Közösségi hely lesz a Technikumban
Még ugyan alakulóban van, de hamarosan birtokba vehetik a Technikum városrésziek a közösségi helyiségnek kialakítandó, egykori Vöröskeresztes helyiséget az Esze Tamás utcában.
Az önkormányzati tulajdonban lévő, s voltaképpen kihasználatlan helyiségek közül ezt tartotta alkalmasnak Iván László, a körzet képviselője arra, hogy egyfelől hiánypótlásként nyithassanak helyet a lakóközösségnek, másfelől, hogy gördülékenyebben oldja meg a képviselői munkát a személyes találkozások alkalmával.
- Ez egy nagyon régi egység, ami önkormányzati tulajdonban van, s a választásokat követően arra gondoltam, hogy mindenképpen kellene egy klubház, amelyben idősektől a fiatalokig bezárólag létrehozzunk olyan teret, amely közösségépítő hely lehet – úgy a szabad klubok létrejöttének, mint pusztán a beszélgetés, eszmecsere miatt. Az egykor Vöröskeresztes helyiséget szemeltem ki, s belevágtunk a megvalósításba. Próbálunk színt vinni a technikumi életbe, én pedig majd fogadóóráimat is itt tartom. Az idősebbek már nagyon várták, hogy legyen valamilyen közösségi tér. Végre valami jó történik, ami minden korosztálynak lehetőség arra, hogy egy-egy közösséghez tartozva tevékenykedjen.
A képviselő a fogadóórákon kívül tartalmi elemeket is javasolt, ám hangsúlyozta, hogy elsősorban a helyiek, civilek igényeire támaszkodva kell majd kialakítani a tevékenységi köröket, ugyanakkor bízik abban, hogy mindenki képes előállni néhány ötlettel, amit megvalósíthatónak tartanak majd.
A gondnokként tevékenykedő Miczi István is bizakodó, mint mondta, már a héten összejönnek néhányan tervezgetni, számba venni a tárgyi eszközöket, s a képviselővel egyeztetve minden bizonnyal kialakítják a megfelelő kereteket a működéshez. Hiszen, ahogy említette, már a környező társasházakból is jelezték, hogy remek helyiség a lakógyűlések megtartására, de mindenképpen a közösségi klubok megerősítésén, a hely birtokbavételén van most a hangsúly – mindenki számára.
A rovat további hírei: Közélet
Közeleg az ország legnagyobb élelmiszergyűjtő akciója
2025. nov. 11.
Idén is az Élelmiszerbank tartós élelmiszergyűjtésével kezdődik az évvégi jótékonysági szezon. Vajon meglesz az egymilliomodik ünnepi adománycsomag? A hét végén már lehet válasz!
Lombhelyzet van, gyűjtik és elszállítják
2025. nov. 11.
Beköszöntött az ősz, ami magával hozta az ilyenkor esedékes munkálatokat is. Dunaújváros rengeteg fával büszkélkedhet, s ezek a fák bizony megszabadulnak a lombkoronájuktól. Csak éppen ez a folyamat nem éppen néhány nap alatt történik meg.
Jól működik a rendszer, idén közel 500 tonna hulladékot lomtalanítottunk össze
2025. nov. 11.
Az idei évre a lomtalanítást befejeztük, Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester szerint az a legfontosabb üzenet, hogy hatékonyan üzemel a szisztéma, és hogy számíthatnak a lakók erre a szolgáltatásra – Dunaújváros egyre több hulladéktól szabadul meg évről évre.
"Pentele nem alkuszik, Dunaújváros nem felejt!" (galériával)
2025. nov. 10.
Folytatták a nemes és szép, egyúttal gyászterhes tradíciót, fáklyás ünnepségen emlékezett az 1956-os forradalom és szabadságharc pentelei eltiprására a város önkormányzata a forradalmi emlékműnél múlt pénteken.
DSTV: közös főhajtás az áldozatok emléke előtt
2025. nov. 09.
Az eseménytől már beszámoltunk, most itt a DSTV összegzése: a történelem borzalmaira is emlékeztető ünnepséget szervezett a Pentele Baráti Kör a közelmúltban. A világháborúk áldozatai előtt hajtottak főt, a három helyszínen két település áldozatainak emléke előtt adóztak. Hangkép.
Menet után közös imádságot szerveztek a Rubljov-hasonmás ikon megérkezésekor
2025. nov. 08.
Rendkívüli kegytárgy tett rövid zarándokutat a Mondbach-kúria udvaráról a görögkatolikus templomba még múlt pénteken. Andrej Rubljov Szentháromság című ikonjának magyar felirattal ellátott másolata országos körút állomásaként érkezett a helyi közösséghez.
"Eljönnek hozzánk az őszi csodák..." (galériával)
2025. nov. 08.
Folytatták a nemes tradíciót, fáklyákkal, műsorral, szép szavakkal emlékeztek az 1956-os forradalom és szabadságharc helyi eltiprására a forradalmi emlékműnél tegnap délután. A szabadság városának emléke töretlenül él. (Részletes beszámolóval később jelentkezünk!)










