A karácsony és a „kísértetjárás”

Régóta őrzök egy kis agyagfigurát. Egy karácsonyon kaptam, van ennek vagy tizenöt éve. Ügyes kezű újvárosi munkásember készítette, Tóth Laci bácsi. Sosem gondolta magát művésznek, nem vágyott babérokra, a vasműben kereste kenyerét, a szabad idejében pedig formázta a kis játékos, szerethető figuráit. Ez a kis imádkozó agyaglányka is szeretetet üzen. Igazi „angyalhozta” teremtmény. Angyalhozta, angyalfia – a karácsonyi ajándék öregebbeknek ismerős rokonszavai. Ahogy a szenteste is szenteste nekik, de a mai többségnek is, mert a tradíciók őrzése nem hitkérdés. Az emberségé, amelyben az ünnep megerősíti az ünneplőt.

Az emberségeszményt hordozza a mesevilág legjava is, a felejthetetlen Jókai-novella például, a Melyiket a kilenc közül? Emlékszünk még a történetre: a szegény csizmadia nem tud mást ajándékozni a gyermekeinek, mint a közös karácsonyi éneklés örömét, a fényes szobáiban magányosan bolyongó háziúr ezt elirigyelvén meg akarja venni a gyerekek egyikét – de nem lehet. Melyiket adja az apa a kilenc körül, még ha jobb élete lehetne is a pénzből a többinek… nincs, nem lehet választás. A szeretetkötelék nem enged.
A fájdalmasan szép Andersen-mesére is emlékezhetünk: A kis gyufaárus lányra. A gyermekre, aki utoljára még boldog karácsonyt álmodott magának. Aztán ott van Dickens nevezetes álomjátéka, ahogy ő nevezte, a „karácsonyi kísértet-história”. Igen, a Karácsonyi énekről van szó. A mester ajánlásában ezt olvashatjuk:

„Ebben a kísérteties könyvecskében olyan eszme kísértetét próbáltam felidézni, amely olvasóimban semmiféle rossz érzést nem ébreszt – sem önmaguk, sem mások, sem az ünnep, sem pedig jómagam iránt. Kísértsen ez eszme kellemes otthonukban, és senki elűzni ne kívánja!
Tisztelő barátjuk és hívük
1843 decemberében
Charles Dickens”

A varázslatos történet kapzsi, önző, harácsoló vénembere, Scrooge álmot lát. Szép sorban megjelenik előtte három fantom, az elmúlt, a jelen és a jövendő karácsonyainak egy-egy szelleme.

A jóindulatú kísértetek végigvezetik a szívtelen embert az életén, megmutatják neki a jövőt is – felnyitják a szemét. És bekövetkezik a csodás-mesés változás: szeretet költözik a már kihűlt szívbe.
Az eszme tehát, amelynek kísértetét Dickens mester felidézte, maga a szeretet. Kísértsen ez az eszme az ünnepen Önnél is, kedves Olvasó, függetlenül attól, hogy a Megváltó születésére gondol az ünnepen, vagy egyszerűen csak a családi összetartozás örömére. Az otthonokban a szereteteszme kísértsen, és senki emberfiának elűzni ne hagyják!