Labdarúgás: másodikként tovább
Hiába támadott többet ellenfelénél, 2-1-es vereséget szenvedett hazai pályán a DPASE labdarúgó csapata az MTK elleni Ligakupa-meccsen, így együttesünk a "C" csoport második helyén jutott tovább a sorozat legjobb tizenhat csapata közé.
Az MTK elleni hazai mérkőzéssel zárta a Ligakupa csoportküzdelmeit ma este a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely számára már egy döntetlen is elég lett volna fővárosi ellenfelével szemben ahhoz, hogy megszerezze a "C" csoport első helyét.
Hiába a fölény
Ahogy az várható volt, egyik vezetőedző sem a legerősebb összeállításban küldte pályára együttesét, ám a DPASE számára hiába lett volna elég a döntetlen, támadó felfogásban, egyértelműen a gólszerzés reményében vágott neki a találkozónak, s már az első percekben megtornáztatta Groppionit, az MTK kapusát. A folytatásban is a mieink játszottak fölényben, s ha Sóron kicsit pontosabb, korán meg is szerezhették volna a vezetést, ám előbb Groppioni védett bravúrral, majd az irányzékba csúszott komoly hiba. A hazai mezőnyfölény és helyzetek ellenére mégis a vendégek szerezték meg a vezetést a 21. percben, miután Hrepka fejezett be higgadtan egy szép kontratámadást (0-1).
A fővárosiak vezető találatára a középkezdés után válaszolhatott volna együttesünk, ám Perics tizenhat méteres lövése is elkerülte a kaput. Dodlek ellen viszont már nem volt ellenszere az MTK hálóőrének sem, hiszen a DPASE légiósa a 32. percben hatalmas átlövéssel hozta egálra az állást, ismét csoportja élére hozva ezzel csapatunkat (1-1). A félidőből hátralévő időben már csak kisebb helyzetek adódtak mindkét oldalon, s újabb gól sem született már, így 1-1-es döntetlennel vonulhattak pihenőre a csapatok.
Jól zárt az MTK
A második felvonásban Pericset Sárközi, míg Farkast Zsótér váltotta a házigazdáknál, s szintén kettőt cseréltek a vendégek is, akik valamivel erősebben kezdték a félidőt, s Csiki nagy helyzeténél csak a szerencse mentette meg a mieinket a második fővárosi góltól. A 60. percben viszont újra előnybe került az MTK, miután Vass Patrik lőtt húsz méterről okos gólt a bal alsóba, így újra a DPASE-nak kellett futnia az eredmény után (1-2).
A Dobos-csapat igyekezett is becsülettel, de a vendégek betömörülő védelme ellen nem nagyon akadt lehetősége Jakabéknak, s amikor sikerült is eljutni az MTK kapujáig, Groppioni akadályozta meg a hazai egyenlítési lehetőségeket. A véghajrában kockáztatott a DPASE, s kitámadott, ám ebből is a vendégeknek akadt ziccerük, de szerencsére Csiki mindkétszer hibázott. Az eredmény azonban már nem változott, így a második felvonásban valamivel veszélyesebb MTK végül 2-1-es győzelmet aratva hódította el a csoport első helyét, míg a mieink a második helyről jutottak tovább a Ligakupa legjobb tizenhat csapata közé.
DPASE – MTK
1-2 (1-1)
Gólszerzők: Dodlek a 32., illetve: Hrepka a 21., Vass a 60. percben.
DPASE: Milinte, Hangya, Farkas (Zsótér), Szalai, Szauter, Pascua, Sóron, Dodlek (Hosszú), Jakab, Thiago (Godslove), Perics (Sárközi). Vezetőedző: Dobos Barna.
A rovat további hírei: Sport
Két bronzérem Szegedről
2025. máj. 05.
A kenu egyesek ezer és a kenu kettesek ötszáz méteres számában is a harmadik helyen végzett Hajdu Jonatán a kajak-kenusok szegedi válogató versenyén.
Most sem hibázott a DFC
2025. máj. 04.
Játszott már jobban is, de így is kétgólos, 3-1-es győzelmet aratott a Sárbogárd elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szombaton este.
Újabb remek Kohász-siker
2025. máj. 04.
Parádés második félidei játékkal aratott hatgólos győzelmet a Kisvárda elleni hazai összecsapáson a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata.
Kovács-Seres Hunor bravúros bronzérme
2025. máj. 03.
Harmadik helyen végzett tíz kilométeren a nyíltvízi úszók Európa-kupa sorozatának ciprusi nyitányán a DKSE tehetséges úszója, Kovács-Seres Hunor.
Újabb fontos meccs vár a Kohászra
2025. máj. 03.
A Kisvárda elleni hazai összecsapással folytatja a bajnokság küzdelmeit a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata ma délután öt órától.
DSTV: nehéz szezon áll a DKSE röpladázói mögött
2025. máj. 02.
Pontszerzéssel zárta az Extraliga küzdelmeit a DKSE felnőtt röplabdacsapata. Összességében ez egy hosszú és nehéz szezon volt a csapat számára, ahol bár voltak felvillanások, elmaradtak a győzelmek – Tomanóczy Tibor tekintett vissza az együttes idénybéli teljesítményére. Hangkép.
Sárbogárdi továbbjutás a kupában
2025. máj. 02.
Becsülettel küzdöttek a dunaújvárosi fiatalok, de egy jól eltalált lövésnek köszönhetően a Sárbogárd jutott be a Fejér Vármegyei Kupa fináléjába.