Pap Lászlóné köszöntése
Városunkban régi hagyomány már, hogy az önkormányzat köszönti a születésnapjukat ünneplő szépkorú lakosokat: ma a 90. születésnapját január 1-jén ünneplő Pap Lászlónét köszöntötte ünnepélyesen otthonában Gombos István, humán ügyekért felelős alpolgármester.
Az önkormányzat egyik kedves hagyománya, hogy felköszönti születésnapjuk alkalmából a város szépkorúit. A mai nap során Gombos István humán ügyekért felelős alpolgármester a hivatal delegációjával Pap Lászlónét látogatta meg otthonában, aki újév első napján töltötte be a 90. születésnapját.
Róza néni Körösladányban született 1925. január 1-jén. Nyolcan voltak testvérek, sajnos édesanyjukat korán elvesztették. A szépkorú hölgy a mezőgazdaságban dolgozott sokáig, majd férjével egy baromfitelepen helyezkedtek el, onnan is ment nyugdíjba. Párjával Szeghalmon éltek, 1966-ban Rácalmásra költöztek. Társa elvesztése után, 2000-ben pedig Dunaújvárosba költözött Róza néni. Nagyon szeretett hímezni, mindig is ez volt az egyik kedvenc hobbija. Öt unoka és kilenc dédunoka örvendezteti meg a hétköznapjait.
A rovat további hírei: Közélet
Változik a Pentele híd lezárásának időpontja, a héten nem lesz akadály
2025. aug. 08.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) tájékoztatása szerint a Pentele hídra tervezett karbantartási munkálatok időpontja megváltozott. Az eredetileg augusztus 8–10. közé tervezett munkavégzést elhalasztják, így ezen a hétvégén nem lesz teljes pályazár a hídon.
A sas leszállt, a mormota pedig mosolyog
2025. aug. 07.
Látványos ráncfelvarráson esett át a Váci Mihály utcában található trafóház Barta Endre önkormányzati képviselő körzetében. Nagy Gergő ismét festékszórót ragadott, és aranyos figurákkal ajándékozta meg a körzetben élőket.
Elkészültek a munkával, megújult a járda is
2025. aug. 07.
Folytatta a DVG Zrt. a városi távhővezetékek cseréjét, legutóbb Szántó Péter önkormányzati képviselő körzetében, a Dunasor 29-31. előtt készült el egy nagyobb szakasz. A vezetékek cseréje bontással járt, így az érintett utcában a járda is megújult.
Néma főhajtások a rendkívüli közgyűlésen
2025. aug. 07.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. A rendkívüliség közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása, új közbeszerzési eljárás megindítása, továbbá más halaszthatatlan döntések meghozatala miatt vált szükségessé.
"Hagyd otthon az unokád!" – mozgalmas programözönnel várták a szépkorú közönséget (galériával)
2025. aug. 05.
Nem csak a fiataloké a világ – ezt Dunaújváros szépkorú polgárai ismét bebizonyították. A Hagyd otthon az unokád! című mini fesztivál sokakat vonzott a régi Vidám Park területére múlt szombaton. A jó hangulathoz minden adott volt: étel és ital, színpadi produkciók, nagy mosolyok és természetesen remek közösség.
Elhunyt Egresi Zsuzsanna grafikusművész
2025. aug. 04.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kollektívája, valamint a dunaújvárosi képző- és iparművészek mély fájdalommal búcsúztatják Egresi Zsuzsanna grafikusművészt, városunk ikonikus alakját. Nyugodjék békében – emléke él! Nekrológ.
Nyugodjon békében, Mester!
2025. aug. 04.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy városunk díszpolgára, Dunaújváros és térsége táncművészeti életének megalapítója, a nívódíjas balettmester és koreográfus Wünsch László 94. életévében elhunyt. Nekrológ.