Dunaújváros Hetilap

Parkolóhelyek a mozgáskorlátozottaknak

spigott - 2015. január 8. 14:22

A belvárosi közintézmények közelében már kijelölték, s hamarosan a külső városrészekben is kialakítják a mozgássérültek parkolóhelyeit.

A helyi mozgáskorlátozottak egyesületi elnökének javaslata alapján, a Városüzemeltetési iroda tavaly a belvárosi közintézmények közelében is kijelölte a nehezen mozgó, fogyatékkal élők parkolóhelyeit. A több mint húsz autóbeállót a DVG Zrt. táblákkal látta el. Hamarosan a külső városrészek is sorra kerülnek, már a feltérképezésnél tart a folyamat.

Farkas Zsolt, a Mozgáskorlátozottak Együtt Egymásért Ifjúsági Egyesületének elnöke elmondta, nagy tervük, hogy az egész városban be tudják fejezni ezt a folyamatot, melyet azért kezdtek a belvárosban, mert itt található a legtöbb közintézmény, s itt volt a legnagyobb szükség rá. Mint megtudtuk, a táblák kihelyezésénél igyekeztek alkalmazkodni is, így vannak olyan helyek, ahol csak az adott intézmény nyitva tartási ideje alatt tartják fent a mozgáskorlátozottak részére a parkolókat azért, hogy amikor az adott intézmény nem üzemel, akkor mások is használhassák a ezeket.

A rovat további hírei: Közélet

A gyermeknevelés támogató közege

A gyermeknevelés támogató közege

2024. nov. 21.

Színes szakmai napot tartottak a Városházán szerdán. Az Életutak – Kezdetektől a nagy döntésekig című rendezvény ötlete azért született meg, hogy tabuk nélkül lehessen beszélgetni a szülővé válásról és a gyermeknevelésről, mindezt támogató, együttműködő közegben. A Duna Dog Center Alapítványa jóvoltából számos intézmény és fejlesztő szervezet mutatta meg magát.

Feth Katalin kapta idén a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjat

Feth Katalin kapta idén a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjat

2024. nov. 21.

Ünnepi ceremóniával kezdődött a közgyűlés, a szféra legrangosabb önkormányzati elismerését Feth Katalin, Feth Katalin a Magyar Vöröskereszt Dunaújvárosi Területi Szervezetének vezetője vehette át Pintér Tamás polgármestertől. Szívből gratulálunk!

"Egy kőbe vésett törvény van: a város az első"

"Egy kőbe vésett törvény van: a város az első"

2024. nov. 20.

A Béke városrészben, egész pontosan a 7-es választókörzetben élők meghatározó többsége döntött úgy a június 9-ei önkormányzati képviselő választáson, hogy Kálló Gergelynek, a "Rajta, Újváros!" Egyesület jelöltjének szavaz bizalmat. Az újonnan megválasztott képviselővel beszélgettünk.

Hétköznapi hősök a dunaújvárosiakért

Hétköznapi hősök a dunaújvárosiakért

2024. nov. 20.

Dunaújváros közgyűlése különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Összeállításunkban ezúttal az elmúlt ciklusban a Szociális Munkáért – Dunaújváros díjat érdemeltek életútját elevenítjük fel.   

Ötvennél több tétel lesz a közgyűlés napirendjén

Ötvennél több tétel lesz a közgyűlés napirendjén

2024. nov. 20.

Monstre ülésre készülhetnek a képviselők és a műfaj szerelmesei, több mint félszáz témáról születhet döntés az önkormányzati közgyűlésen a Városházán csütörtökön délelőtt. Címszavas ajánló és tételes napirend a hajtás után!

DSTV: új játszótér épül

DSTV: új játszótér épül

2024. nov. 20.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV hangképes összegzése arról, hogy nemsokára új játszótérrel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. A játszótér példás összefogással valósul meg – az önzetlen segítségnyújtás ékes bizonyítéka. Hangkép.

Halloween bulit rendeztek a Lajos király körúti játszótéren

Halloween bulit rendeztek a Lajos király körúti játszótéren

2024. nov. 18.

Halloween napjára már jó néhányat aludtunk, de ez a száraz és egyébként üres tény cseppet sem zavarta a Lajos király körúton élőket, még múlt szombaton sem. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő karolta fel egy szülői csoport javaslatát, hogy rendezzenek Halloween partit.