A tudás, a szellem és a mozgás
Világ- és emberismeret, nevelésművészeti gyakorlat - ez a két fő meghatározója a Waldorf-pedagógiának.
Városunkban már működik egy óvoda, s most iskolát szeretnének nyitni, ahol a tanítás mellett folyamatos és tudatos, önismeretre irányuló szellemi munka folyik. Magyarországon jelenleg 49 óvoda és 32 iskola működik, közülük tavaly három intézmény nyitotta meg kapuit.
A dunaújvárosi Göllner Mária Waldorf Pedagógiai Alapítvány 2002-ben alakult. Néhány lelkes szülő már akkor is szeretett volna óvodát létrehozni, de nem sikerült. 2011-ben végül eredményre jutottak és a Lilla köz 1.szám alatt meg is nyílt a Csigadombi Waldorf Óvoda. Lévay Katalin, a waldorf szülői kör tagja elmondta, húsz gyermekkel foglalkoznak az intézményben, és régóta érik bennünk a gondolat, hogy iskolára is szükség lenne. Az ötlet idén márciusban a tettek mezejére hajtotta a szülőket. Az iskola nyitásához három dolog szükséges. Helyszín, amire a közeljövőben választ kaphatunk. A waldorf pedagógia tanításához szükség van osztálytanítóra (aki elsőtől a nyolcadik osztályig végigviszi a gyerekeket), nyelvtanárra (hiszen két nyelvet tanulnak), euritmistára (mozgásművészeti tanító) és napközis tanárra.
- Jelenleg hét óvodásunk megy iskolába jövő szeptemberben. Időközben csatlakoztak már hozzánk, így 11 gyermek tanulna a waldorf iskolában jelenleg. Szeretnénk, ha minél többen megismernék ezt a tanulási-tanítási módszert, ezért egy olyan programsorozattal várjuk az érdeklődőket, ahol waldorf iskolában tanítók és waldorf iskolában tanult fiatalok mesélik el saját tapasztalataikat. December 13-án 16 órakor az Egészségmegőrzési Központba érkeznek waldorfos diákok és szüleik, így a gyerekek, az érdeklődők ízelítőt kaphatnak a waldorf iskola bensőséges légköréből, szokásaiból – emelte ki a következő programot Ladi Éva, az alapítvány elnöke.
Játszóházi programokat is szerveznek 2015-ben, hogy minél több szülő megismerhesse ezt a pedagógiát
A rovat további hírei: Oktatás
Sikeres vizsga és csodaszép történet
2025. júl. 13.
A 2024/2025-ös tanévet már jó ideje lezárták településünk iskolái. A Rostiban azonban íródott egy nem mindennapi történet – osztálytársai jelenlétében sikeres vizsgát tett és át is vette a bizonyítványát Lisztes Nárcisz.
DSTV: aranyos tanévzáró
2025. júl. 11.
Az Arany János Általános Iskola tanári kara és diákjai színes műsorral zárták az idei tanévet, derül ki a DSTV összegzéséből. Hosszú és tartalmas időszak áll az intézmény mögött, de most eljött a VAKÁCIÓ – mindenki örömére. Hangkép.
DSTV: a Móricztól is búcsúztak
2025. júl. 07.
A tanév vége felé településünk összes iskolája megtartotta a hagyományos ballagásokat és évzárókat, derül ki a DSTV összegzéséből. A sorból természetesen nem maradt ki a Móricz sem – az intézményből két osztály 46 tanulója ballagott. Hangkép.
Új diplomásokat köszöntöttek az egyetemen
2025. júl. 01.
Összesen 327 magyar és 57 külföldi hallgató tett sikeres záróvizsgát Dunaújvárosban. A frissen végzett egyetemistákat a városvezetés nevében Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs alpolgármester köszöntötte s kívánt nekik sok sikert a pályafutásuk következő szakaszára.
DSTV: lakatoltak a zeneiskola búcsúzói
2025. jún. 30.
Kitört a vakáció a Sándor Frigyes Zeneiskolában is, derül ki a DSTV összegzéséből. Az ünnepélyes évzáró ünnepség keretében a hagyományoknak megfelelően idén is felkerültek a lakatok az intézmény melletti szoborra. Hangkép.
DSTV: ballagás a Szabó Magda iskolában
2025. jún. 29.
A legutóbbi ballagással lezárult egy korszak a BIROK Szabó Magda Tagintézményében, derül ki a DSTV összegzéséből. Az iskolából a tanév végén egy osztály ballagott – az az osztály, amely még a Szilágyiban kezdte meg a tanulmányait. Hangkép.
DSTV: elballagtak a Rosti gimnazistái is
2025. máj. 17.
Ahogy az év végéhez közeledve mindenütt, a Rosti iskola gimnazistái is ballagással búcsúztak intézményüktől a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az esemény több okból is különleges volt. Hangkép.