sima, 4-0-s győzelmet aratott, vagyis a papírforma alapján nem okozhat gondot számára a pontok itthon tartása.
A papírforma azonban nem minden, s ezt a mieink is tapasztalhatták már a Ligakupában, mikor a Balmazújváros ellen 1-1-es döntetlent értek el hazai környezetben, mindezt ráadásul úgy, hogy a második felvonásban inkább a vendégek álltak közelebb a sikerhez. A DPASE gárdája ráadásul pénteken már bajnoki találkozót is játszik, így kevés az esélye annak, hogy Dobos Barna a Mezőkövesden is látott összeállításban küldi pályára együttesét, de ez egyben remek bizonyítási lehetőséget jelenthet majd azoknak, akik eddig kevesebb szerepet kaptak a DPASE mérkőzésein. Csapatunk célja ezzel együtt természetesen a győzelem megszerzése lesz, s ezt remélhetőleg jó játékkal éri majd el a délután kettő órakor kezdődő összecsapáson.
A rovat további hírei: Sport
Ellenfelet kapott a DFC a kupában
2025. aug. 08.
A BLSZ I-ben szereplő Kelen SC lesz a Dunaújváros FC labdarúgóinak vetélytársa a Magyar Kupa második fordulójában.
DSTV: szeretik a népautót
2025. aug. 07.
Úgy tűnik, az országban egyre többen tudják, Dunaújváros remek helyszíne a különböző autós találkozóknak, fesztiváloknak. Az elmúlt napokban Volkswagen-fanatikusokkal is találkozhattunk a Szalki-szigeten. Hangkép.
Biztos győzelem Pakson
2025. aug. 07.
Négy gólt szerezve arattak győzelmet a Paks második csapatának otthonában a Dunaújváros FC labdarúgói az NB III dél-Nyugati csoportjának második fordulójában.
DSTV: hasították a Duna vizét
2025. aug. 06.
Újra a motorcsónakok búgásától volt hangos a kikötői öböl. Múlt héten ugyanis a városunkban rendezték meg a Formula Future Gyermek- és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságot. A verseny sokakat vonzott, ugyanis a nemzetközi futamokon mintegy 12 ország versenyzői mérték össze a tudásukat. Hangkép.
Fiatal hátvéd az Acélbikáknál
2025. aug. 06.
Az újpesti nevelésű Balázsi Márton is a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatában folytatja pályafutását a 2025/2026-os szezonban.
Elkészült a DKKA végleges bajnoki menetrendje
2025. aug. 05.
A Vasas elleni fővárosi meccset szeptember 6-án, míg a MOL Esztergom elleni hazai bajnokit szeptember 13-án játsszák le a DKKA női kézilabdázói.
B-döntő és egyéni csúcsok a medencében
2025. aug. 05.
Bár dobogós helyet nem sikerült elérniük, összességében jól szerepeltek a DKSE úszói a Kaposváron megrendezett országos ifjúsági bajnokságon.