Jégkorong: itthon zárkózna a DAB

spigott - 2015. január 26. 7:56

A listavezető Miskolc ellen javíthatja ki hétvégi botlását ma este fél héttől a Dab.Docler jégkorong csapata a MOL Liga rangadóján.

Finoman szólva sem úgy alakult a Dab.Docler jégkorongozóinak hétvégéje, ahogy azt a gárda vezetői, játékosai, valamint szurkolói elképzelték, ugyanis Acélbikáink előbb 4-1-es vereséget szenvedtek az Érsekújvár vendégeként, majd egy sokáig emlékezetes mérkőzésen, az utolsó másfél percben három gólt is szerezve a HSC Csíkszereda is elvitte a pontokat Dunaújvárosból. Arról, hogy mégse legyen teljes kudarc a mieink elmúlt pár napja, az Újpest gondoskodott, mely vasárnap este 3-0-ra legyőzte a címvédő Érsekújvár együttesét, ami egyben azt is jelentette, hogy az alapszakaszból hátralévő három forduló eredményétől függetlenül a mieink már nem végezhetnek a másodiknál rosszabb helyen, vagyis már mindenképpen résztvevői a MOL Liga elődöntőinek.

Feladat azonban még így is akad a következő három mérkőzésre, hiszen az első hely is elérhető Acélbikáink számára, ám ehhez már nem csak az kellene, hogy hátralévő meccseit megnyerjék az Acélbikák, hanem a jelenlegi listavezető Miskolc botlása is. A Jegesmedvék jelenleg öt ponttal előzik meg a mieinket a tabellán, ám ebből a hátrányból hármat már ma ledolgozhatnának Donald MacLean tanítványai, mivel este fél héttől a borsodiak fellépését izgulhatjuk végig a Dunaújvárosi Jégcsarnokban. A két gárda felemás előjelekkel várja az összecsapást, hiszen azok után, hogy a mieink 3-1-re győztek Miskolcon, a már említett két vereség következett a sorban, míg mai ellenfelünk azóta 9-2-re kiütötte a Fradit, majd a Brassót is felül tudta múlni 4-2- arányban.

Nagy kérdés, hogy a szombati balszerencsés vereség nyomai mennyire maradtak meg Acélbikáinkban, akik idén már többször is bizonyították, hogy a nehéz helyzetekben is össze tudják kapni magukat. Donald MacLean vezetőedző mindenesetre bízik abban, hogy játékosai tanultak az Érsekújvár és a Csíkszereda elleni vereségekből, s képesek lesznek hatvan percig olyan teljesítményt nyújtani, mint tették azt legutóbbi, miskolci győzelmük alkalmával, mert amennyiben ezt meg tudják valósítani Galaniszék, úgy itthon tarthatják a pontokat legnagyobb hazai riválisukkal szemben.

A rovat további hírei: Sport

Két vereség az Andersenben

Két vereség az Andersenben

2025. nov. 25.

Gólokban gazdag mérkőzéseken szenvedtek vereséget a dunaújvárosi csapatok a jégkorongozók Andersen Ligájának hétvégi fordulójában.

Bravúros negyedik hely a csapatbajnokságban

Bravúros negyedik hely a csapatbajnokságban

2025. nov. 24.

Húsz egyesület birkózói mérték össze egymással erejüket a Dunaújvárosban megrendezett serdülő szabadfogású csapatbajnoki döntőben. A Somogyi Sándorról elnevezett emlékversenyen remekül szerepeltek a DKSE birkózói, akik végül a negyedik helyen fejezték be a küzdelmeket.

Két vereség Egerben

Két vereség Egerben

2025. nov. 24.

A DFVE serdülő és ifjúsági leány vízilabda csapata is vereséget szenvedett az Eger elleni korosztályos bajnokin vasárnap délután.

Percekre volt az újabb bravúrtól a DAB

Percekre volt az újabb bravúrtól a DAB

2025. nov. 24.

Bár már három góllal is vezetett, nem tudott pontot szerezni a Brassó elleni székesfehérvári mérkőzésen a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata.

Mindenki tudja, hogy miért dolgozik

Mindenki tudja, hogy miért dolgozik

2025. nov. 23.

A törökországi Belekben edzőtáboroztak válogatott kenusaink. Ifj. Foltán László szövetségi kapitány elmondta, a kéthetes összetartás célja a vízimunka kitolása volt, Belekben ugyanis 25 fokban tudtak evezni a versenyzők.

Székesfehérváron a Brassó ellen

Székesfehérváron a Brassó ellen

2025. nov. 23.

A tabellán második Brassó elleni mérkőzéssel folytatja az Erste Liga alapszakaszának csatározásait a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata ma délután három órától.

Biztosan hozták a kötelezőt

Biztosan hozták a kötelezőt

2025. nov. 22.

Magabiztos, tízgólos győzelemmel zárta a KSI SE elleni fővárosi bajnokiját a DFVE női vízilabda csapata szombaton délután.