Megállapodás béremelésről, korkedvezményről
Jövőre emelkedik a minimálbér. További kérdésekben is megfelelőnek értékelte a Liga Szakszervezet elnöke a kormánnyal kötött megállapodást.
Forrás: MTI
Jövőre 105 ezer forint lesz a minimálbér, a garantált bérminimum összege 122 ezer forint, a vállalkozási szférának ajánlott béremelés mértéke pedig 3-4 százalék.
Fotó: Árvai Károly/ Miniszterelnökség
A jövő évi bérmegállapodást a kormány nevében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter írta alá a munkaadói és munkavállalói érdekképviseletek vezetőivel hétfőn.
Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a megállapodások alapján rövidesen konzultációt kezdenek a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) keretei között a munka törvénykönyve eddigi tapasztalatairól, a szociális partnerek módosítási javaslatairól, a sztrájktörvény problematikus pontjairól, valamint a különösen nagymértékű fizikai, pszichikai terhelést okozó körülmények között dolgozók helyzetének javításáról. Elmondta: a minimálbér és a garantált bérminimum egyaránt 3,4 százalékkal nő jövőre a 2014-es szinthez képest. Mivel a jövő évre prognosztizált infláció mértéke 1,8 százalék, a megállapodás további reálbér növekedést jelent – tette hozzá. Kitért arra is, hogy 2010 óta összesen 10 százalékkal emelkedtek a reálbérek Magyarországon az alacsony inflációnak és a családi adókedvezményeknek köszönhetően. Csak októberben 3,7 százalékkal nőttek a bérek reálértéken, így csaknem két éve tart a bérek vásárlóértékének emelkedése - közölte. Varga Mihály kiemelte: 22 éve nem volt olyan magas a foglalkoztatottság Magyarországon, mint most. Közel 4,2 millió ember dolgozik az országban, 360 ezerrel több, mint egy éve – tette hozzá. Az elmúlt egy évben közel 160 ezer embernek sikerült elhelyezkednie a versenyszférában – jegyezte meg.
Gaskó István, a Liga Szakszervezetek elnöke a munkavállalók képviseletében kiemelte: megfelelő megállapodást kötöttek, aminek eredményeképpen 3-4 százalék közötti bérajánlás is született, azaz sikerült egy olyan orientációt adni a munkahelyi tárgyalásokra, ami a gazdasági potenciált is figyelembe véve irányszámot ad a tárgyaló partnereknek. Hozzátette: az utóbbi években a gyakorlat mindig felülírta a megállapodásokat, mindig több volt az átlagos bérnövekedés, mint amit az ajánlás tartalmazott. Reméli, hogy 2015-ben 5 százalék körüli lesz az átlagos keresetnövekedés. Gaskó István kiemelte: tárgyalni fognak a sztrájkjog problémás kérdéseiről, valamint a munka törvénykönyvének felülvizsgálatáról is. Hozzátette: elrendezték a „nagy port kavart” korkedvezményes nyugdíj ügyét is, a felek tudomásul vették, hogy december 31-vel a rendszer kivezetésre kerül. Azonban egyetértés van abban, hogy jogszabályi garanciát kell adni arra, hogy az erős fizikai valamint pszichikai igénybevételnek kitett munkakörökben dolgozóknak valamiféle védelmi rendszert állítsanak fel, aminek a részleteit a tárgyalóasztalnál fogják tisztázni a szociális partnerek - tette hozzá. A Liga elnökének ismertetése szerint határidőként a tavaszi parlamenti ülésszak végét jelölték meg a felek, legkésőbb ekkorra terjeszti a parlament elé a kormány a tárgyalások során létrejött, jogszabállyal rendezendő kérdésekről szóló megállapodásokat. Gaskó István közölte azt is, hogy az elmúlt hetekben-hónapokban szervezett tiltakozó akciókat most lezárják, de fenntartotta annak a lehetőségét, hogy ha „nem kellő irányt vesznek” a tárgyalások, akkor folytassák a törvényben megengedett eszközökkel az érdekérvényesítést. Gaskó István kitért a cafeteria rendszerre, amelynek átalakítása kimaradt a megállapodásokból. Azt szerették volna elérni, hogy az önkéntes kiegészítő pénztárak is kedvezményesen adózzanak 200 ezer forint felett is, a SZÉP-kártyához hasonlóan - mondta. Ezt nem sikerült most elérni, ezért a jövő évi tárgyalások során ezt a kérdést is napirendre tűzik – tette hozzá.
