Robbantással fenyegetett
A kiérkező járőr beszélte le tervéről a saját házának felrobbantásával fenyegető 57 éves férfit Dunaföldváron.
Egy dunaföldvári nő tett bejelentést a rendőrségre 2015. január 4-én 10 óra körüli időben, mert férje azzal fenyegetőzött, hogy közös lakóházukat felrobbantja. A Dunaföldvári Rendőrőrs járőre azonnal a helyszínre ment, ahol a bejelentő fogadta. A nő elmondta, hogy 57 éves férje három gázpalackot vitt a lakásukba, és azokat meg is nyitotta. Az egyenruhás az ingatlan áramellátását lekapcsolta, a hálózati gázcsapot elzárta, értesítette a mentőszolgálat és a katasztrófavédelem munkatársait, majd megpróbált a házba bemenni.
A lakás ajtaja zárva volt, és a férfi eleinte nem volt együttműködő, de a rendőr rábeszélte, hogy álljon el szándékától, így ajtót nyitott. A járőr azonnal elzárta konyhai gázcsapot, majd szellőztetni kezdett. A gázpalackok ekkor már nem voltak a helyiségben, azokat a férfi korábban kivitte a házhoz tartozó melléképületbe. Az 57 éves dunaföldvári férfit a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték. A Paksi Rendőrkapitányság nyomozást rendelt el közveszély okozása bűntett elkövetésének gyanúja miatt.
A rovat további hírei: Sziréna
Így előzhetők meg a szilveszteri tüzek
2023. dec. 28.
Részletes tipptárral szolgált a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője – a cél az, hogy a tűzesetek ne okozzanak fejfájást az év utolsó, vagy éppen az új esztendő első napjaiban. Tavaly nem jött be sajnos.
A tűzoltók nélkül ünnepeljünk!
2023. dec. 20.
A figyelmetlenség és az égve felejtett gyertyák miatt, valamint a konyhai sürgés-forgás közben keletkezik a legtöbb lakástűz karácsonykor. Fontos a megelőzés – itt a katasztrófavédelem tipptára!
Letartóztatásban a dohányboltot késsel kirabló férfi
2023. dec. 20.
A vármegyei főügyészség indítványa nyomán döntött a Németországban elfogott férfi ügyében a fehérvári járásbíróság. Az ügyészi érvelés szerint fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye, értesült a DO.
Németországban csípték el a késes rablót!
2023. dec. 19.
A férfi még augusztusban követelte nagy konyhakéssel a bevételt egy dunaújvárosi trafikban – végül egyetlen doboz cigarettával távozott. Németországban kapták el, múlt pénteken ért haza, kihallgatása során elismerte a bűncselekmény elkövetését, értesült a DO.
Jogerős ítélet a cipőfűző miatt életveszélyes sérülést okozott férfi ügyében
2023. dec. 14.
A Győri Fellebbviteli Főügyészség sikeresen indítványozta az ítélet helybenhagyását abban az ügyben, amelyben egy fogvatartott életveszélyesen megsebesítette zárkatársát a Pálhalmai BV Intézetben.
Bántalmazták és kifosztották – vádat emeltek ellenük
2023. dec. 13.
Ketten támadtak egy ellen, elvették az ittas férfi értékeit – ráadásul nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérülést is okoztak a sértettnek. Vádemelés a vége, értesült a DO.
Kamion rekedt a Pentele híd levezető szakaszán, teljes az útzár (FRISSÍTVE!)
2023. dec. 10.
Keresztbe fordult kamion torlaszolja el a hidat a Fejér vármegyébe vezető oldalon. A műszaki mentés még el sem kezdődött, érdemes inkább Földvár felé kerülni! A műszaki mentés csak kora délután ért véget, már zavartalan a forgalom a hídon. (FRISSÍTVE!)