Szén-monoxid-mérő készülékek - újabb vizsgálat
Rendkívüli ellenőrzés keretében ismét vizsgálja a forgalomban lévő szén-monoxid-mérő készülékek biztonságát a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság.
A közleményben felidézték, hogy tavaly a fogyasztóvédelmi hatóság két alkalommal is mintavételezte a szén-monoxid-érzékelőket, és a vizsgálatok során kiderült, hogy többségük nem felel meg az előírásoknak. A kifogásolt berendezések magas száma nem jelenti azt, hogy a kereskedelemben kapható valamennyi termék kockázatos, ám a fogyasztók érdekében szükséges és indokolt a további készülékek gondos tesztelése - tették hozzá.
A Seszták Miklós miniszter utasításra elrendelt ellenőrzés célja a magyar családok és fogyasztók védelme - írták. A februári rendkívüli vizsgálat után a szakemberek március 15-éig összeállítanak egy "pozitív listát", amelyen azok a szén-monoxid-mérők szerepelnek majd, amelyek biztonságos működéséről a fogyasztóvédelmi hatóság meggyőződött - közölte a minisztérium.
Forrás:MTI
A rovat további hírei: Közélet
Filmvetítéssel és találkozóval startolt a Richter Egészségváros helyi programja
2025. szep. 16.
A nagyszabású kezdeményezésről a napokban már hírt adtunk, ám a szeptember 20-án esedékes programkavalkádnak különleges nyitánya volt. A Kultik Moziban vetítették a Richter Gedeon életéről szóló Nem tűntem el című filmet Rudolf Péter főszereplésével.
Még lehet igényelni az őszi-téli szünet idejére az ingyenes étkeztetési támogatást
2025. szep. 16.
Az önkormányzat a szünidei gyermekétkeztetés részeként idén is ingyenes déli meleg főétkezést biztosít rászoruló gyermekeknek az őszi és téli tanítási szünet idejére. Figyelem, fontos: az igényeket október 17-ig lehet benyújtani! Felhívás.
Tíz sikeres év után búcsúzott a DKIK titkára
2025. szep. 15.
Végleg búcsút vett a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarától Hegyiné Tóth Noémi titkár – mint ünnepélyes búcsúztatásán elhangzott, fontos szerepet vállalt az elmúlt évtizedben a kamara működésének és arculatának megteremtésében.
Felhőszakadás Dunaújvárosban
2025. szep. 14.
Felhőszakadással érte el városunkat a hidegfront: a villámárvíz miatt több utcát is elöntött a hirtelen jött nagy mennyiségű csapadék.
FitCity Dunaújváros – a mozgás mindenkié!
2025. szep. 12.
Dunaújváros új tömegsport-koncepcióval készül 2026-ra. A FitCity Dunaújváros – A mozgás mindenkié című program célja, hogy minél több helyi lakos találjon rá a számára ideális mozgásformára, miközben a sporton keresztül közösség is épül.
Még igényelhető az önkormányzat iskolakezdési támogatása, várják a kérelmeket
2025. szep. 12.
Az általános és a középiskolás dunaújvárosi diákoknak nyújt iskolakezdési támogatást az önkormányzat a 2025/2026-os tanévre. Összeállításunk a témához kapcsolódó összes fontos tudnivalót tartalmazza – figyelem, közeleg a határidő!
Számos lehetőség a gazdasági programban
2025. szep. 12.
A város uniós fejlesztési ciklusra vonatkozó tervdokumentációja időben elkészült, és a jóváhagyó határozat is megjelent a Magyar Közlönyben. Azonban a kormány politikai döntései miatt jelenleg zároltak a szükséges források, így a jóváhagyott tervek ellenére a pénzügyi keretek egyelőre nem szabadultak fel. Ez komoly kihívást jelent a város számára, amely több kiemelt projektet kíván megvalósítani a következő években.









