Köszöntötték az év első dunaújvárosi babáját
Gombos István alpolgármester köszöntötte Botos Esztert, az év első dunaújvárosi babáját. A családban nagy az öröm, régóta várták a kicsi születését.
Mónika, az anyuka Előszállásról költözött Dunaújvárosba, ahol eladóként dolgozott. Botos János, az új jövevény édesapja a Vasműben helyezkedett el. Több év együttélés után jött az elhatározás, hogy megkoronázzák párkapcsolatukat. Az év első babája az Eszter nevet kapta, aki január 1-én, fél tíz előtt pár perccel jött a világra, császármetszéssel. A kisbaba 3200 grammal és 50 centivel látott napvilágot. Gombos István, humánügyekért felelős alpolgármester köszöntötte a családot és átadta a város ajándékát. Az önkormányzat 300 ezer forinttal segíti a családot, akik még ma együtt térhetnek haza otthonukba.
A rovat további hírei: Közélet
Átadták a Bimmer Parádén összegyűlt felajánlásokat a Napraforgó bölcsinek
2024. jún. 27.
Mindig van valami szép abban, amikor nem várt helyről érkezik támogatás egy-egy intézmény vagy közösség részére. Ez esetben azonban nem teljesen pontosan van így, hiszen a dunaújvárosi BMW-sek többször gondoltak már másokra is.
Végre nyithat a szabadstrand – péntektől lehet csobbbanni!
2024. jún. 26.
A dunai árhullám levonulása után a felügyeleti szervek rendben találták a szabadstrand vizéből beküldött vízmintát, így a hét végén esedékes tikkasztó kánikula idejére már birtokba vehetik a fürdőzők a kedvelt Szalki-szigeti bázist.
90 évesen is fiatalosan, lendületesen
2024. jún. 25.
Kiss Lajos bácsi még május végén ünnepelte családja körében a 90. születésnapját. Barta Endre alpolgármester a jeles alkalomból otthonában látogatta meg a rendkívül fiatalos és jó egészségnek örvendő szépkorút.
Iskolakezdési támogatást nyújt az önkormányzat
2024. jún. 24.
Általános-és középiskolásoknak nyújt egyszeri, 6 ezer forintos támogatást az önkormányzat. A támogatási igényeket július 1-jétől október 30-ig lehet benyújtani a Polgármesteri Hivatal Humán Szolgáltatási Főosztály Szociális Osztályán, ügyfélfogadási időben.
DSTV: véradás a Garázsvásáron is
2024. jún. 24.
Különleges alkalmakat is megragad a Magyar Vöröskereszt dunaújvárosi csapata a véradások szervezéséhez, derül ki a DSTV összegzéséből. A közelmúltban az újtelepi Garázsváráson biztosítottak lehetőséget a csapolásra az önkénteseknek. Hangkép.
Egy nap alatt két veszélyhelyzet az élményfürdőben, de megoldották!
2024. jún. 23.
A vészhelyzetek híréről már beszámoltunk: két rendkívüli esemény történt az elmúlt szombaton a dunaújvárosi élményfürdőben – délután egy kamaszt kellett kimenteni, kora este egy idősebb hölgy lett rosszul. A gyors beavatkozás életet mentett mindkét esetben. A városvezetés személyesen mondott köszönetet az életmentőknek szerdán délután.
Hétfőn újra gyérítés
2024. jún. 22.
Hogy vannak, és jelen vannak, az nem kérdés. Hogy sok, vagy kevés, arról lehetne vitatkozni. Természetesen a szúnyogokról van szó. Egy biztos, a tervek szerint hétfőn sor kerül városunkban a gyérítésükre.