"November 19-e van: az Erzsébetek napja. Sissi például, a lázadó, konvenciókat elvető ifjú hercegnő, később Ferenc József felesége, a magyarokhoz húzó császárné és királyné volt. Tiszteletét szépsége és rendkívüli műveltsége mellett diplomáciai kifinomultságának is köszönhette."
November 19-e van: az Erzsébetek napja. Divatnevek közé nem sorolható, viselői egyre kevesebben vannak. Történelmünkből viszont kivételes Erzsébetek ismertek.
Sissi például, a lázadó, konvenciókat elvető ifjú hercegnő, később Ferenc József felesége, a magyarokhoz húzó császárné és királyné. Kora legkiválóbb női lovasa volt, s nem mellesleg legszebb uralkodónője. Tiszteletét szépsége és rendkívüli műveltsége mellett diplomáciai kifinomultságának is köszönhette.
Nagy szerepe volt a magyar érdekek érvényesítésében és a kiegyezés előkészítésében. Neki tulajdonítják a példa nélküli gesztust: amikor 1867-ben férjét és őt magyar királyi párrá koronázták, s az ősi hagyomány szerint a nemzet megajándékozta uralkodóját, elérte, hogy az ajándékul kapott gödöllői Grassalkovich-kastélyt éppen a szabadságharc hadirokkantjai, árvái, honvédözvegyei számára ajánlják fel. Fiának tragikus elvesztése után mindinkább befelé fordult. 1898-ban egy olasz anarchista vette el életét… Tragikus halála még inkább a magyarok szívébe költöztette az addig is szeretett Erzsébet királynét, aki tökéletesen megtanulta nyelvünket, s aki élete végéig különös szeretettel viseltetett a magyarság iránt.
A név híres viselője a XV. századi kormányzó, a „nagy törökverő” Hunyadi János felesége, Szilágyi Erzsébet is. Miután özvegysorsra jutott, hogy kegyvesztett fiai életét mentse, hadat toborzott, még V. László királyt is megrettentve és alkura késztetve. A bátor nőt kortársai a „hős asszony” titulussal ruházták föl. A király halála után mindent megtett, hogy fiát, Mátyást megkoronázzák, és ez 1458. január 24-én bekövetkezett. Mátyás Magyarország királynéja címmel tisztelte meg édesanyját. Az évek múltán azonban Beatrix királyné árnyékában az anya háttérbe szorult. Fiától eltávolodott. Jellemző, hogy még halála idejét sem jegyezték föl. Csak annyi bizonyos, hogy a tatai ferencesek ispotályában halt meg, de hogy pontosan mikor, azt nem tudni… talán 1483-ban.
Egy XIII. századi Erzsébetért időtlen idők óta három település is versengett. Pozsony és Óbuda is sajátjának akarta tudni, ám a legvalószínűbb, hogy az előkelő nemzetségből származó gyermek Sárospatakon látta meg a napvilágot: ő Árpád-házi Erzsébet, a nagy tisztelet övezte, halála után szentté avatott hercegnő. Atyja II. András király, anyja Merániai Gertrúd. Szülei négyévesen eljegyezték Lajossal, Türingia későbbi grófjával, s a kislány ettől fogva Wartburg várában nevelkedett. Az előkelő udvarban megütközést váltott ki Erzsébet számos szokása, például hogy a pórnép gyermekeit is egyenrangúként kezelte. Ez örök jellemzője lett: az elesettek szolgálatának szentelte életét. Az 1225-ös éhínség idején kinyittatta a vár eleségkamráit és a gabonahombárokat, hogy az éhhaláltól megmentse a népet.
Ékszereit és ruháit eladta, a pénzből a rászorulókat támogatta, gyermekágyas anyák mellett segédkezett, maga szőtt gyapjút a szegényeknek. Amikor András király küldötte, egy magyar főúr ezt meglátta, döbbenten kiáltott fel: „Ki látott már királylányt rokkánál?” Miután a keresztes hadjáratba indult férje meghalt, Erzsébet a gyászt követően gyermekeivel elhagyta a várat. Élete végéig az előkelő világtól távol, elvonultságban élt, s mindennapjait a szegények segítésével töltötte. Özvegyi járandóságából ispotályt rendezett be, szerzetesruhát öltve maga is betegápolóként szolgált. 1231 novemberében súlyos kór támadta meg. 16-án éjfélkor örökre elment. Halála után négy évvel szentté avatták. Dunaújvárosban idősotthon viseli Árpád-házi Szent Erzsébet nevét.
