A csepeli jazz konziban végezni önmagában is meghatározó, főleg, ha az ott megálmodott, a jazz klasszikusnak számító triót is sikerül később valóra váltani – vallja Sallay Jenő, aki másodmagával pénteken este lép fel a Művészben.
A Dunaújvárosi Színházhoz nőtt kávézó gyakorlatilag három hónapja lett ismét hagyományteremtője a műfaj folyamatos jelenlétének. Nem olyan régen éppen Gányi Miklósék játszottak meglehetősen kerek és minden ízében remekbe szabott, találó idézetekkel és virtuóz improvizációkkal megspékel koncertet ugyanitt. Talán nem véletlen, hogy már akkor ajánlotta a Sallay triót a folytonosság és felszabadult hangulatteremtés érdekében, amit a trió névviselő basszusgitárosa nem is rejt véka alá:
Tényleg nagy öröm volt, hogy Miklós gondolt ránk, korábban játszunk vele már együtt is. Nagyon örültünk a lehetőségnek, azonnal igent is mondtunk, megtiszteltetésnek vettük a felkérést. A jazz abszolút nem életkori sajátosság. Amikor elkezdtem, tizennégy éves voltam, de bármit is mutattak, nem tetszett. Ám meghallottam a jazz-t, s kész, azonnal beleszerettem.[SM1] A trió összeállítása teljesen tudatos volt, hiszen a jazz alapformációját szerettük volna megvalósítani, mert szerintem a triózás (dob, zongora) a jazz legjobban érhető és megvalósítható része. Saját zenénkben gond nélkül rátalálunk a jelen sajátosságaira, mert úgy élünk, ahogy zenélünk: a mindennapokat is improvizatívan. Azért is szövődött ez a barátság, mert teljesen egy hullámhosszon játszunk, létezünk. A jazz szeretete és befogadása kortól, nemtől független, mégis azt tapasztalom, hogy egy szűk réteget vonz csak, de találkoztam már olyannal is, mint üdítő kivétel, akinek megmutattam és azóta jazzt hallgat.
