A miskároló ex-asszisztens esete - vádemelés lett belőle
Engedély nélkül hajtott végre Dunaújvárosban műtéti beavatkozást egy macskán az állatorvos korábbi asszisztense.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya folytatott nyomozást állatkínzás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy 48 éves ráckeresztúri nő ellen.
Az asszonyt azzal gyanúsítják a nyomozók, hogy 2013 decemberében ivartalanítás céljából magával vitte a sértett "Mici" nevű macskáját és megműtötte, annak ellenére, hogy a beavatkozás elvégzéséhez nem rendelkezett szakirányú végzettséggel. Az állat a műtétet követően rosszul lett és életét csak az időben elvégzett szakszerű orvosi ellátás mentette meg.
A dunaújvárosi nyomozók megállapították, hogy a sértett azért bízta rá a macskát a gyanúsítottra, mert elhitette vele, hogy házikedvencüket a körzeti állatorvos fogja megműteni, akinek az asszisztense volt. Arról azonban hallgatott, hogy ő maga már jó ideje nem áll a doktornő alkalmazásában és a macskán ő akarja elvégezni a beavatkozást.
A beszerzett bizonyítékok alapján a macska a szakszerűtlen ellátás következtében maradandó egészségkárosodást szenvedett, a rajta elvégzett műtét különös szenvedést okozott.
”Mici” kínzása ügyében a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a napokban befejezte a nyomozást és az iratokat vádemelési javaslattal küldte meg az illetékes ügyészségnek.
A rovat további hírei: Sziréna
Őrjöngő férfit fogtak el a rendőrök
2025. máj. 13.
Ököllel és asztallábbal esett neki egy férfinak az a 27 éves dunaújvárosi lakos a Szabadság úton még múlt pénteken. A támadó kábítószer hatása alatt garázdálkodott, értesült a DO.
Útlezárások a hosszú hétvégén – figyelem, a buszközlekedést is érinti!
2025. ápr. 30.
Felhívással fordult a közlekedőkhöz a város önkormányzata: a hosszú hétvégén változások lesznek a parkolási rendben és a közlekedés kapcsán is a Vasmű úton és környékén! Változás várható a buszközlekedés terén is!
Megtalálták a hajóbalesetben eltűnt dunaújvárosi férfi holttestét
2025. ápr. 29.
A Budafok-Tétény közelében eltűnt Lieszkovszky Zalán holttestét találták meg Bölcskénél vasárnap kora délután. A dunaújvárosi férfi egy hajóbaleset áldozata lett a közelmúltban – napokig eltűntként keresték, de beigazolódtak a balsejtelmek: életét vesztette.
Dunaújvárosi férfi tűnt el a hajóbalesetben
2025. ápr. 21.
A Csepel TC erőnléti edzője, a Dunaújváros PASE labdarúgóinak és a dunaújvárosi futsalosok volt játékosa, Lieszkovszky Zalán tűnt el a szombat esti dunai hajóbalesetben, értesült a DO.
DSTV: az internet sötét oldala
2025. ápr. 06.
Az Internet Fiesta programsorozata számos érdekes előadást tartogatott a látogatóknak a József Attila Könyvtárban, derül ki a DSTV összegzéséből. Ilyen volt az Internet sötét oldala című bűnmegelőzési beszámoló arról, hogy egyre több gondot jelentenek az online csalások. Hangkép.
DSTV: avarégetést csak szabályosan!
2025. ápr. 01.
A kerti zöldhulladék elégetésének szabályairól már olvashattak hasábjainkon, most következzen a DSTV összegzése arról, milyen előírásoknak kell megfelelni azoknak, akik komposztálás helyett az égetést választják. A kalauz Orosz Csaba önkormányzati képviselő. Hangkép.
Lakat alá kerülhet a férfi, aki lakásba zárta élettársát és annak gyermekeit
2025. már. 26.
A Dunaújvárosi Járási Ügyészség indítványozta személyi szabadság megsértésének bűntette és további bűncselekmények miatt annak a férfinak a letartóztatását, aki élettársát és két kiskorú gyermekét nem engedte ki a lakásból. Teljes volt a tilalom, értesült a DO.