Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

A kardot nyelt fa

Várkonyi Balázs - 2014. november 22. 11:33

Ahogy magasodott, úgy emelte magával följebb és följebb a vasat, az meg mind jobban feszítette a törzsét, míg egy napon el nem pattant. A páncélgyűrű fölött győzött az élő szervezet, de már egyek voltak. Már csak együtt élhettek, amíg a fa is meg nem halt. Amíg ki nem száradt.

Hány éve hordozza magában? Ki tudhatja. Tán csak az öreg boltos a sarkon, akinek a fával együtt peregtek le az évtizedei. Vagy még ő sem. Aki arra jár, az is csak véletlenül veszi észre. A legtöbben elsietnek mellette. Persze, mi néznivaló lenne is egy kiszáradt fában? Ha mégis följebb tekint valaki, megáll. Bámul: mi a jó fene az, ami az élettelen törzsből kimered?

Tényleg, mi volt hajdan ez a fémdarab, amely ki tudja, hány éve alattomos módon a fába ékelődött? Kaszavas? Nem hinnénk. Görbe szablya? Aligha. Vaskarika, amit a csemete köré raknak, hogy a földes élőhelyet kikanyarítsa az aszfaltszőnyegből? Igen, olyasféle lehetett. Aztán ahogy a fa nőtt, vastagodott, egyre szűkebb volt már neki a kaloda, a fém az oldalába vágott, „ő” pedig – mit tehetett – elfogadta. Befogadta. Önnön részévé tette.

Ahogy magasodott, úgy emelte magával följebb és följebb a vasat, az meg mind jobban feszítette a törzsét, míg egy napon el nem pattant. A páncélgyűrű fölött győzött az élő szervezet, de már egyek voltak. Már csak együtt élhettek, amíg a fa is meg nem halt. Amíg ki nem száradt. A favágó kíméletes volt. Csak a lombja vesztett koronát metszette le. A sokat szenvedett törzsnek megkegyelmezett. Állva hagyta. A túlélés emlékműveként.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: Szoborváros V.

DSTV: Szoborváros V.

2025. okt. 24.

Újabb érdekes epizóddal folytatódott a DSTV köztéri szobrokat ismertető városjáró sorozata. A Szoborváros című magazin V. epizódjában két, a Béke téren található köztéri alkotást mutatnak be Hodik Mónika történész-muzeológus közreműködésével. Hangkép.

 

Vastapsot érdemelt, csodás matinékoncert a Viadanával a Magyar Nemzeti Galériában

Vastapsot érdemelt, csodás matinékoncert a Viadanával a Magyar Nemzeti Galériában

2025. okt. 22.

Remek ősbemutató és a régi repertoár nagy kedvencei, gyerekkari közreműködés és parádés finálé: emlékezetes hangversenyt adott a főváros ikonikus koncerthelyszínén a Viadana Kamarakórus múlt vasárnap. És már készülnek a folytatásra – az is nagyon erősnek ígérkezik!

DSTV: 22 éves a Cimbora Klub

DSTV: 22 éves a Cimbora Klub

2025. okt. 21.

Ünnepi eseményről tudósít a gyermekkönyvtárból a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban működő Cimbora Klub fennállásának 22. évét ünnepelte a közelmúltban – ahogy szokták, a közösség tagjai idén is "Ki mit tud?" produkciókkal és tortával köszöntötték egymást. Hangkép.

 

Nagy László nyomában a József Attila Könyvtárban

Nagy László nyomában a József Attila Könyvtárban

2025. okt. 20.

"Öntörvényű konok csillag" – ezzel a címmel rendeznek a Nagy László 100 emlékév keretében irodalmi estet a József Attila Könyvtárban kedden délután. 

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Csillagokban bízva"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Csillagokban bízva"

2025. okt. 19.

A nápolyi asztrológusnak, Lucianának megvan a biztos módszere arra, hogy ügyfeleit hozzásegítse vágyaik teljesüléséhez. Cosodás filmmel folytatódik a Szabad Szemmel sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) kedden.

DSTV: találkozás a gyermekkönyvtárban

DSTV: találkozás a gyermekkönyvtárban

2025. okt. 19.

A gyermekkönyvtárban is sok-sok elfoglaltságot rendeztek az Országos Könyvtári Napok színes programsora keretében, derül ki a DSTV összegzéséből Először fogadták például Schmöltz Margit írónőt, aki az alkotás műhelytitkaiba is beavatta az ifjú könyvbarátokat. Hangkép.

Tiszta forrásból – Ravasz Erzsébet elfelejtett öröksége a festészet napján

Tiszta forrásból – Ravasz Erzsébet elfelejtett öröksége a festészet napján

2025. okt. 18.

A festészet napja október 18. – az alkalomból Pásztor Bertalan 2002-ben született írását közöljük, amelynek fókuszában a kivételes tehetségű, ám jelentőségéhez mérhető elismerést sem életében, sem 1991-ben bekövetkezett halála óta nem kapott helyi alkotó, Ravasz Erzsébet életműve áll.