Hétvégi programkínálat az MMK-ban
Idén sem maradhat el a már hagyományos ajándékkészítő családi hétvégesorozat az MMK-ban.
Kováts Rózsa népművelő szervezésében Jégvarázs címmel kreatív foglalkozásokat tartanak november 22-én szombaton, ahol a téli, karácsonyi hangulatot hozzák el a gyermekeknek. Öt-hat technika közül lehet választani, a legkisebbtől az iskoláskorúakig mindenki a kézügyességének megfelelő szintet tudja választani. Az állandósult "szülői" asztalnak is nagy sikere van. A földszinti színházteremben rengeteg körjáték és mesejáték kecsegtet. Végezetül pedig a Vasas tánctermében Tóth Bogi jéghercegnőnek öltözve fogja táncolásra bírni az érdeklődőket.
Külön meg kell említenünk Rózsa segítőit. A Széchenyi gimnázium önkéntesei a kötelező 50 órás foglalkozásukat jócskán túlszárnyalva, már lassan a 400 közösségi órájuknál járnak. Példaértékű lelkesedéssel segítenek nem csak a rendezvény alatt, hanem már az előkészületeknél. A Dunaferr szakközépiskola tanulói a teremrendezésben, pakolásban veszik ki a részüket.
Szombaton míves emberek vására is lesz az MMK-ban 9-18 óra között.
A rovat további hírei: Kultúra
A Magyar Nemzeti Galériában lép közönség elé a Viadana
2025. okt. 15.
Ősbemutatóval, valamint gyermekkari közreműködéssel színesítik a fővárosi "matinékoncert" programját vasárnap délelőtt; a nagy tavaszi visszatérés után újabb komoly mérföldkő előtt áll a Viadana Kamarakórus.
Emléktárlat a Rosti tantermi sorozatában
2025. okt. 14.
Feltóti Sándor emléke előtt tiszteleg az a bemutató, amely egyúttal évadnyitója is lesz a gimnázium Tantermi tárlatok a Rostiban című sorozatának; csütörtökön várnak minden érdeklődőt.
DSTV: a muzsika ünnepe a zeneiskolában
2025. okt. 12.
A Sándor Frigyes Zeneiskola is színes programmal várta a muzsika szerelmeseit a zene világnapján, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény kamaratermében az intézmény növendékei és művész-tanárai adtak ünnepi koncertet. Hangkép.
Városunkban jubilált a filmes seregszemle
2025. okt. 10.
Stílszerűen az Időutazás címet kapta a keresztségben a 70. Országos Függetlenfim Fesztivál – a Magyar Független Film és Videó Szövetség (MAFSZ) jubileumi seregszemléjét a múlt hét második felében rendezték Dunaújvárosban.
DSTV: varázslatos meseünnep a könyvtárban
2025. okt. 10.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása a József Attila Könyvár meseünnepéről. A Magyar Olvasástársaság javaslatára 2005 óta Benedek Elek születésnapján a magyar népmeséket is ünnepeljük – a gyermekkönyvtárban is színes foglalkozást szerveztek a jeles élvfordulóra. Hangkép.
DSTV: a zene napját ünnepelték
2025. okt. 09.
Dunaújvárosban is több eseményt szenteltek a zene világnapjának, derül ki a DSTV összegzéséből. A Szent Pantaleimon iskola sem maradt ki a sorból – a Sándor Frigyes Zeneiskolola jazz-formációja vendégeskedett az intézményben a jeles napon. Hangkép.
Betegség miatt elmarad a könyvtári "szívzuhanás"
2025. okt. 07.
Az Országos Könyvtári Napok helyi programjai közül az egyik csúcspontnak ígérkezett Nagy Katica és Prieger Zsolt bemutatója, a József Attila verseinek újragondolása nyomán született "Szívünkből zuhanó szelek" című produkció – november derekán pótolják. Gyorshír.









