Tíz százalékos rezsicsökkentés a vállalkozásoknak?
Az idén létrejövő állami szolgáltatóval a szabad piacon is letörné az energiaárakat a Fidesz, hogy a vállalkozásokra is kiterjedhessen az akár 10 százalék közeli rezsicsökkentés - erről Németh Szilárd, a párt országgyűlési képviselője beszélt csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A Fidesz rezsicsökkentésért felelős politikusa kiemelte, a cél az, hogy a magyar vállalkozások előnyös helyzetbe kerüljenek, hiszen ahol a vállalkozások olcsóbban jutnak energiához, ott "pörög" a gazdaság.
Ezért szeretnék a "kötött piac", a háztartásoknak biztosított egyetemes energiaszolgáltatás után a szabad piacra is kiterjeszteni a rezsicsökkentést - folytatta -, a szabad piaci árakat pedig az idén létrejövő állami szolgáltatóval törnék le. Ez úgy sikerülhet, ha az állami szolgáltató kisebb apparátust, kisebb "vízfejet" használ, a keletkezett hasznot pedig visszaforgatja a szolgáltatás minőségének, olcsóbbá tételének a megteremtésébe - magyarázta.
Németh Szilárd szerint akár 10 százalék közeli csökkentés is elérhető a vállalkozások energiaárainál.A fideszes képviselő a tájékoztatón felsorolta a rezsicsökkentés elmúlt két évének állomásait, gazdasági hatásait - az infláció csökkenését, a növekvő kiskereskedelmi forgalmat - és fogyasztóvédelmi eredményeit.
Hangsúlyozta, hogy a rezsicsökkentéssel az idei év elejéig összesen körülbelül 350 milliárd forint maradt a családoknál, "350 milliárd forintot vettünk el a többnyire külföldi tulajdonú energiacégektől".
Forrás:MTI
A rovat további hírei: Közélet
Számos lehetőség a gazdasági programban
2025. szep. 12.
A város uniós fejlesztési ciklusra vonatkozó tervdokumentációja időben elkészült, és a jóváhagyó határozat is megjelent a Magyar Közlönyben. Azonban a kormány politikai döntései miatt jelenleg zároltak a szükséges források, így a jóváhagyott tervek ellenére a pénzügyi keretek egyelőre nem szabadultak fel. Ez komoly kihívást jelent a város számára, amely több kiemelt projektet kíván megvalósítani a következő években.
DSTV: Almási Zsolt emlékére
2025. szep. 11.
Terjedelmes, a korabeli televíziós archívumok anyagából is bőven merítő összeállítással eleveníti fel a város első szabadon választott polgármestere, a díszpolgári címmel is elismert Almási Zsolt emlékét a DSTV abból az alkalomból, hogy a jeles közéleti személyiség nevét kapta a város közgyűlési terme. Hangkép extra.
Közgyűlést tartottak az Almási Zsolt teremben
2025. szep. 11.
A legutóbbi rendkívüli közgyűlésen Almási Zsolt, Dunaújváros díszpolgára nevét vette fel a Városháza "C" szárnya közgyűlési terme. A ma délelőtti testületi ülésnek már az Almási Zsolt terem biztosította a helyszínt, ahol összesen 19 témában született döntés.
"Egészség ezreknek, milliók az egészségügyi intézménynek" – idén újra városunkban
2025. szep. 11.
Szűrővizsgálatok, előadások és bemutatók sora vár mindazokra, akik részt vesznek a Richter Egészségváros programján Dunaújvárosban szeptember 20-án. Az ingyenes program résztvevői egyidejűleg a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetet is támogatják.
Újra közös szemétszedés a takarítás világnapján
2025. szep. 11.
Közös sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet a közelgő World Cleanup Day - Sporttal a környezetért! 2025 nevű eseményre az akció szervezői a Pannon iskolában szerdán délután.
DSTV: hősök a hőségben – újra véradás az MMK-ban
2025. szep. 11.
Rendre nagy sikert aratnak a külső helyszíneken szervezett véradási alkalmak, derül ki a DSTV összegzéséből. Évek óta népszerű az önkéntesek körében az MMK, ahol immár évek óta sikerrel adnak otthont a retró véradásoknak – amit idén komoly kánikula nehezített. Hangkép.
Újra százak kapcsolódtak a „Fuss velünk, fuss értünk!” jótékony kezdeményezéshez (galériával)
2025. szep. 10.
Ismét nagyon sok városlakó csatlakozott a Fuss velünk, fuss értünk! jótékonysági futáshoz – az Esőemberek Szüleinek Dunaújvárosi Egyesületéért sportoltak a részvevők. A figyelemfelhívó sporteseményen remek hangulat fogadta az indulókat a Városháza téren.