Rolek Ferenc, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének alelnöke a munkáltatók képviseletében üdvözölte a megállapodás létrejöttét, előremutató eseménynek nevezte, hogy a kormány, a munkavállalók és a munkaadók több kérdésben közös álláspontra tudtak jutni. Úgy véli, nem lesz könnyű a vállalkozások többségének kitermelnie a megemelt minimálbér összegét, azonban nagyon fontos, hogy ez hozzájárul a társadalmi jólét növeléséhez, a legkisebb keresettel rendelkezők életszínvonalának emeléséhez. Azt mondta: az elmúlt két évben mintegy 3 százalékkal jobban emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum, mint amit a gazdasági teljesítmény és az infláció indokolt volna, ami 3 év alatt körülbelül 8 százalékos reálbér emelkedést jelentett.
A rovat további hírei: Közélet
Rendkívüli közgyűlésen a menetrend módosítása
2024. máj. 09.
Hat napirendi pont megtárgyalására rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőtt 9 órára Pintér Tamás polgármester. A rendkívüliség oka, hogy több, határidős kérdésben vált szükségessé a közgyűlés állásfoglalása.
Új járda és felújított parkoló készült, a héten városrészi nap is lesz
2024. máj. 08.
A választási körzethatárok átigazítása minden önkormányzati képviselőnek feladatot jelentett, és egyeztetést. Motyovszki Mátyás, a 3-as választókerület képviselője újabb területeket kapott a régiekhez, már el is kezdett dolgozni, ráadásul már kész munkálatokról tud beszámolni.
Már lehet cserélni, házhoz vitték az energiatakarékos LED-es izzókat
2024. máj. 06.
Önkormányzatunk pontosan egy évvel ezelőtt kezdte a CYEB Energiamegoldások Kft.-vel közösen azt a kezdeményezést, amivel szeretett volna segíteni a dunaújvárosiaknak, hogy csökkenthessék a villanyszámláikat. Az ingyenes akció jelenleg is tart, sőt!
Felújítás vár a város legrégebbi óvodájára
2024. máj. 06.
A választókörzetek törvényi felülvizsgálata következtében a Csillagvirág tagóvoda átkerült a 6-os választókörzetbe. Szabó Zsolt, a körzet képviselője ezt követően felkereste az óvodát, hogy a jelen és a közeli jövő feladatait egyeztessék. És már vannak látható változások az óvoda környezetében.
Óriási sikert hozott a 38. Bringatúra (galériával)
2024. máj. 05.
Parádés időben, remek hangulatban tekerték le a hagyományos távot Dunaújvárostól Mezőfalváig, majd vissza a 38. Bringatúra résztvevői szombaton délelőtt.
Minden dunaújvárosi kedvezményesen buszozhat
2024. máj. 04.
Sokat hallottunk már róla, volt is néhány állomása, mostantól viszont elérkeztünk oda, hogy minden dunaújvárosi lakos kedvezményes buszbérletet vásárolhat. A dunaújvárosiak többsége 1800 forintért válthat éves bérletet, a nyugdíjasok és a diákok továbbra is 1200 forintért buszozhatnak.
Fontos hely és fontos épület: az első lakóházra és a városépítőkre emlékeztek
2024. máj. 04.
A város első épülete a Május 1. utcában épült 1950-ben, és május 2. az a dátum, amikor elkezdték építeni az első lakóházat. Gyakorlatilag e ház alapjainak lerakásával kezdődött a városépítés. Hetvennégy éve.