Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 24. Mátyás
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Ingyenes hidat akar a PM

Közélet
PM
sajtótájékoztató
Dunaújváros
útdíj

facebook megosztás

Molnár Emese - 2015. jan. 15., 18:44

Politikai performansszal tiltakozott az útdíj ellen a Párbeszéd Magyarországért.

Két aktivista közreműködésével szalaggal körbekerítették a Vasmű úti irodaház bejáratát, majd egy lapot tűztek rá, rajta a fizetős út jelzése. Most ezzel a politikai performansszal kezdte csütörtöki sajtótájékoztatóját Szabó Zsolt, a PM helyi vezetőj, aki a demonstrációjával az útdíj ellen tiltakozott. Mint mondta, elfogadhatatlan számukra, hogy két megyei matricát kell vásárolni a Pentele-hídra.
– Nem a matrica által megsarcolt autósokat kell akadályozni, hanem a döntéshozókat. Mi így tiltakozunk, vannak, akik ennél indulatosabban – mondta Szabó, utalva, hogy a Fidesz helyi irodája is abban az épületében található. Mint mondta, nem fogadják el az egy matricás megoldást, csak azt, ha ingyenes lesz a híd használata. Pártjuk szerint az állami autóhasználatot felül kellene vizsgálni.
A Fidesz mellett üzletek, szervezetek és bank is helyet kap az irodaházban, de az ügyfeleket kevéssé akadályozta a bejárat előtti torlasz, amit a sajtótájékoztató végén le is bontottak.

A rovat további hírei: Közélet

Bakondi: az EU a bevándorlók beszállítását és integrációját helyezi előtérbe a költségvetésben

Bakondi: az EU a bevándorlók beszállítását és integrációját helyezi előtérbe a költségvetésben

2019. már. 14.

A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerint a következő ciklusra elfogadott uniós költségvetésben az Európai Parlament és az Európai Bizottság az európai emberek biztonsága, gazdasági jóléte, társadalmi fejlődése és a keresztény kultúra fejlesztése helyett az Afrikából és Ázsiából érkező migránsok tömegeinek beszállítását és integrációját helyezi előtérbe.

Alapjogokért Központ: meg kell akadályozni, hogy az ENSZ migrációs paktuma kötelezővé váljon

Alapjogokért Központ: meg kell akadályozni, hogy az ENSZ migrációs paktuma kötelezővé váljon

2019. már. 14.

Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint minden eszközzel meg kell akadályozni, hogy az ENSZ migrációs paktuma az uniós jog részévé váljon.

Manfred Weber a CEU ügyét tartja a legfontosabb kérdésnek

Manfred Weber a CEU ügyét tartja a legfontosabb kérdésnek

2019. már. 14.

Manfred Weber gyors választ vár Orbán Viktortól azokra a feltételekre, amelyet a Fidesz pártcsaládban való maradásához szabott - írja a Magyar Nemzet.

Bevándorlás minél több szemszögből

Bevándorlás minél több szemszögből

2019. már. 14.

A migráció problémáját számos szempontból körüljáró nagyszabású, nemzetközi konferencia kap helyet a Várkert Bazárban március 22—24. között. Több kontinens félszáz előadója között a neves kutatók mellett ismert politikusok is találhatók - írja a Magyar Nemzet.

Századvég: Soros Györgynek egyre nagyobb befolyása van a Néppártban

Századvég: Soros Györgynek egyre nagyobb befolyása van a Néppártban

2019. már. 13.

Gyakorlatilag okafogyottá váltak az Európai Néppárt korábbi ultimátumának pontjai, egyedül a Soros-egyetem ügye lóg a levegőben, bár a CEU-t valójában senki sem üldözte el Magyarországról – hívta fel rá a figyelmet Bertha László, Századvég Alapítvány elemzője az ECHO TV Jó reggelt! című műsorának szerdai adásában annak kapcsán, hogy Budapesten tárgyalt Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetője - írja az Echo TV honlapja.

D+ Híradó - Fejlesztés, felkészülés

D+ Híradó - Fejlesztés, felkészülés

2019. már. 13.

Fejlesztés a városi kórházban is, közel harminc előadáson túl, rangadók előtt a Kohász a Magyar Kupában - egy csokorban a nap legfontosabb hírei a D+TV Híradójában.

Kövér: Alkalmazkodni kell a biztonsági kihívásokhoz

Kövér: Alkalmazkodni kell a biztonsági kihívásokhoz

2019. már. 13.

A migráció és a terrorizmus egyre komolyabb feladatok elé állítják a NATO tagjait, köztük Magyarországot is. Az Országgyűlésben is megemlékeztek a katonai szervezethez való csatlakozásunk huszadik évfordulójáról. Kövér László, az Országgyűlés elnöke azt mondta: a NATO-nak fontos szerepe van abban, hogy a világpolitikai egyensúly fennmaradhasson - írja a Hír TV honlapja.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A Farsang Kupáért fociztak

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb!

  3. DSTV: vízilabdázók köszöntése

  4. Nőnapi gyűjtés – a közösség segítségében bízva

  5. Történelmi siker a diákolimpián

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: vízilabdázók köszöntése

DSTV: vízilabdázók köszöntése

Embedded thumbnail for DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

DSTV: téltemető tüzeskedés a Vasvári udvarán

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb!

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő