Jégkorong: ezúttal vereség

spigott - 2014. december 7. 20:22

Kétgólos, 4-2-es vereséget szenvedett Debrecenben a Dab.Docler jégkorong csapata a MOL Liga ma esti játéknapján. Acélbikáink a mérkőzés felénél még vezettek, ám ezt követően sorozatban három találatot jegyzett a házigazda, mely a szezonban először győzte le az Acélbikákat.

Az Újpest elleni pénteki kiütés után egy jóval keményebbnek ígérkező mérkőzés várt a Dab.Docler jégkorongozóira, akik ma este hat órától a Debrecen otthonában léptek pályára. Acélbikáink legutóbb csak hosszabbításban tudták legyőzni mai ellenfelüket, s ez a meccs sem kezdődött jól számukra, mert a házigazdák már a 6. percben megszerezték a vezetést Sijka találatával (1-0). A gól után ráadásul kétszer is emberhátrányba kerültek a mieink, de jó védekezéssel átvészelték a kritikus perceket sőt, Pavuk remek passza után Nagy Richárd került ziccerbe a debreceni kapu előtt a 17. percben, s a DAB bekkje nem is hibázta el a lehetőséget (1-1).
A második felvonás elején egy újabb dunaújvárosi kiállítás után kellett védekeznie Donald MacLean tanítványainak, akik ezúttal is remekül oldották meg feladataikat, így harmadik fórjából sem tudott betalálni a házigazda. A mieinknek ehhez szerencsére előny sem kellett, mert a jó letámadásnak köszönhetően Azari szerzett korongot, majd a korong Szappanost érintve jutott el Eskelinen elé, aki biztosan lőtt a jobb alsóba (1-2). Sajnos nem sokáig örülhettünk a vezetésnek, mert a házigazdák előbb emberelőnyből, majd egyenlő létszámban is betaláltak a 33. és 34. percben, s mivel a mieink minden lehetőségüket kihagyták a hajrában, így ők várhatták előnyből az utolsó etapot (3-2).
Melyben hiába próbálkozott a DAB gólszerzéssel, az ellenfél kapuja előtt rendre rossz megoldást választottak csatárai, ráadásul a Debrecen veszélyes kontrákat vezetett, így egyáltalán nem lehettünk nyugodtak. Főleg úgy nem, hogy a 48. percben Gröschl szabálytalankodott, így sorozatban ötödik fórjukat kapták meg a hazaiak, akik alig egy perc alatt gólra váltották az előnyt, még nehezebb helyzetbe hozva ezzel az Acélbikákat (4-2). A meccsből hátralévő időben igyekezett feljebb zárkózni a MacLean-csapat, ám a hazaiak jól akadályozták meg a mieink támadásépítéseit, így Hüffner kapuvasán kívül nem nagyon tudott helyzetbe kerülni a DAB. Az utolsó két percben kapusát lehozva próbált feljebb jönni együttesünk, mely ráadásul kettős emberelőnybe is került, de gólt így sem sikerült szereznie, így a hatékonyabban játszó Debrecen győzelmével ért véget a találkozó.

Debreceni HK – Dab.Docler
4-2
(1-1, 2-1, 1-0)
Dab.Docler: Kalnins, Berlisk, Martine, Somogyi, Gröschl, Szappanos (1), Hüffner (1), Pozsgai, Szepessy, Galanisz, Azari (1), Mestyán, Nagy R. 1, Pavuk (1), Peterdi, Papp V. Erdélyi, Hruby, Magosi, Eskelinen 1. Vezetőedző: Donald MacLean.

A rovat további hírei: Sport

Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok

Játékkal emlékeztek egykori társukra a dartsosok

2025. dec. 01.

Jó hangulatban, óriási létszám mellett rendezte meg a III. Győri Tamás Páros Emlékversenyt a Dunaújvárosi Darts Club a mögöttünk hagyott hétvégén.

Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók

Itthon bizonyíthattak a tollaslabdázók

2025. dec. 01.

Jól szerepeltek a Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskola tornatermében megrendezett hétvégi házibajnokságon.

Ezúttal az Újpest örülhetett

Ezúttal az Újpest örülhetett

2025. dec. 01.

Nagyon nem működött Acélbikáink védekezése és helyzetkihasználása és ezt könyörtelenül kihasználta az UTE, amely a végéig kilenc gólt szerezve ütötte ki hokisainkat az Erste Ligában.

Nem volt esély a MEAFC ellen

Nem volt esély a MEAFC ellen

2025. nov. 30.

Csak a második szettben tudta megnehezíteni a vendég MEAFC dolgát a DKSE röplabda csapata a TippmixPro Férfi NBI Extraliga szombat esti fordulójában.

Irán fölényes legyőzésével középdöntős a magyar válogatott

Irán fölényes legyőzésével középdöntős a magyar válogatott

2025. nov. 30.

Az Európa-bajnoki bronzérmes magyar válogatott 47-13-ra legyőzte Iránt szombaton a csoportkör második fordulójában, ezzel középdöntőbe jutott a holland-német közös rendezésű női kézilabda-világbajnokságon.

Elmaradt a bravúr Görögországban

Elmaradt a bravúr Görögországban

2025. nov. 30.

A hazai pálya minden előnyét élvező Olimpiakosz magabiztos győzelmet aratott a DFVE női vízilabdázói ellen a Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában.

DSTV: régiós edzés az uszodában

DSTV: régiós edzés az uszodában

2025. nov. 29.

Régiós edzés tartottak a Fabó Éva Sportuszodában november 22-én. A régió legjobb utánpótlás versenyzőinek szerveztek száraz, illetve medencés edzést, melyen dr. Egressy János, a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem tanszékvezető egyetemi docense, valamint Selmeci Attila, a Magyar Úszó Szövetség szakmai alelnöke, Milák Kristóf volt edzője igyekezett átadni tudását a fiataloknak. Hangkép.