Dunaújváros Hetilap

Útdíj - változások lesznek?

Brousil Csaba - 2015. január 13. 14:25

Az eddig beérkezett vélemények szerint a többség elfogadja az autópályadíjak rendszerének átalakítását, kifogások nagyrészt csak egyes szakaszokkal kapcsolatban érkeztek - mondta Fónagy János államtitkár és kitért arra is, hogy egyes kifogások méltányolhatóak.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára az átalakítás alapvető elvét úgy fogalmazta meg: a lehető legtöbb ember elérhető áron, egységes feltételek mellett érhesse el az autópályákat.

Az államtitkár a méltányolható észrevételek között említette azokat, amelyek például azt vetik fel, hogy két csomópont között hova tartozik egy-egy szakasz besorolása, amikor a megyehatár a csomópontok között van. Szerinte az eddigi megoldás helyett, amely szerint mindkét e-matrica szükséges volt ezeken a szakaszokon, ésszerű lehet a megoldás, hogy csak az egyik jogosultság is elég legyen. 

Azt is méltányolhatónak, illetve ésszerűnek nevezte, hogy bizonyos helyeken, ahol jelentős forgalom terelődne át például belterületi utakra, ott változtassanak a besoroláson. Ugyancsak ebbe a körbe sorolta azokat a helyeket, ahol nincs alternatív elérhetőségi útvonal.

Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteki rádióinterjújában azt mondta, hogy január harmadik hetében lezárul az új rendszer próbaüzeme. Kért mindenkit, hogy ezt idő alatt szólaljon fel a megyei e-matricákkal kapcsolatban. A kabinet ezt követően tekinti át a próbaüzem tapasztalatait, levonja az "értelmes" következtetéseket, és beépíti őket - ígérte a miniszterelnök, aki szerint februárban a rendszer már végleges formájában működhet.

Forrás,fotó:MTI
 

A rovat további hírei: Közélet

A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k!  (galériával)

A rózsaszín szalag ereje – közös cselekvésre is buzdított a II. Figyelj rá(n)k! (galériával)

2025. okt. 06.

Ebben az őszi hónapban a rózsaszín nem csak egy szín a sok közül – egyúttal a mellrák elleni küzdelem jelképe is. A Városháza „C” szárnyában, valamint a téren is ez a tónus dominált múlt szombaton: újra nagy sikert aratott a vendégek körében a II. Figyelj rá(n)k! eseménye. A közösségi kezdeményezés fókuszában most is a megelőzés és az önvizsgálat fontossága állt. 

Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!

Emlékezzünk együtt az aradi vértanúkra!

2025. okt. 04.

Folytatja az elmúlt esztendők nemes hagyományát, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc mártírjainak emléknapján szervez megemlékezést városunk önkormányzata: az ünnepséget a forradalmi emlékműnél rendezik hétfőn délelőtt. Meghívó.

Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban

Szépkorúak köszöntése a "Dívák" bemutatójával a Bartókban

2025. okt. 03.

Folytatja az elmúlt évek szép hagyományát az önkormányzat, az idősek világnapja alkalmából színházi produkcióval köszöntik városunk szépkorú polgárait – a Dívák című önfeledt komédiázásra a Bartók színháztermében várják a vendégeket szombaton délután. Meghívó itt!

Rangos közösségi elismerés a Hankooknak

Rangos közösségi elismerés a Hankooknak

2025. okt. 03.

A városunk határában üzemelő abroncsgyár Közösségi Hozzájárulás Díjat nyert az I. Magyarországi Koreai Vállalatok CSR díjátadóján – több évtized karitatív tevékenységét ismerték el a kitüntetéssel.

Szabályosan a tilalom feloldása után is

Szabályosan a tilalom feloldása után is

2025. okt. 02.

Ősszel sok tekintetben változik a környezet – az évszakváltás az avarégetés szabályait is módosítja: a tűzgyújtási tilalom véget ért, de ezentúl is csak körültekintően, a szabályokat betartva szabad tüzet gyújtani: a saját portánkon és a köztéri tűzgyújtóknál is. 

A Versenyképes Járások Program keretében érkezett a fejlesztési forráscsomag

A Versenyképes Járások Program keretében érkezett a fejlesztési forráscsomag

2025. okt. 02.

160 millió forintos fejlesztés valósulhat meg Dunaújvárosban – a támogatás révén parkolóépítés és mammográf készülék beszerzése valósulhat meg a város kórházának. A támogatói döntést dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő adta át Pintér Tamás polgármesternek a napokban.

Megalakult a Nemzetközi Pályázatok Irodája

Megalakult a Nemzetközi Pályázatok Irodája

2025. okt. 02.

A magyar városok közül Dunaújváros az élen jár az elnyert Európai Unió által finanszírozott pályázatok száma tekintetében. Rengeteg projekt ért célba az elmúlt években, nagyon sok pályázat az utolsó simítások előtt áll, és rengeteg program előkészítése zajlik a háttérben.